Új kormánybiztosai vannak Gyurcsánynak

Vágólapra másolva!
Három új kormánybiztost és két államtitkárt mutattak be a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón. Az igazságügyi tárca államtitkára, Kondorosi Ferenc a jövőben kormánybiztosként az Új rend kormányzati program összehangolásáért felel. Lesz külön biztosa a külgazdaságnak, valamint az audiovizuális médiapolitikának is.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök felkérte Sarkadi Ildikót az audiovizuális médiapolitikáért felelős kormánybiztosnak, Kondorosi Ferencet az Új rend kormányzati program összehangolásáért felelős kormánybiztosnak, Garamhegyi Ábelt pedig a külgazdaságért felelős kormánybiztosnak - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő pénteken.

Garamhegyi Ábel emellett megtartja államtitkári posztját a gazdasági tárcánál, Kondorosi Ferenc azonban távozik az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól, ahol helyére Juhász Gábor szocialista politikus, a BM korábbi államtitkára kerül. A távozó Kovács Attila helyett az Egészségügyi Minisztérium államtitkára Kincses Gyula, az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet eddigi főigazgatója lesz. A kinevezések október 1-jétől lépnek hatályba.