Előzetesbe kerültek a pénzszállítós rablás gyanúsítottjai

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a két férfit és szüleiket, akiket a márciusban történt pénzszállító-rablással gyanúsítanak. A gyanúsítottakat pénteken fogták el a rendőrök. A Tokaj közelében történt rablás az egyik pénzkísérő életébe került.
Vágólapra másolva!

Szüleikkel együtt helyezték előzetes letartóztatásba a tokaji pénzszállítóautó-rablás gyanúsítottjait - közölte Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője. A szülőket bűnpártolás miatt tartóztatták le.

Március 27-én hajnalban rabolták ki a pénzszállító autót Tokaj közelében, a főúttól egy kilométernyire. Az egyik őr meghalt, a másik komolyabb fizikai sérülések nélkül megúszta a támadást.

Pár nappal később az életben maradt őr már gyanúsítottként szerepelt a nyomozásban. Az adatok alapján ő és még hárman követték el a rablást. A bűncselekmény előzménye a gyanú szerint az volt, hogy az életben maradt pénzszállító és a három másik fiatalember korábbról ismerték egymást, és eltervezték a rablást.

Az őr vezette az autót, amellyel Nyíregyházáról indultak útnak. A Borsod megyei Tokaj melletti Kopasz-hegy alatti útra hétfőn, a késő esti órákban fordultak be, azzal az ürüggyel, hogy neki a szükségét kell elvégeznie. Ekkor támadták meg társai az autót, és ölték meg a másik őrt.

Március óta már előzetesben van a pénzszállító autó sofőrje és az egyik feltételezett elkövető, aki a gyanú szerint Miskolcról segítette a rablást. Azt a két - 25 és 18 éves - férfit, akiket a rablással gyanúsítanak, pénteken fogták el a rendőrök, és szüleikkel együtt kerültek előzetesbe vasárnap.