Tiltakoznak a laboránsok az új szakfelügyelő miatt

Vágólapra másolva!
Összeférhetetlenséget emlegetnek a laborszakmában az új országos szakfelügyelő kinevezésével kapcsolatban. A posztot a legtöbb hazai orvosi labort privatizáló cég érdekkörébe tartozó társaság szakmai igazgatója nyerte el - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A laborszakma elfogadhatatlannak tartják, hogy a milliárdos piacot jelentő, az egészségügyet kiszolgáló laboratóriumok működésének szakfelügyeletét a terület piacvezető cégének, a ProDiához tartozó Multilab-Diagnosztika Kft.-nek a szakmai igazgatója látja majd el, jelenlegi állását is megtartva. A szakfelügyelői posztra a közelmúltban, titkos szavazáson választotta meg a szakmai igazgatót az Orvosi Laboratóriumi Vizsgálatok Szakmai Kollégiuma - írja a Népszabadság.

A lap szerint az ügyben négy egyetem intézetvezetői is levelet írtak Rácz Jenő egészségügyi miniszternek, akit arra kértek, ne hagyja, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyben felmerülhet a gyanú, hogy nem szakmai érvek döntenek.

A tiltakozók emlékeztetnek, hogy a laboratóriumok 20-25 százalékát a ProDia Rt. és kapcsolt vállalkozásai privatizálták, és a többségi szavazattal jelölt országos szakfelügyelő és a regionális felügyelők nagyobb része a cég érdekkörébe tartozik, vagyis nem lesznek érdekeltek, hogy a lehető legolcsóbb megoldásokat szorgalmazzák. Szerintük a korábbi ÁNTSZ-laborok átszervezésének, privatizációjának az indoka válik most semmissé, mivel a laboratóriumi és a hatósági funkciók megint összeérnek a szakfelügyeletnél.

Az érintett cég vezetője szerint megdöbbentő a tiltakozás. A szakmai tudás és a labororvosi tapasztalat döntött a pályáztatás során - közölte Kollányi Gábor, a ProDia Rt. igazgatója. Az egészségügyi miniszter ugyanakkor nem érzi összeférhetetlennek a két tisztséget. Rácz Jenő szerint szakmai féltékenység van a tiltakozások hátterében. A végső döntés az ügyben az országos tiszti főorvosé - derül ki a Népszabadság írásából.