Csekély Fidesz-előny a Szondánál is

Vágólapra másolva!
Egyelőre nincs egyértelmű esélyese az április 9-ei parlamenti választásnak - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Népszabadság közöl.  Jelenleg mindössze kis mértékű ellenzéki előny mutatkozik: a Fidesz a támogatottsága az összes választó körében 29, az MSZP-é 27 százalékos. Az SZDSZ  3, az MDF pedig a voksok 2 százalékára számíthatna, ha most, hétvégén lennének a választások.
Vágólapra másolva!
Április 9-én lesz a választás első fordulója/itthon/20060118makiderul.html

A kampány kezdetekor nincs egyértelmű esélyese az április 9-i parlamenti választásnak. Jelenleg kis mértékű Fidesz-előny mutatkozik, de mindkét párt esetében jelentősek a potenciális tartalékok - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből.

A Fidesz jelenlegi 29 százalékos támogatottsága 2,3 millió szavazót jelent, amelyből 1,6 milliót könyvelhet el nagy biztonsággal szavazóként. A fennmaradó 700 ezer szimpatizánsból 400 ezret kisebb mértékben kell buzdítani, ők már most is gondolkodnak a részvételen. Az MSZP szinte ugyanebben a helyzetben van: 2,2 millió rokonszenvező, ebből 1,5 millió aktív, 400 ezer viszonylag könnyen, 300 ezer nehezen mozgósítható szocialista.

De a bizonytalan szavazók is beleszólhatnak a versengésükbe. Arányuk öt-hat százalék körül van, a körülbelül 500 ezres tömegből 100 ezren húznak a baloldalhoz, és nagyjából 250 ezren a jobboldal irányába. Ezt kiegyensúlyozzák a titkolózó választópolgárok, akik a megkérdezettek nyolc százalékát teszik ki. E csoport jóval aktívabb az átlagnál, és meglehetősen heterogén: háromszázezren balra, kétszázezren jobbra húznak, százezren mélyen rejtőzködnek.

A HVG legfrissebb számában megjelenő Medián felmérés szerint a teljes népességben a Fidesz-MPSZ-nek 33, az MSZP-nek 30, az SZDSZ-nek és az MDF-nek 3-3 százalékos támogatottsága van. A választani tudó, biztos szavazók körében a Fidesz 47, a nagyobbik kormánypárt 44, az MDF és a liberális párt 3-3 százalékon áll.