Kémügy: a kormány lejáratása volt a cél

Vágólapra másolva!
A "Szatmári-ügy" szervezőinek célja az volt, hogy a törvénytelen módon megszerzett minősített adatokat eltorzítva, az esetet "kémügynek" feltüntetve, kormányzati tisztségviselők "félrelépéseivel" összekapcsolva botránykeltésre, a kormány munkájának ellehetetlenítésére használják fel - áll a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár által a miniszterelnöknek készített jelentésben.
Vágólapra másolva!

A "kémügyről" Gyurcsány Ferencnek írt jelentés kivonatának titkosságát Tóth András politikai államtitkár szerdán oldotta fel, és küldte el a parlament nemzetbiztonsági bizottsága tagjainak. A távirati iroda birtokába jutott dokumentum szerint az ügyben érintett házaspár, különösen pedig Szatmári Tibor Rogán Antallal, Révész Máriusszal és Németh Zsolttal, a Fidesz három parlamenti képviselőjével volt "közvetlen, rendszeres és bizalmi jellegű kapcsolatban".

"Révész 2005. augusztus 22-én az ügy nyilvánosság előtti kezelésére vonatkozó politikai tanácsokat kívánt adni Szatmárinak. Révész a beszélgetés során azzal érvel, hogy a miniszterek belekeverése az ügybe egy ellenzéki párt számára 'csemege', alkalmas lehet miniszterek megbuktatására is. Révész szerint az ügy továbbvitele 'kőkemény politikai érdek'" - áll a Gyurcsány Ferenc számára készített jelentés kivonatában.

A dokumentum kitér arra, hogy Szatmári Ildikó, mint az Oktatási Minisztérium tanácsadója került kapcsolatba Magyar Bálint miniszterrel, illetve Hiller István és Szabados Tamás volt politikai államtitkárral. (Hiller István, az MSZP jelenlegi elnöke később a kulturális tárca irányítója volt.)

Tóth András megállapítja, hogy az elvégzett vizsgálatok alapján egyértelműen kijelenthető, hogy magyar politikai, közéleti személyiség a Szatmári-házaspár részére minősített adatot, vagy akár a nemzetbiztonsági érdeket sértő információt nem adott át.

"Okkal feltételezhető, hogy az ügyben a nemzetbiztonsági szolgálatok műveleti tevékenységéből származó, államtitoknak minősülő adatok politikai céllal történő felhasználására történt kísérlet" - állapítja meg a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) eddigi vizsgálatai alapján a politikai államtitkár.

A dokumentum szerint Szatmári Tibor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) magyarországi irodájának volt vezetője, és felesége (2004 nyarától a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője volt) esetében egyértelmű volt, hogy ... (az ezt követő rész titokvédelmét nem oldották fel). A kivonat ugyanakkor megállapítja, hogy nyílt büntetőeljárás megindítását nem alapozták meg az NBH által felhasználható bizonyítékok, és "Magyarországnak az sem állt érdekében, hogy bármelyik szomszédjával vitába keveredjen".

Kiderül a dokumentumból, hogy Bálint-Pataki József, a HTMH volt elnöke ismertetett Szatmári Ildikóval hivatali információkat, köztük nagy valószínűséggel minősített adatokat is, ám a cselekmény hatáskörbe tartozó információ átadásként is értékelhető. Az is szerepel benne, hogy Szatmári Tibor rendszeresen bejárt a HTMH-ba és "ott illetéktelenül hozzáférhetett a rendszerben tárolt adatokhoz. Szatmári kapcsolatban állt ... akkori főosztályvezetőjével is, akinek segítségét igénybe vette érdekeinek érvényesítéséhez".

"A Nemzetbiztonsági Hivatal ugyanakkor megtette a szükséges intézkedéseket a nemzetbiztonsági érdeket sértő tevékenység megszakítására" - állapítja meg a jelentés. A Tóth András által jegyzett jelentéskivonatban az áll, hogy Szatmári Tibor a Fidesz képviselőivel, Rogán Antallal és Révész Máriusszal kapcsolatot tartva aktívan közreműködött a tavaly decemberi népszavazás politikai előkészítésében, a Fidesz kampánystratégiájának segítésében. "A sikertelen népszavazás után közreműködött a határon túli magyarok 'elkeseredettségének' felnagyításában" - fogalmaz Tóth András.

A dokumentum szerint a parlament nemzetbiztonsági bizottságának május 3-iki ülésén Demeter Ervin fideszes képviselő és Kövér László fideszes bizottsági elnök kérdései alapján, amelyek bizonyos kormányzati személyeket érintő titkosszolgálati tevékenységről szóltak, "nem fér kétség ahhoz, hogy államtitkot képező műveleti munkán alapuló ismeretekkel rendelkeztek. Ezekhez az ismeretekhez legális úton nem férhettek hozzá, ugyanis ezekről a nemzetbiztonsági szolgálatoktól nem kértek és nem kaptak információt".

Ahogy arra a miniszterelnök számára készített jelentés is kitér, a Szatmári-házaspár ügye a Magyar Nemzetben megjelent cikkben került nyilvánosságra. Tóth András szerint bizonyosra vehető, hogy a cikk konkrét műveleti adatok ismeretében készült. Az államtitkár megállapítja: feltételezhető, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülése érdekében a cikk szerzői, vagy azok, akik velük ebben az ügyben együttműködtek, a már birtokukban lévő titkosszolgálati dokumentumokat eddig ismeretlen csatornán eljuttatták Romániába a Cotidianul című napilaphoz, valamint a magyar nyelvű, az Erdélyben működő magyar nyelvű Transindex internetes hírportálhoz.

A kivonatból kiderül, hogy az RMDSZ kormányra kerülése után a párt elnökének már nem volt szüksége magyarországi képviselőre, Szatmári Ildikó pedig a HTMH-ban történt átszervezés után idén áprilisban nem fogadta el a felajánlott új munkakört.