Nagy hatalmú volt vezetőkön akadt fenn Sólyom

Nehezen megítélhető és vitatott személy mind Marjai József, mind Fekete János, akiknek - akárcsak Mosonyi Emilnek - március 15-i kitüntetése ellen Sólyom László köztársasági elnök kifogást emelt. A Kádár-korszakban mindketten az ország gazdasági irányításának kulcsszereplői voltak, ugyanakkor fontos szerepük volt a rendszerváltáshoz vezető politikai-gazdasági lépések megtételében.

"Egyetértek azzal, hogy rossz fényt vet az országra, ha két olyan embert tüntetnek ki a nemzeti ünnepen, akik az előző rendszerben valóságos gazdasági diktátorként működtek" - mondta az [origo]-nak Csaba László közgazdász egyetemi tanár. "Marjai József és Fekete János munkája és szerepe egyébként a mai napig nehezen megítélhető, mert csak töredékesen ismerhető meg, hiszen a működésükre vonatkozó adatok nagyrészt titkosak, nem megismerhetők" - tette hozzá Csaba László. Szerinte "önellentmondás, hogy a köztársaság nemzeti ünnepén olyanok kapjanak állami elismerést, akik az előző rendszer teljhatalmú urai voltak", miközben a kitüntetéssel a kormányzat "példát állít a nép elé".

A köztársasági elnök hétfőn közleményben tudatta, hogy a március 15-én állami kitüntetésben részesülők közül egyes személyeknek a legmagasabb szintű elismerésben részesítésével - az alkotmány értékrendje alapján - nem ért egyet. Sólyom László azt nem tudta elérni, hogy a kormányzat módosítsa az előterjesztését, de az Alkotmánybírósághoz fordult, és a taláros testület alkotmányértelmezését kérte a kérdésben.

A közlemény nem tartalmazza ugyan, kiknek a jelölését nem támogatta az államfő, de kiszivárgott, hogy Mosonyi Emil, a bősi vízlépcső tervezője mellett Fekete János és Marjai József kitüntetésével szemben merült fel kifogás. Marjai József 1955-56-ban a politikai osztály főnöke, majd nagykövet, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, 1978-88 között pedig miniszterelnök-helyettes volt, míg a közgazdász Fekete János három évtizeden keresztül töltötte be a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettesi posztját. A kiszivárgott információk szerint Sólyom azért nem támogatja kitüntetésüket, mert olyan személyekről van szó, akiknek pályafutása a rendszerváltás előtti időszakhoz kötődik, amikor még nem volt demokratikus berendezkedés.

A három személy közül Fekete és Marjai pályafutása sok szempontból kötődött egymáshoz. Mint Csaba László elmondta, Magyarország 1978-ra a fizetőképtelenség határán állt, így az év decemberétől kezdve tulajdonképpen a hatalom legfelső szintjén egy párhuzamos vezetés jött létre. Formálisan megmaradt a párthierarchia, de emellett informálisan, a valódi döntéshozó a Minisztertanács Gazdasági Bizottsága lett, amelyet Csaba László megfogalmazása szerint "Marjai József vezetett és Fekete János volt a jobbkeze".

Ez a helyzet egészen 1986 közepéig fennállt, és ez idő alatt a közgazdász szerint "ez a két ember irányította az országot". "A kezükben tartott, nagyon tágan értelmezett gazdasági irányítás gyakorlatilag mindenhová elért" - mondta az akkoriban tudományos kutatóként dolgozó közgazdász.

Csaba László hangsúlyozta, hogy Marjai József és Fekete János döntéseikben a nemzeti érdekből indultak ki, szerinte viszont ennek vitában kellene kialakulnia, míg ők teljesen "önkényuralmi eszközökkel" éltek. "A rendszer fennmaradt, az ország elkerülte a csődöt, beléptünk a Világbankba és a Nemzetközi Valutaalapba, szembefordultunk a szovjet hatalmi érdekekkel" - sorolta a pozitívumokat a közgazdász. Hozzátette viszont, hogy "ezeket az embereket senki nem választotta, és a Kádár-korszak korlátozott pluralizmusa közepette is gyakorlatilag egy gazdasági szükségállapotnak megfelelő eszközökkel irányítottak mindent". "Így érthető, hogy akik a rendszer megváltoztatását akarták, azok nem fogadják el, hogy a régi rend e két ura kapjon magas állami elismerést" - tette hozzá.

"Akár mottó is lehetne: a hiteltől nem félni kell, hanem élni kell"

Fekete János és Marjai József

A kitüntetések ügyében érintett három személy közül csak Fekete Jánost sikerült elérnünk, aki a múltjával kapcsolatban a legfontosabbnak a következőket tartotta: "A jobboldaliak azzal vádoltak, hogy mi eladósítottuk az országot. Ez nem igaz, inkább újjáépítettük. Akár mottó is lehetne: a hiteltől nem félni kell, hanem élni kell."

Marjai Józsefnek és Fekete Jánosnak valóban meghatározó szerepe volt abban, hogy Magyarország 1982 májusában előbb a Nemzetközi Valutaalap (IMF), majd júliusban a Világbank tagjává vált. Mégpedig a szocialista tömb országai közül elsőként, ami egyben a Moszkvától való eltávolodást jelentette.

Magyarország IMF-csatlakozását a Szovjetunió többször elutasította, 1968-ban például az aláírás előtti utolsó pillanatban a Szovjetunió nyomására nem léptünk be a szervezetbe. Ezért egy pár emberből álló csoport teljes titokban az 1970-es évek végétől kezdve tárgyalásokat folytatott e szervezetekkel. A külgazdasági nyitás a pénzügyi összeomlás határára jutott Magyarország számára kulcsfontosságú volt: korábban hazánk hiába fordult hitelkérelemmel Moszkvához és több szocialista országhoz, azok nem voltak abban a helyzetben, hogy segíteni tudtak volna a magyar gazdaságon. A kérdés óriási politikai jelentőséggel bírt, hiszen Moszkva ezeket a nemzetközi pénzügyi szervezeteket az "imperializmus fellegvárának" tekintette.

A tárgyalásokat egy szűk kör bonyolította le, amelynek vezetője Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnökhelyettese volt. Tagjai között volt Medgyessy Péter, a Pénzügyminisztérium nemzetközi főosztályának akkori vezetője, Pulai Miklós tervhivatali elnökhelyettes és Németh Miklós, a később kormányfő. Egy interjúkötetben Berecz János, aki akkor az MSZMP KB külügyi osztályát vezette, úgy emlékezett vissza: az IMF-Világbank közeledésről valóban csak néhány, négy-öt ember tudott. Szerinte Kádár János első titkár lényegében csak Marjai Józseffel és Fekete János jegybanki elnökhelyettessel egyeztetett.