[origo] itthon
Fidesz-fityiszről beszélt Gyurcsány
[origo]|2008. 03. 01., 13:21|Többnyire az ellenzéket támadták az MSZP politikusai szombati nagygyűlésükön. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint például a népszavazás nem a baloldal bukása lesz, hanem véget ér "a jobboldal politikai ámokutása", amely "fityiszt mutat" a jövőnek. Az MSZP arra is biztatta híveit, hogy mindenképpen vegyenek részt a népszavazáson, és szavazzanak nemmel. A Millenáris parkban tartott nagygyűlés szigorú biztonsági ellenőrzések és rendőri felügyelet mellett zajlott le.

JÁTSSZ ONLINE!
A népszavazás "nem lesz bukása a baloldalnak, de bukása lesz a jobb sorsra érdemes szabad, demokratikus jobboldal nagyobbik részének" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP szombati nagygyűlésén, melyet szigorú biztonsági intézkedések mellett a Millenáris Parkban tartottak. Körülbelül hétszáz résztvevő előtt a kormányfő azt fejtegette: két év után most befejeződik a jobboldal "politikai ámokfutása", mert a népszavazásnál feljebb "már nem tudják emelni a tétet". Gyurcsány szerint viszont "mi, a magyar baloldal, még csak most kezdjük" a 2006-ban meghirdetett program megvalósítását.
Gyurcsány többször említette az évértékelő beszédében meghirdetett Új Magyarországról, új polgárosodásról szóló programot, de a részletekről most sem beszélt. Csak annyit mondott, kézzelfogható lehetőséget, gyarapodást hoz majd. Többnyire azonban - a szintén beszédet mondó Juhász Ferenc MSZP-alelnökhöz hasonlóan - a Fideszt, és Orbán Viktort támadta. "Harminc ezüstért eladnák az országot - vagy talán háromszát forintért?" - tette fel a kérdést Gyurcsány.
A miniszterelnök szerint a Fidesz hívószavai a következők: "magyar vagyok és nemes, amim van azt megtartom. Mutassál fityiszt a jövőnek, Magyarországnak, mutassál fityiszt mindenkinek". "Fidesz-fityiszt" - tette hozzá gúnyosan. Szerinte a népszavazás csak edzőmeccs, nem pedig tétmeccs, ezért nincs igazi jelentősége. Juhász Ferenc pedig arról beszélt: bármi is lesz a szavazás eredménye, a kormány a helyén marad.
Gyurcsány azt mondta, tele van optimizmussal, mert ennyi terhet a rendszerváltás óta nem kellett politikusoknak viselnie, mint az MSZP-nek, de a támadásokat szerinte kivédték. A nagy nehézségek ellenére "a magyar baloldalt továbbra is egy-másfél millió ember támogatja" - tette hozzá.
Juhász Ferenc szerint az MSZP hívei a népszavazáson "igent mondanak a saját jövőjükre és esélyükre azzal, hogy három nemet mondanak". Juhász, aki Orbán Viktort "Kossuth Lajos reinkarnációjának" nevezte, úgy vélte, "közösen kell mondanunk, hogy elég Orbán Viktorból".
A nagygyűlés elején bevonuló vezető politikusokat taps fogadta, és a résztvevő mintegy hétszáz szocialista szimpatizáns azt skandálta: "Húzzunk bele!" A rendezvényen több helyen megtalálhatók voltak a szombat délutáni budapesti, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök melletti szimpátiatüntetésre hívó szórólapok. A szervezők azt kérik, hogy résztvevők álljanak ki a miniszterelnök és programja mellett, segítsék a kormányt a népszavazási kampányban és ítéljék el az erőszakot, a megfélemlítést, a gyűlöletbeszédet. Juhász Ferenc ezzel kapcsolatban azt MTI érdeklődésére annyit mondott, hogy a szimpátiatüntetést nem az MSZP szervezi.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?