Gyurcsány megmentené a kis pártokat

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Fiatal Baloldal vasárnapi kampánynyitó gyűlésén bejelentette: az MSZP frakció törvénymódosítási javaslatot fog benyújtani annak érdekében, hogy a választások után ne csak a két nagy párt alkossa a parlamentet. A gyűlésen Komássy Ákos, a FIB elnöke Orbán Viktort "szélkakashoz" hasonlította, aki "egyszer lobogó hajú liberális, máskor pedig konzervatív öregúr".
Vágólapra másolva!

A fiatal baloldaliaknak felelősséget utódaikért és nem elődeik tetteiért kell vállalniuk - mondta a Fiatal Baloldal (FIB) elnöke, Komássy Ákos, a szervezet vasárnapi kampánynyitó rendezvényén.

"Nemcsak magyarok és fiatalok vagyunk, de büszke baloldaliak is" - mondta a FIB elnöke. Úgy fogalmazott: sok fiatal van, aki hisz a baloldal értékeiben, azokban az értékekben, amelyeknek egyik fontos eleme az igazságosság. "Az igazságot a baloldal tudja megteremteni" - hangsúlyozta.

Komássy Ákos három olyan politikus említett, akiknek a baloldal sokat köszönhet. Egyikük - mondta - Medgyessy Péter, de két, 1956 után született politikus is sokat tett a baloldalért, Hiller István és Gyurcsány Ferenc. A három név elhangzásakor a közönség hosszú tapssal fejezte ki elismerését.

A FIB elnöke emlékeztette a fiatalokat arra, hogy ugyanebben az időben a Fidesz is gyűlést tart. Úgy vélte, hogy az ellenzék vezetője, Orbán Viktor úgy viselkedik, mintha az ókori Rómában élne.

Komássy Ákos szerint "a császár (...) kétéves költségvetést csinált, zárójelbe tette a parlamentet, korlátozta az ellenzéket, elfoglalta a televíziót és a rádiót. Kenyeret és cirkusz ígért az embereknek. (...) 2002-ben a monarchia érdeklődés hiányában elmaradt" - mondta Komássy Ákos, akinek szavait taps és ováció kísérte.

Úgy vélekedett: "Orbán Viktorral nem lehet megíratni a magyar jövő programját, (...) Orbán Viktorral a legsötétebb múlt kezdődne". A FIB elnöke Orbán Viktort "szélkakashoz" hasonlította, aki "egyszer lobogó hajú liberális, máskor pedig konzervatív öregúr".

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a FIB kampánynyitóján bejelentette, hogy módosítást nyújt be a választójogi törvényhez a következő héten az MSZP frakció annak érdekében, hogy a 2006-os választások után ne csak a két nagy párt alkossa a parlamentet.

A miniszterelnök közölte: az a szándékuk, hogy ha egyéni választókerületben egy pártnak legalább három egyéni jelöltje bejut a parlamentbe, akkor a párt a listájára leadott szavazatok alapján számított mandátumot - függetlenül az öt százalékos küszöbtől - megkapja, és így frakciót alakíthasson.

Hiller István, az MSZP elnöke a gyűlésen arról beszélt, hogy a Fidesz "bűnbánó kampányt" kezdett, mivel azt ígérik: igaz, hogy a múltban sok mindent elrontottak, de bánva már ezt, majd jobban csinálják.

"Lehet-e egy fizetett hirdetéssel azt mondani, hogy bocs, miközben négy évvel ezelőtt, a választások idején barátságok, munkahelyi közösségek mentek tönkre, az ország egyik fele az ország másik felének hajtókáján figyelte a kokárdát" - tette fel a kérdést az MSZP elnöke.

Hozzátette: "nem akarunk fekete-fehér, igen-nem Magyarországot. Nem akarunk és nem engedünk olyan Magyarországot, amely legrosszabb történelmi emlékeinket idézi".