Megvonták a segélyt a drága autók tulajdonosaitól

Vágólapra másolva!
Sárospatak megvonta a szociális segélyt két embertől, mert kiderült, hogy a megjelölt összeghatárnál drágább autójuk van. Az önkormányzat további ellenőrzéseket tervez.
Vágólapra másolva!

Húsz segélyezési eljárást vizsgált felül Sárospatak önkormányzata. Két esetben megvonta a szociális juttatást az érintettektől, mert bebizonyosodott, hogy a kérelmezők a megjelölt értékhatárnál nagyobb értékű autóval rendelkeznek - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település jegyzője, Komáromi Éva pénteken.

Komáromi szerint a jogszabályok erre lehetőséget adnak. A segélykérelmek beadásakor ugyanis az érintetteknek nyilatkozniuk kell arról, rendelkeznek-e a nyugdíjminimum harmincszorosát meghaladó értékű gépjárművel. Ez az összeg jelenleg 855 ezer forint. Az önkormányzat a gépjármű-nyilvántartás alapján szerzett tudomást az autók értékéről.

A jegyző elmondta: a fennmaradó 18 esetben a vizsgálat azt állapította meg, hogy a nagy értékű autó más családtag nevén van, illetve a gépkocsi értéke nem haladta meg a meghatározott összeget. Sárospatakon csaknem négyszázan kapnak rendszeres szociális segélyt, az önkormányzat így további ellenőrzéseket tervez.