Bizonygatja tárgyalási szándékát Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc egyszerre három témában is kerekasztal-tárgyalásokat akar indítani a hét végén, a Fidesz és a KDNP azonban jelezte, kitörési trükknek tartják a kezdeményezést, ezért nem is hajlandók részt venni benne. A miniszterelnök az után jelentette be a kerekasztalok létrehozását, hogy találkozott az MDF képviselőivel.
Vágólapra másolva!

A Szembenézés című dolgozatában és a Friderikusznak adott interjúsorozat első részében is a különböző politikai oldalak közötti együttműködésről beszélő Gyurcsány Ferenc a hét végére úgynevezett "nemzeti szakmai kerekasztalt" kezdeményezett a nyugdíjrendszer, illetve a közoktatás jövőjéről, valamint a versenyképesség kérdéseiről. A három kerekasztaltárgyalásra meghívnák a gazdasági és szociális tanács egy-egy oldalát, az érintett parlamenti bizottságok elnökeit (köztük ellenzékieket), valamint a miniszterelnök is delegálna tagokat.

Az MTI emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke 2006. október 5-én szintén beszélt arról, hogy négy területen - államigazgatás, oktatás, egészségügy, nyugdíjrendszer - reform-kerekasztal létrehozására lenne szükség, a pártok és a társadalmi szervezetek képviselőinek részvételével. Orbán akkor azt mondta, hogy ezek a testületek a rendszerváltozás idején létrejött Nemzeti Kerekasztal mintájára működnének, akár a köztársasági elnök, vagy az MTA szervezésében.

A Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett kerekasztalokban azonban nem akar részt venni sem a Fidesz, sem a vele szorosan együttműködő KDNP. A két párt szóvivője azt mondta, nem vesznek részt semmilyen, Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett vagy az ő részvételével zajló tárgyaláson. Szerintük a miniszterelnök ilyen kezdeményezésekkel akar kitörni "az elszigeteltségből".

Az MDF meghívta Gyurcsányt

A harmadik ellenzéki párt, az MDF minden bizonnyal fogékonyabb lesz Gyurcsány ötletére. A miniszterelnök épp az után jelentette be a kerkeasztalok tervét, hogy az MDF képviselőivel találkozott a Parlamentben. A találkozót az MDF kezdeményezte, mert egyeztetni akart arról a tizenhárom javaslatról, amelyben azokat a kérdéseket gyűjtötték össze, amelyek a párt szerint a leginkább érintik a középosztályt. Gyurcsány Ferenc a megbeszélésre nem egyedül érkezett, hanem a Miniszterelnöki Hivatal több államtitkára társaságában. Dávid Ibolya pártelnök és Herényi Károly frakcióvezető mellett az MDF teljes parlamenti képviselőcsoportja részt vett a tanácskozáson.

Dávid Ibolya közölte, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnököt is várják egy hasonló találkozóra, és a Fidesz részéről jelezték, nyitottak az ötletre. Az MDF a keddi találkozóval mindenesetre látványosan megkülönböztette magát a másik két ellenzéki párttól, a Fidesztől és a KDNP-től, amelyek bojkottálják a miniszterelnököt. Szerintük ugyanis azzal, hogy a kiszivárogtatott őszödi beszédben a miniszterelnök elismerte, hazudtak a választás megnyerése érdekében, Gyurcsány Ferenc nemkívánatos személlyé vált a politikában. A Fidesz és a KDNP képviselői ezért ki is vonulnak - a frakcióvezetők kivételével - a parlamentből, ha Gyurcsány felszólal.

Fórumos javaslatok a középosztálynak

A keddi találkozón a miniszterelnök elé tárt javaslatok között szerepel, hogy egyszerűbb és átláthatóbb, egykulcsos adórendszert kellene bevezetni. Az adózásban a súlypontot a fogyasztási és vagyoni típusú adózásra helyeznék a jövedelmek adóztatása helyett. Azt is kéri az ellenzéki párt, hogy 2008-tól töröljék el az árfolyamnyereség-adót és a kamatadót, mert szerintük ez a középosztályt különösen sújtja. Az MDF elvárja azt is, hogy nagy horderejű reformokba csak megfelelő előkészületek, hatástanulmányok alapján kezdjen a kormány. A párt úgy véli, hogy ez most nincs így.

A párt megismételte azt a korábbi javaslatát is, hogy állítsák fel az úgynevezett tiszta kezek testületét és hivatalát, és a kormány garantálja az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal és a fogyasztóvédelem zavartalan működését. Folytatnák a privatizációt is: 2010-ig legalább egy tucat állami vállalat - köztük a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Villamos Művek, a Magyar Posta Zrt., valamint a Concordia Közraktár Zrt. - részvényeit vezetnék be a tőzsdére.

A párt emellett 2008-tól mérsékelné az iparűzési adót, a csőd- és felszámolási törvényt pedig "a hitelezők és a befektetők érdekében" alakítanák át. Az MDF javasolja azt is, hogy a kormány kössön megállapodást a bankokkal annak érdekében, hogy csökkenjenek a lakosságot sújtó magas kezelési költségek. A párt emellett azt is szeretné elérni, hogy kiemelt támogatást kapjon a kutatás-fejlesztés, töröljék el az örökösödési illetéket 2010-től, valamint még az idén módosítsák a párt- és kampányfinanszírozási törvényt.

[origo]/MTI