[origo] itthon

100
90

Nem vádolhatják a hatóság félrevezetésével Kármán Irént

MTI|2008. 02. 29., 18:37|Utolsó módosítás:2008. 02. 29., 18:42|

Hatóság félrevezetése miatt nem indulhat eljárás Kármán Irén újságíró ellen, mert a Legfőbb Ügyészség határozata szerint az ügyében folytatott nyomozást nem bűncselekmény, hanem bizonyíték hiányában szüntették meg.

Forrás: MTI

Kármán Irén

JÁTSSZ ONLINE!

A korábbi álláspont szerint a személyi szabadság megsértése vonatkozásában Kálmán Irén hazudott, a mostani határozat szerint pedig nem állapítható meg az, hogy mi történt, így a rendőrségnek nem tud Kármán Irén ellen eljárást kezdeményezni hatóság félrevezetése miatt. Ezt a lehetőséget korábban lebegtette a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI)- közölte a távirati iroda kérdésére Pelle Andrea ügyvéd.

A korábbi határozat szerint kétséget kizáróan megállapítható az, hogy nem történt bűncselekmény a személyi szabadság megsértése vonatkozásában. A Legfőbb Ügyészség általi változtatás azt jelenti, hogy nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése.

A személyi szabadság megsértése arra vonatkozik, hogy az újságíró elmondása szerint Pesterzsébeten egy kocsiba tuszkolták, majd a Duna-parton kilökték. Szerintük ilyen nem történt, és ez adhatott volna alapot arra, hogy Kármán Irén ellen eljárást indítsanak - mondta el Pelle Andrea hozzátéve, hogy a másik cselekményt, a bántalmazást korábban sem vitatták.

Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője megerősítette, hogy részben megváltoztatták a nyomozást megszüntető határozatot, ám ennek részleteiről hétfőre ígért tájékoztatást.

Kármán Irén újságírót - aki az 1990-es évek olajszőkítési ügyeivel foglalkozott - elmondása szerint tavaly június 22-én éjszaka Pesterzsébeten ütötték le és tuszkolták be egy kocsiba, majd brutálisan megverték, és összekötözve a lágymányosi Duna-parton hagyták, ahol egy horgász talált rá. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés miatt indított nyomozást, és ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki. Augusztus elején a rendőrség visszavonta a nyomravezetői díjat.

A nyomozást végző NNI július elején sajtótájékoztatót tartott az ügyben, ahol elhangzott: a beszerzett bizonyítékok alapján megállapítható, hogy Kármán Irént nem ott, nem akkor és nem úgy bántalmazták, ahogy korábban vallomásában elmondta.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »