[origo] itthon

100
90

Ősszel folytatódik a móri ügy

MTI|2008. 02. 08., 13:04|Utolsó módosítás:2008. 02. 08., 13:27|

A móri bankrablás egyetlen, életben maradt vádlottjának pere szeptemberben kezdődhet - állítja W. Róbert ügyvédje. A nyomozás során két esetben rendeltek el kiegészítő vizsgálatot, amelyekkel március 5-éig kell végeznie a rendőrségnek.

Fotó: MTI

A bankrablásnál hasznát fegyverek

JÁTSSZ ONLINE!

Legkorábban szeptemberben lehet tárgyalás a móri bankrablás ügyében - mondta Lichy József ügyvéd. Az ügy egyedüli gyanúsítottja, W. Róbert védője elmondta: védencét a pótnyomozás ideje alatt, szerdán azzal gyanúsították meg, hogy a móri bankrablást előre kitervelve hajtotta végre N. Lászlóval, aki tavaly zárkájában öngyilkos lett. Az ügyvéd szerint meglepő volt, hogy a nyomozóhatóság eddig nem foglalkozott a bűncselekmény szándékával. Lichy ezért panaszt emelt, amelyet a Legfőbb Ügyészségnek kell felülvizsgálnia.

A vizsgálat körülbelül két hétig tart, és csak azt követően ismertetik az iratokat. "Emiatt a nyomozás még 3-4 hétig folytatódhat" - mondta az ügyvéd, aki szerint az iratok ezután kerülnek át az ügyészségre. A vádemelésre 30 nap áll rendelkezésre, és ha márciusban megtörténik, akkor várhatóan áprilisban kerül bíróság elé az ügy. "A bíróság azonban nem valószínű, hogy még a nyári szünetig hátralévő rövid időben kitűzné a tárgyalást, így legkorábban szeptember környékén kerülhet erre sor" - közölte Lichy.
 
Az ügyvéd elmondta, jelenleg nyolc emberen, társtettesként, nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsítják W. Róbertet, ugyanakkor állítása szerint a férfi nem oltott ki egy emberéletet sem. Mint mondta, bízik abban, hogy ezt az ügyészség is belátja, és a vádiratot is e szerint írja meg. "Abban reménykedem, hogy az ügyészség nem vádolja meg W. Róbertet az N. László által elkövetett bűncselekményekkel" - állítja Lichy, aki szerint védencének csak azért kell felelnie - hiába volt a mészárlás helyszínén -, amit ő ténylegesen, szándék szerint elkövetett.

A Fővárosi Főügyészség vezetője, Ihász Sándor január végén közölte, hogy az ügyészség további nyomozati cselekményeket tart szükségesnek a móri bankrablás ügyében, ezért a Nemzeti Nyomozó Irodát (MNI) a nyomozás folytatására kötelezték. Hozzátette, hogy az ügyészség döntése alapján a rendőrségnek március 5-ig két szakvélemény - a daktiloszkópiai és a fegyverszakértői - hiányosságait még pótolnia pótólnia kell.
   
Az ügyészség a daktiloszkópiai szakértő véleményét azért találta hiányosnak, mert abból nem derült ki, hogy a bank bejárati ajtaján, a kilincs belső felén rögzített ujjnyom - amelyet a szakértő a gyanúsított W. Róbert ujjnyomaként azonosított - pontosan mikor és hogyan keletkezett. A fegyverszakértői véleményekben pedig a bűnjelek számozásában voltak ellentmondások.

Lichy ezzel kapcsolatban elmondta: szerdán védencével voltak a fegyverszakértői vélemény kiegészítésén, ahol a szakértő feloldotta az ellentmondást, és kijelentette, hogy a 45-ös számú lőmag nem biztosan, hanem csak valószínűleg származik a védence által a bankrablásnál használt fegyverből.

Az MNI december 20-án jelentette be, hogy vádemelési javaslattal lezárták a nyomozást a móri, 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás ügyében. A rendőrség akkor azt is bejelentette, hogy a beszerzett bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy N. László a felelős nyolc ember haláláért, és a bűncselekményt W. Róberttel követte el.

A móri Erste Bank fiókjában 2002. május 9-én fegyveres rablók agyonlőtték a pénzintézet négy alkalmazottját, biztonsági őrét, két ügyfelet és a velük szerződést kötni akaró biztosítási szakembert. Az elkövetők 7,3 millió forintot zsákmányoltak. W. Róbertet azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy ő volt az, aki a bankfiók ajtajában állva elküldte a pénzintézethez érkező ügyfeleket, amíg társa, N. László a bankban nyolc embert mészárolt le.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »