Kilépett az SZDSZ-ből Gegesy Ferenc

Vágólapra másolva!
Kilépett az SZDSZ-ből, és lemondott parlamenti mandátumáról Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere. A politikus pártja reménytelen helyzetével indokolta döntését.
Vágólapra másolva!

Gegesy Ferenc húsz éves tagsága után kilépett az SZDSZ-ből és lemondott egyéni jelöltként szerzett parlamenti mandátumáról. Ferencváros polgármestere közölte azt is: a parlament hétfői munkájában már nem vesz részt.

A politikus azzal indokolta döntését, hogy az SZDSZ ellentmondásos politizálásának eredményeként a párt "reménytelen helyzetbe jutott", és hamarosan a szatellit pártként való működés vagy a parlamentből való kiesés között választhat csak.

Mint elmondta, a parlamenti frakció hétvégi ülésén, a hosszas vita ellenére sem került sor a közelmúlt értékelésére, és arra sem, hogy a közeljövő stratégiájának alakítására legalább ajánlásokat fogalmazzanak meg a döntéshozó ügyvivő testület számára.

A politikus reményét fejezte ki, hogy lépésével hozzájárul az SZDSZ sikeres stratégiájának megtalálásához. Miután Gegesy Ferenc egyéniben szerzett parlamenti mandátumot, így országgyűlési helyére időközi választást kell kiírni.