[origo] itthon
Horn szerint a vizitdíj árt az MSZP-nek
MTI|2007. 01. 21., 11:36|Utolsó módosítás:2007. 01. 21., 17:55|Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök szerint nem kellene bevezetni a vizitdíjat, mert elfogadhatatlan a "népnevelési célú pénzbeszedés". Horn a Vasárnapi Híreknek adott interjújában azt is közölte, hogy jelenleg helytelennek tartaná a több-biztosítós rendszer bevezetését. Kóka úgy reagált a volt miniszterelnök szavaira: Horn Gyula "hétvégi gondolatrohamai" egyszer már tönkretettek egy koalíciót.

Ajánlat
Fórum
JÁTSSZ ONLINE!
Horn Gyula az egészségügyi reformmal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ennek hibái és az által okozott gondok "rendkívül kedvezőtlenek mind az MSZP, mind pedig a kormány számára". A politikus úgy látja: a mára kialakult helyzet megérett az érdemi változtatásokra, ezért fordulatot javasolt a reform kezelésében. Ennek részeként az eddig történeket a reform kezdeti szakaszának kellene tekinteni - javasolta Horn Gyula -, majd hozzátette: a 2007-es esztendőt arra kellene szánni, hogy a szükséges intézményrendszert és a jogi hátteret megteremtse a kormány.
A volt miniszterelnök azt is javasolta, hogy "ne ugorjunk fejest a több-biztosítós rendszerbe", amit véleménye szerint csak nagyon alapos előkészítéssel szabadna bevezetni.
A vizitdíjat február 15-től kell fizetni, ennek összege egységesen 300 forint. Emelt összegű díjat, vagyis 600 forintot azoknak a betegeknek kell fizetniük, akik a háziorvosi szolgáltatást nem a saját háziorvosuknál veszik igénybe, illetve akik beutaló nélkül mennek szakrendelésre. A pénzt többféle módon is be lehet majd fizetni, többek között kézpénzzel, bankkártyával vagy akár automata segítségével is.
A kormány rendelete szerint jónéhányan mentesülnek a vizitdíj alól. Nem kell fizetniük többek között a daganatos, a dializált, a vérzékeny, a szervátültetett, az AIDS-es betegeknek, a cukorbetegeknek, valamint a pszichotikus betegségben szenvedőknek sem. Mentesülnek azok is, akik a kezelés során nem találkoznak az orvossal, vagyis akik kötözésre, injekciókúrára, gyógytornára vagy fiziológiás terápiára járnak. Mentességet élveznek a 18 év alatti gyerekek, a járványügyi és népegészségügyi ellátásban részt vevők, a szülő nők, a valamint a hajléktalanok is. Újdonság az is, hogy minden egészségügyi intézmény maga dönthet arról, hogy ad-e mentességet a saját dolgozóinak. Receptírás esetén lehetővé teszik, hogy egy alkalommal 3 hónapnyi gyógyszert írathassanak fel a betegeknek.
Kóka János Horn Gyula szavaira reagálva azt mondta: a céltalan populizmust az ország nagyon drágán fizetheti meg. A szabaddemokrata politikus úgy vélekedett: "a valamikori államszocializmus és a mai Fidesz politikájának szelleme járja be" a volt miniszterelnök nyilatkozatát. A komplex reformok szétforgácsolásának kísérlete a múltba ráncigálná vissza az országot - tette hozzá.
Mint a gazdasági miniszter mondta, ha van tanulsága a Horn-kormány regnálásának és bukásának, akkor az az, hogy a reformokat a ciklus elejétől kell felvállalni egészen a negyedik év végéig.
(MTI)
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Lebénultak a magyar bankok
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Ian Bremmer: Európa szuperhatalom lesz vagy radikálisok martalékává válik
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?