Keresik a megoldást a koalíciós feszültségre

Vágólapra másolva!
Informális megbeszélést tartot az MSZP és az SZDSZ vezetése a koalíciós feszültségek feloldása céljából. A vasárnap esti megbeszélést pontos idejét és helyét előzőleg nem jelentették be.
Vágólapra másolva!

Az MSZP és az SZDSZ vezetői informális találkozót tartottak vasárnap este, hogy a két párt között az elmúlt időszakban kialakult feszültségekről beszélgessenek - tudta meg az MTI szocialista és szabaddemokrata forrásokból.

A távirati iroda információi szerint a több mint háromórás megbeszélést a találkozón jelen lévő Kóka János SZDSZ-elnök kezdeményezte, hogy a két koalíciós párt ne a sajtón keresztül üzengessen egymásnak. A beszélgetésen az elmúlt időszakban kialakult feszültségekkel és azok okaival foglalkoztak, illetve értékelték a mára kialakult helyzetet.

Az MTI úgy értesült, hogy a kormány Andrássy úti vendégházában tartott találkozón nem volt kiemelt téma az egészségügyi reform, és nem is beszélték végig a szocialista módosító javaslatokat. Ezekről egyébként még van módjuk egyeztetni a koalíciós pártoknak, hiszen a parlament előtt lévő egészségbiztosítási törvényjavaslathoz még kedden is lehet módosító indítványokat benyújtani.

Az MTI szerint az az SZDSZ részéről biztosan ott volt Kóka János párelnök és Horn Gábor ügyvivő. A szocialistákat Lendvai Ildikó frakcióvezető és Kiss Péter kancellárminiszter képviselte. Gyurcsány Ferenc részvételéről ellentmondásosak az információk.

A koalíciós pártok nem adtak ki nyilatkozatot a megbeszélés tartalmáról.