Vágólapra másolva!
Nemrég Gyurcsány Ferencről közölt több szempontból is kritikus cikket az Economist című tekintélyes brit üzleti hetilap, most viszont a magyar ellenzék vezéralakjáról, Orbán Viktorról is közöl néhány nem túl hízelgő megállapítást. A lap egyébként szinte egész Kelet-Európáról is lesújtó képet festett elemzésében, és a rossz példák között külön kiemelte Magyarországot.
Vágólapra másolva!

Bár Gyurcsány Ferenc áprilisi választási győzelme óta szinte másról sem beszélt, mint reformjairól, a jelek szerint ez nem győzte meg az egyik legtekintélyesebb üzleti-politikai hetilap, az Economist szerkesztőségét. A brit újság terjedelmes elemzést közöl legfrissebb számában az Európai Unióhoz két éve csatlakozott nyolc kelet-közép-európai országról, és kijelenti, a nyolc állam közül egynek sincs erős reformer kormánya. A lap szerint a pár éve még a gyors gazdasági növekedése miatt elismert térséget mára elégedetlenség, csökkenő versenyképesség és felfordulás jellemzi.

A legnagyobb kudarcnak Lengyelországot tartja az Economist, elsősorban a közel egy évvel ezelőtt hivatalba lépett új kormány intézkedései és külpolitikája miatt. A bírált országok sorában Magyarország következik, amelynek kormánya - a lap megfogalmazása szerint - "ingadozik, miután a miniszterelnök bevallotta, hogy szisztematikusan hazudott".

Előjött a Lamperth-beszéd is

Lengyelországhoz hasonlóan a magyar kormány hitelessége is összeomlott, Magyarországon azonban a politikai helyzetet súlyosbítja az elmúlt öt éve pazarló állami költekezése is - teszi hozzá az Economist. Idézik az elhíresült balatonőszödi beszéd emlékezetes mondatait, és emlékeztetnek rá, hogy a hazugságok beismerésének lelepleződése felháborodást váltott ki, a kormánypártok pedig komoly vereséget szenvedtek a helyhatósági választásokon.

Megjegyzik, hogy azóta kiszivárgott az is, amit Lamperth Mónika önkormányzati miniszter mondott párttársainak egy zárt ülésen. Lamperth mondatait ugyanakkor némileg félreértelmezték, a lap ugyanis azt írja, a miniszter biztosította a szocialistákat, hogy a tervezett kiadáscsökkentés nem fogja érinteni a szocialisták által irányított régiókat. Valójában ő arról beszélt, hogy erős mandátumot adnak a régiós fejlesztési tanácsokban a kormánynak, így semmiképp sem az önkormányzati választásokon győztes Fidesz fogja felügyelni a fejlesztési pénzek elosztását.

"Abszurd és populista"

Az Economist nemrég Gyurcsány Ferencről közölt több szempontból kritikus hangvételű cikket, most viszont bírálja a másik oldalt is. "A leleményes és opportunista Orbán Viktor által vezetett ellenzék sem sokkal jobb" - fogalmaz a lap, amely szerint a párt választási kampánya abszurd és populista volt, csakúgy mint az általuk megvetett exkommunistáké. Hozzáteszi, úgy tűnik, Orbán és munkatársai aggasztóan elfogultak azoknak a rasszistáknak és ultranacionalistáknak a javára, akik részt vettek - időnként erőszakosan - a múlt havi demonstrációkban.

A hetilap figyelmeztet arra, hogyha a befektetők bizalma elfogy, akkor a forint vészes gyengülése súlyos következményekkel járna azon magyarok számára, akik euró- és svájcifrank-alapú hiteleket vettek fel. Erre már több elemző is felhívta a figyelmet.

Általánosságban is rámutat arra, amennyiben a globális pénzügyi piacokon kedvezőtlenné válik a helyzet, akkor könnyen elillanhat a külföldi befektetők hajlandósága arra, hogy finanszírozzák a posztkommunista európai országok adósságait. Ráadásul mindez párosul most azzal, hogy a térség nem csak sérülékennyé vált, de már sokkal kevésbé szerethető, mint pár éve - írja az Economist, amely szerint a nyugati országok még szívesen segítenek, ha gyorsan átalakuló sikersztorikat látnak. Ha viszont ezeket az új tagállamokat alkalmatlan és populista politikusok vezetik, akkor az már egy másik történet lehet - zárta cikkét az üzleti hetilap szerzője.