Szélnek eresztett betegek őrzik a Lipót emlékét

Lakattal lezárt ajtók, kipakolt kórházi szobák és a Lipótmezőt sirató betegek fogadják a látogatókat a bezárásra ítélt pszichiátriai intézetben. A dolgozók még mindig értetlenül állnak a megszűnés előtt, azt mondják, szakmailag elfogadható választ nem kaptak a bezárás okára. Legnagyobb vesztesnek nem is magukat, hanem a Lipót legrégebbi lakóit tartják. Sokan találgatják, hogy mi lesz az értékes épülettel, szanatóriumot vagy gazdagoknak szolgáló prevenciós centrumot képzelnek az elmeintézet helyére.

Árpi a virágokat is gondozta

"Állományban vagyok itt a betegségemmel" - mondja a napszemüveget és ékszereket viselő Árpi. A furcsa szóhasználat jelzi, mit csinál a Lipóton: betegként kezelik, de dolgozik is a pszichiátria parkjában. Nem ő az egyedüli, akinek a Lipót jelenti a biztos környezetet, a tartósan kezelt pszichiátriai betegeket családjuk nem tudja kezelni, ők az egyik legnagyobb vesztesei a Lipótmező megszüntetésének.

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, ismertebb nevén a Lipótmező bezárásáról az egészségügyi reform során döntöttek, ahogy a főigazgató fogalmazott, Molnár Lajos minisztert "nem győzték meg a számok", pedig az intézet az utóbbi években nem volt veszteséges.

A főváros egyik legdrágább környékén, a Hűvösvölgyi úton elterülő hatalmas parkkal övezett intézet jócskán felújításra szorul, a falakról hullik a vakolat, az óriási belmagasság, a széles folyosók, régi ajtók és ablakok mégis eleganciát sugároznak. Kórházi hangulatot maximum a felújított szárnyban, a diagnosztikai részen érezni, a folyosókon sehol nem nyüzsögnek fehér köpenyes orvosok és ápolók, a betegek közül sokan utcai ruhát viselnek. A falakon feliratok és megdöbbentő festmények, némelyiket közvetlenül a falra rajzolták a betegek.

Elvonul a cirkusz

Sokáig kellett keresgélni a kastélyszerű épület kihalt folyosóin, amíg megtaláltuk azt a pszichiátriai osztályt, amelynek az ajtajára még nem került lakat. A még mindig itt lakó betegek közül Árpihoz hasonlóan sokan végeznek munkát, például ételt hordanak, vagy a kórházban működő művészeti csoportokban foglalják el magukat. A Tárt Kapu Színház előadásainak jövője most bizonytalan, nemrégiben Elvonul a cirkusz címmel adtak elő darabot a betegek.

Miközben a kórház lassacskán kiürül, még mindig van egy néhány fős csapat, amelyik minden reggel 9-kor megkérdezi, hogy mi a legsürgősebb munka a ház körül. "Gondozom a virágot, nyírom a füvet, addig se gondolok a betegségre" - mesélte Árpi, akit már három éve kezelnek az intézetben. A jövő még bizonytalan, egy szociális otthonba jelentkezett, de még soha nem járt ott, azt se tudja, lesznek-e gondozásra váró virágok, az viszont aggodalommal tölti el, hogy a nyugdíjának csak 20 százalékát tarthatja majd meg.

Az intézet legrégebbi lakója az 1968 óta kezelt Gyuri bácsi, de nem kellenek évtizedek, néhány év is elég ahhoz, hogy problémás legyen elköltözni az intézetből. Az orvosok úgy tudják, hogy a betegek nem vihetik magukkal kórházi irataikat, csak a zárójelentéseket kapják meg, azok viszont gyakran elkallódnak, ezért az új helyeken szinte semmit nem tudnak a Lipótban már ismerősként fogadott betegekről.

"Fogadni mernék, hogy nem fog megszűnni" - mondta az elegáns ruhát viselő tanárnő, aki az új házirend fogalmazását tette félre, hogy nyilatkozzon. Kérte, hogy nevét ne írjuk le, mert nem akar csalódást okozni a volt tanítványainak azzal, hogy a Lipóton kezelik. Az 56 éves nő szintén régi ismerős az intézetben, nyolc éve kezelik mániás depresszióval. "Most jól érezzük magukat" - mondta arra utalva, hogy szerinte a megszűnés híre és az osztályösszevonások még egy utolsó lendületet adtak a dolgozóknak és a betegeknek.

Szétesik az orvoscsapat

A kevés orvos és ápoló a teljesítőképessége határán dolgozik, szemmel láthatóan megviseli őket az átmeneti időszak. A fiatalok többsége új állás után nézett, van, aki külföldön folytatja munkáját, az idősebbek viszont már nem is reménykednek, hogy lesz még munkahelyük. Elkeseredetten vezettek végig a lezárt osztályok egyikén, ahol néhány hónapja még a stroke-os (agyi vérkeringési zavar) betegek rehabilitációját végezték. Az egyik szobában elhagyatottan állt az országban állítólag egyedülálló monstrum, a járógép, melyen a részlegesen lebénult betegeket tanították újra járni.

Az orvoscsapat szétesését tartja a legnagyobb veszteségnek az OPNI főigazgatója is, aki korábban még abban bízott, hogy nagyobb létszámban átveszik őket a kórházak. Sokan felmondtak, az idősek nyugdíjba mentek, a kilenc különböző kórház pedig általában 3-4 orvost vett át a Lipótról - mondta Nagy Zoltán főigazgató. Ő maga az Amerikai úti idegsebészeten folytatja pályafutását, de december 31-ig még a Lipót főigazgatója. "Én fordítom rá a kulcsot az ajtóra" - mondta.

A főigazgató szíve fáj a szerinte sikeres intézetért, amelyet 6 éve vezet, mégis látszólagos meggyőződéssel sorolta a megszüntetés hivatalos okait. A régi épület felújításra szorul, de még utána is nagyon költséges lenne a kórház működtetése, és egyébként is lejárt a nagy elmeotthonok kora, inkább az otthoni ápolásé és a lakóhely közeli kisebb gondozóhelyeké a jövő. A dolgozók szerint azonban nem annyira a meggyőződés beszél belőle, mint az, hogy kénytelen volt feladni a harcot, miután a végső szót kimondták az intézetről.

A bezárás mellett és ellen is lehet érvelni, az ott dolgozók arra viszont mindhiába vártak elfogadható választ, hogy a csapat nagy részét egyben tartva, miért nem költözhettek egy kevésbé költséges, korszerűbb épületbe. Arról is csak találgatnak, hogy mi lesz az értékes épülettel. "Szanatórium lesz, vagy prevenciós centrum a felső tízezernek, akik a parkban fognak lovagolni?" - találgatott a főigazgató. Az épületet mindenesetre a jelenlegi törvények szerint kizárólag egészségügyi célra lehet használni, átépítésről pedig szó sem lehet, mivel műemlékről van szó. "Remélem, hogy használni fogják" - mondta az igazgató arra az eshetőségre utalva, amitől sokan tartanak: a hatalmas épület kihasználatlanul néhány év alatt teljesen tönkremegy.