[origo] itthon
Besokallt a Kurucinfótól Gyurcsány
[origo]|2007. 08. 23., 16:26|Utolsó módosítás:2007. 08. 23., 16:54|Ötleteket vár az igazságügyminisztertől Gyurcsány Ferenc, hogy milyen jogi eszközökkel lehetne fellépni a Kurucinfó nevű radikális honlap ellen. A honlap külföldi szerveren működik, ezért készítői szerint nem lehet felelősségre vonni őket. Az [origo] által megkérdezett jogász szerint azonban a magyar állampolgárokra és Magyarországra irányuló tartalmakra érvényesek a hazai jogszabályok.

Gyurcsány utasította Takácsot
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
"Haladéktalanul vizsgálja meg, milyen - korábban nem alkalmazott - alkotmányos eszközök állnak a Magyar Köztársaság rendelkezésére ahhoz, hogy megvédje önmagát és polgárait a Kurucinfó gyűlöletkeltő gyakorlatával szemben!" - utasította Takács Albert igazságügyi és rendészeti minisztert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő jelentést vár Takácstól, hogy fel lehet-e lépni a radikális honlap készítői ellen a sajtótörvény alapján, vagy van-e lehetőség nemzetközi együttműködésre.
A miniszterelnök szerint a Kurucinfó "kirekesztő szellemiségéről, gyalázkodó, antiszemita és uszító hangvételéről, a személyiségi jogok, illetve a köztársaság alapértékeinek lábbal tiprásáról vált hírhedtté". A honlap tavaly ősszel kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor közölte több, a zavargások résztvevőinek ügyeit tárgyaló bíró nevét, címét és telefonszámát. Később közéleti személyiségek telefonszámát is nyilvánosságra hozták. A lap szerzői élesen támadják a romákat, a zsidókat, a kormánypártokat, de bírálják a szerintük erélytelen Fideszt is.
A Kurucinfó készítői több írásukban is bizonygatták, hogy őket nem lehet felelősségre vonni, mivel a honlap külföldi szerveren (valószínűleg az USA-ban) működik. Az impresszum szerint a lap kiadójának igazgatója Libényi János (szabósegéd, aki 1853-ban merényletet követett el Ferenc József császár ellen), főszerkesztője Horváth Zsolt (ezen az álnéven közölt publicisztikát Schmidt Mária ellen a Magyar Nemzet), főszerkesztő-helyettese pedig Egei Antal (ez alatt a név alatt jelent meg a "Pokorni Zoltán birodalmat épít" című írás a Magyar Nemzetben).
Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök miért éppen most utasította az internetes portállal szembeni fellépésre a minisztert, azt válaszolta: az elmúlt időszakban megszaporodtak bizonyos események. Példaként említette a Magyar Gárda megalakítását, amely szerinte indokolttá teszi, hogy megvizsgálják, ezek a szervezetek, szerveződések az alkotmánynak megfelelően működnek-e.
Érvényes a magyar jog
A sajtótörvény nem vonatkozik automatikusan a honlapokra, más magyar jogszabályok azonban igen - mondta az [origo]-nak Simon Éva, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének jogásza. Szerinte a Kurucinfóra is vonatkozik a polgári törvénykönyv és az elektronikus kereskedelemről szóló törvény. Ez utóbbi alapján a honlap egyértelműen Magyarországra irányuló szolgáltatásnak minősül, vagyis kiterjed rá a magyar jog.
A honlap készítői is magyar állampolgárok - mondta Simon -, vagyis rájuk is vonatkoznak a hazai törvények: teljes körű polgári és büntetőjogi felelősséggel tartoznak az általuk közzétett írásokért. A Kurucinfó nem teljes tartalmában jogellenes még akkor sem, ha a közízlésnek nem felel meg, azonban egyes írásokban egyértelműen megállapítható a jogsértés, ezért Simon szerint jogsegély keretében lehetne kérni az Egyesült Államoktól azok eltávolítását.
Simon Éva szerint a rendőrségnek - ha törvénysértést tapasztal - ismeretlen tettes ellen is meg kellene kezdenie a nyomozást, amely során kideríthetnék, kik írták és tették közzé a jogsértő cikkeket. Ez nem is teljesen lehetetlen, hiszen tavaly októberben, a bírók adatainak közzététele után a rendőrség már indított eljárást a honlap egyik szerkesztője ellen, jogosulatlan adatkezelés gyanújával. Akkor házkutatást is tartottak a szerkesztő lakásán.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Lebénultak a magyar bankok
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Világméretűvé válhat a gazdasági küszködés
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
- Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?