Befogadott istenségek

2006.03.16. 10:11

Spiró György előadásában beszél arról, hogy a rómaiak milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy a meghódított népek isteneit a saját pantheonjukba olvasszák. Az alábbiakban Thomas Köves-Zulauf klasszikus-filológus professzornak, a római vallás szakértőjének gondolatait olvashatják az ún. evocatio fogalmáról.

Mint Köves-Zulauf rámutat a Bevezetés a római vallás és monda történetébe című kötetének vonatkozó fejezetében, a hódító rómaiak sosem leverni akarták ellenségeik istenségeit, hanem inkább eltulajdonítani, betagolni őket saját rendszerükbe. Igen korai példával illusztrálja mindezt: Kr.e. 397-ben, amikor a római dictator, Camillus legyőzte és lerombolta az etruszk várost, Veiit, nemcsak a lakókat és a város kincseit szállították Rómába, hanem Iunót, a város védőistennőjét is magukhoz csábították.

Róma éjjel - a Colosseum

Róma éjjel - a Colosseum

A rómaiaknak erre a tevékenységre külön szakszavuk volt, az evocatio. Az evocatio az ostromlott város istenségének átcsábítása a saját oldalukra oly módon, hogy az istenségnek gazdagabb kultuszt helyeztek kilátásba, mint amilyenben korábban részesült. A rítust pontos előírások határozták meg. Ezek szerint evocatióhoz csak akkor lehetett folyamodni, ha egy várossal háború folyt, a szertartáson papoknak kellett közreműködniük. A rítust még a harc előtt le kellett folytatni azért, hogy az isten a döntő pillanatban már a rómaiak oldalán legyen. Vagyis a szertartás célja az ellenséges város megfosztása volt isteni védelmétől, amely egyenesen a helység elpusztításához vezet.

A források alapján a fentiek szerint került Rómába Vortumnus isten Kr.e. 264-ben Volsinii lerombolása után; Minerva és Iuno Quiritis istennők Falerii eleste után Kr.e. 241-ben; Karthágó védőistennője, Caelestis Kr.e. 146-ban. A ténylegesen végbement evocatiók száma természetesen minden bizonnyal nagyobb, mint az adatolt eseteké.

Köves-Zulauf professzor az evocatiót az emberi szó vallásos hatalmának példájaként értelmezi: ezek szerint a szó címzettje egy isteni személy, akit arról kell meggyőzni, hogy számára előnyösebb, ha a rómaiak védőistenévé válik. Hogy mivel érveltek maguk mellett a rómaiak? Az isten hiúságára és üzleti érzékére hivatkozva anyagi előnyöket kínáltak neki. Az evocatiót "kiegészíthette" (egyébként meglehetősen ritkán) egy másik rítus: a devotio urbis, azaz a város elátkozása. Ez utóbbira csakis az istenségek evocatiója után kerülhetett sor. Ez teljesen logikus, hiszen a város mágikus megsemmisítése akkor következik be, amikor védőisteneit már vallási eszközökkel eltávolították. Még egy megjegyzés a két eljárás kapcsolatáról: míg az elátkozás kizárólag az ellenséges közösség megsemmisítését vette célba, addig az evocatio ezen felül Róma vallási potenciáljának növelését is célul tűzte ki.

Előző
  • 1
  • 2
Következő