[origo] itthon

100
90

Megszüntették a nyomozást Puch és Baja ellen a brókerügyben

MTI|2006. 02. 01., 19:37|Utolsó módosítás:2006. 02. 01., 19:45|

Megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást, amit a brókerügyben vesztegetés miatt rendeltek el Puch László és Baja Ferenc szocialista országgyűlési képviselők szerepének tisztázására. Előzőleg Kulcsár Attila egyik vallomásában azt állította, hogy segítették őt a sikkasztásban, ezért több tízmillió forintot kaptak. Az ügyészség szerint nem bizonyítható Kulcsár Attila állítása, ezért megszüntették a nyomozást - hangzott el a TV2 Tények című hírműsorában szerdán.

Fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt 2004. december 2-án rendelt el nyomozást a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH), a Központi Nyomozó Főügyészség jogelődje, mert Kulcsár Attila gyanúsítotti kihallgatása során Puch László országgyűlési képviselőt is érintő, bűncselekmények gyanúját keltő nyilatkozatokat tett.

Kulcsár Attila vallomása szerint 2002 őszén Mészáros János, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) akkori igazgatósági tagja kereste meg őt azzal, hogy a Hungexpo Rt.-nek van eladó, mintegy 40 százalékos részvénycsomagja, amelyet ha a Britton-csoport egy svájci cégtől megvásárol, akkor azokat a szintén részvényes MFB elővásárlási jogával élve magasabb vételáron felvásárolja majd a Brittontól. Kulcsár Attila szerint Mészáros János közvetített közte és Puch László között, majd Kulcsár Attila és Puch László személyesen beszélték meg a részvényfelvásárlás módját. A svájci cég kivásárlása mintegy 180-200 millió forint értékben megtörtént, majd 10-15 százalék haszonnal adták tovább a megvásárolt részvénycsomagot az MFB-nek. A részvénycseréből származó bevételt két részre osztották, amelyből az egyik rész a Britton-csoporté lett, míg a másik részen Mészáros János és Puch László osztozott.

A K&H Bank brókercégének milliárdos sikkasztással vádolt egykori üzletágvezetője egy másik vallomása szerint 2002 nyarán kereste meg őt Puch László és Mészáros János azzal, hogy tudnak neki segíteni a Prudent Invest Rt. megszerzésében. Puch László - Kulcsár Attila vallomása szerint - az ügyintézésért 20 millió forintot kért előre, a privatizációt csak 2003 elejére ígérte, de az végül elmaradt. Puch László cserébe egy 14 millió forint értékű személygépkocsit kapott, a maradék hatmillió forintot készpénzben küldte el Kulcsár Attila.

Szintén 2004. december 2-án rendelt el nyomozást a KÜNYH, miután Kulcsár Attila gyanúsítotti kihallgatása során Baja Ferenc országgyűlési képviselő, az elektronikus kormányzásért felelős kormánymegbízott, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára nevét összefüggésbe hozta egy vesztegetéssel.

Kulcsár Attila állítása szerint a Synergon Rt. vezérigazgatója megkereste őt a cég kormányzati megrendelései érdekében, Kulcsár pedig felvette a kapcsolatot az általa már korábban ismert Baja Ferenccel, aki az egykori üzletágvezető állítása szerint a segítségért cserébe az állami megrendelések értékének 10 százalékát kérte magának.

A Fővárosi Főügyészség tavaly augusztus 24-én nyújtotta be a vádiratot a Fővárosi Bírósághoz Kulcsár Attila és húsz társa ügyében sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés, orgazdaság és bűnpártolás miatt.

A Fővárosi Bíróság büntetőkollégiumának vezetője, Frech Ágnes két nappal később egy televíziós műsorban úgy nyilatkozott: "Azt gondolom, hogy körülbelül jövő tavasszal meg lehet kezdeni az első tárgyalást. (...) Első körben én ezt egy két évig tartó, első fokon befejezhető ügynek vélem, feltételezve, hogy a felek megjelennek" - mondta.

(MTI)

[origo] címlapon»

Fotó: Hajdú D. András [origo] Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »