A héten vizsgálják a beoltott minisztert

Vágólapra másolva!
Ezen a héten derül ki, hogy hatásos-e a korábban beadott kísérleti madárinfluenza elleni védőoltás, a beoltott egészségügyi vezetők és önkéntesek szervezetében elkezdődött-e az ellenanyagok termelődése. Magyarországon egyelőre nem jelent meg a madárinfluenza-vírus, de Romániában izolálták a vírus azon fajtáját, mely 2003 óta 60 ember halálát okozta Ázsiában.
Vágólapra másolva!

Ezen a héten derül ki, hogy hatásos-e a három héttel ezelőtt beadott kísérleti madárinfluenza elleni védőoltás. Szeptember 26-án Rácz Jenő egészségügyi minisztert, Bujdosó László tiszti főorvost, Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízottat és 100-150 egészségügyben dolgozó önkéntest oltották be elsőként azzal a kísérleti vakcinával, amelyet a madárinfluenza ellen fejlesztettek ki nemrégiben Magyarországon.

Hétfőn vagy kedden vesznek vért a minisztertől, ezt követően néhány nap múlva lesznek meg az elsődleges eredményei a laborvizsgálatnak - közölték az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztályán. Rácz Jenő egészségügyi miniszter pénteken elmondta, hogy semmilyen kellemetlen hatása nem volt a védőoltásnak, nem lázasodott be, nem érezte rosszul magát az azóta eltelt három hét alatt. A minisztériumban úgy tudják, hogy másoknál sem jelentkeztek kellemetlen tünetek. A vérvételt követő laboratóriumi vizsgálat során állapítják meg, hogy a beoltottak immunrendszere milyen ellenanyagokat kezdett termelni.

Áprilisban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Magyarország számára vírusmintát küldött, amelyből a szakemberek oltóanyagot készítettek. Az embernek adható oltás a kórokozó úgynevezett elölt változatát tartalmazza, amelyben csak bizonyos részecskéi vannak jelen, az emberi szervezet viszont ugyanolyan immunválaszt ad, mint a teljes vírus esetében - mondta az ÁNTSZ szóvivője az MTI-nek. Ezt az ellenanyagot tudják majd feltehetően kimutatni a héten elvégzett vizsgálatokkal.

Madárinfluenza emberről emberre terjedő kórokozóját még nem mutatták ki, de madárról emberre is csak kivételesen, nagyon speciális körülmények között terjedhet a vírus, így például akkor, ha rendkívül nagy mennyiségben ér egy gyenge immunrendszerű szervezetet. Magyarország 10 millió lakosára körülbelül 3,5 milliónyi oltóanyagot kell készíteni, a jelenlegi gyártókapacitás pedig heti 500 ezer adag oltóanyag. Ha szükség lesz oltásra, mindenki ingyen kapja majd meg.

Kérdezze a témáról kedden a szakértőt!http://trefort.net/

A napokban kiderült: Romániában és Törökországban izolálták a H5N1 típusú madárinfluenza-vírust az elhullott szárnyasokban. Ez az a vírus, mely 2003 óta 60 ember halálát okozta Ázsiában. Világméretű járvány akkor alakulhat ki, ha a szárnyasokat pusztító vírus emberi influenzavírussal találkozik ugyanabban a szervezetben. Ebben az esetben alakulhat ki olyan vírus, ami képes emberről emberre is terjedni. Eddig azért nem alakult ki emberek között világjárvány, mert a vírus csak madárról terjedt át emberre.

[origo]