[origo] itthon
Volt egy kis feszkó - mindent a koalíciós válságról
[origo]|2008. 03. 31., 13:19|Utolsó módosítás:2008. 06. 12., 13:35|Szombat óta tart a koalíciós válság Magyarországon, Gyurcsány Ferenc akkor jelentette be, hogy felmenti posztjáról Horváth Ágnes egészségügyi minisztert. Az SZDSZ nem fogadta el a döntést, a pártvezetés hétfőn úgy döntött, visszahívja minisztereit a kormányból. Minden a kormányválságról!
Péntek, április 4.
Gyurcsány a koalíció fennmaradását szeretné
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken arról beszélt a parlamentben, hogy a koalíció fennmaradását tartaná a legjobb megoldásnak. Szerinte a legnagyobb esély mégsem erre van, hanem valószínűbb egy nyitott egypárti szocialista kormány megalakulása.
Tölgyessy szerint Gyurcsányt kaptuk kiigazítás helyett
A kisebbségi kormányzás lassú agónia lenne, ezért még idén előre hozott választásokat kellene tartani - mondta Tölgyessy Péter. Az SZDSZ volt elnöke szerint Gyurcsány Ferenc az egészségügyi miniszter leváltásával próbált rugalmasan elszakadni saját, hibásnak bizonyult politikájától, de ezzel vérig sértette a szabad demokratákat. Tölgyessy nem tartaná szerencsésnek, ha a Fidesz kétharmados töbséget szerezne, de úgy véli, az utóbbi időben Orbán Viktor elkezdett visszatérni a politikai közép felé.
Medgyessy: Gyurcsánynak le kéne mondania
A volt szocialista miniszterelnök, Medgyessy Péter élesen bírálta Gyurcsány Ferenc kormányfőt az ATV-nek nyilatkozva - írta a Magyar Nemzet. Szerinte Gyurcsánynak már Őszöd után le kellett volna mondania, és most ismét a távozás lenne a helyes döntés. Az Országgyűlés szocialista elnöke, Szili Katalin nem zárja ki a Gyurcsány nélküli koalíció lehetőségét.
Csütörtök, április 3.
Vasárnap értékeli a helyzetet az MSZP
Frakcióülésen értékeli a kialakult helyzetet vasárnap este az MSZP - erősítette meg az MTI információját Varju László frakcióvezető-helyettes csütörtökön.
Az SZDSZ nem enged a pénztártörvényből
Az SZDSZ nem fogja megszavazni a szocialisták javaslatát az egészségbiztosítási törvény átalakítására - írja közleményben a párt. Az MSZP azt tervezi, hogy mégsem engedi be a magántőkét a biztosítási piacra.
Sokallja a miniszteri végkielégítést a Fidesz
Háromhavi bérnek megfelelő végkielégítést kapnak azok a hamarosan távozó SZDSZ-es miniszterek és államtitkárok, akik több mint egy éve vannak hivatalban. Horváth Ágnes vagy Horn Gábor jól jár, Fodor Gábor azonan nem kap semmit. A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy a káosz előidézői milliós lelépési pénzzel távozzanak.
Kókának már nincs baja Gyurcsány képességével
Bár hétfőn a parlamentben Kóka János SZDSZ-elnök még azt mondta, hogy a miniszterelnökben elfogyott a képesség az ország megújítására, csütörtökön már azt nyilatkozta, nem Gyurcsány személyes képességeinek hiánya okozta a válságot. Kóka azt mondta, a liberális pártban mindenki egyetért a koalíció elhagyásával, közben azonban Fodor Gábor arról beszélt, hogy ötven százalék esélyét látja a maradásnak.
Szonda: Mély gazdasági válságtól tart a többség
Az emberek többsége szerint komoly gazdasági következményei is lehetnek a kormányválságnak - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amely a Népszabadság és az MTV megbízásából készült. Sokan vannak azok is, akik szerint előre hozott választások fogják megoldani a mostani politikai krízist.
Szerda, április 2.
Mindenkit helyre tett Kuncze Gábor
Gyurcsány Ferenc bűnbaknak akarta felhasználni az SZDSZ-t, hogy így erősítse meg saját pártján belüli helyzetét - jelentette ki Kuncze Gábor, a liberális párt volt elnöke a Friderikusz most műsorában. A koalíciós szakítás hátterét elemezve a politikus arról is beszélt, hetek óta hallani szocialista körökben a kisebbségi kormányzás gondolatát, mégsem volt tudatos a nagyobbik kormánypárt lépése. Kuncze szerinte a liberális párt is hibázott, mert nem jól kezelték a választási csalással kapcsolatos botrányt, és Orbán Viktornak sem kellene felelőtlenül ígérgetnie.
"Nem űzni, nem hajtani" - a Fidesz a kormányválságról
Nem a mi balhénk - mondta egy fideszes képviselő arról, hogyan áll hozzá a nagyobbik ellenzéki párt a hétvégén kirobbant kormányválsághoz. A [origo]-nak nyilatkozó fideszes képviselők szerint visszafogottságot kell mutatni, így profitálhat a helyzetből a legtöbbet a párt, azaz nem szabad bukásba hajszolni a kormányt.
Horn Gyula nyugdíjasain dúl majd a harc
Megizzadnak majd a várhatóan kisebbségben kormányzó MSZP tárgyalói, ha meg akarják nyerni a szabad demokratákat több fontos intézkedésükhöz. A már unalomig ismételgetett egészségügyi reform mellett ott van sok olyan kérdés is, ami az emberek pénztárcáját érinti. Ezekben nehéz lesz dűlőre jutni, és az is valószínű, hogy Gyurcsány Ferenc nem lép Horn Gyula nyomdokaiba.
Gyurcsány szerint a kormány nem lesz "béna kacsa"
A miniszterelnök szerint a kisebbségi kormányzás ideje alatt sem lesz müködésképtelen kabinetje. Gyurcsány Ferenc többek között a kormány további kilátásairól és lehetőségeiről is beszélt szerdán reggel a közszolgálati televizió Nap-kelte című műsorában.
Kedd, április 1.
A szocialisták egyedül is kormányoznának
Az MSZP biztosítja az ország kormányozhatóságát, vállalja az önálló, baloldali kormányzás felelősségét - mondta Nyakó István, a párt szóvivője kedden Budapesten újságíróknak az MSZP országos elnökségének tanácskozása után.
Szonda: A többség helyesli Horváth leváltását
A kormánypárti szavazók többsége azt szeretné, ha Gyurcsány Ferenc új egészségügyi miniszter jelölne, az ellenzékiek új választásban látják a megoldást - derül ki a Szonda Ipsos legutóbbi, hétfőn készített felméréséből. Azzal azonban mindkét oldalon egyetértenek, hogy helyes lépés volt Horváth Ágnes leváltása.
Horváth Ágnesnek még vannak javaslatai
Április 30-ig még aktívan dolgozna, utána viszont pihenni fog Horváth Ágnes, menesztett egészségügyi miniszter. A tárcavezető nem gondolkozott lemondáson, és nem árulta el, meglepte-e szombaton Gyurcsány telefonja. Távozásáig van még néhány ötlete.
Londoni hitelminősítői elemzők szerint adóskockázati szempontból elsősorban a magyarországi reformok politikai támogatottságának csökkenése aggályos, és különösen az, hogy egy esetleges kisebbségi kormány nem tudná életbe léptetni a konszolidációs csomag teljes tartalmát.
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter nem nyújtja be lemondását a miniszteri posztról, bár Kóka János szabad demokrata pártelnök hétfőn bejelentette: a párt visszahívja minisztereit a koalícióból. Fodor szerint egyeztetni kell, az utolsó pillanatig.
Stabil kormány kell a stabil piacokhoz
A koalíciós feszültség hatására a forint árfolyamában átmeneti gyengülés elképzelhető, de stabilizálódó kisebbségi kormányzás esetén a forint- és az állampapírpiac is megnyugodhat, a részvénypiac kilátásai bár tartósan borúsak maradhatnak, mégsem reménytelenek és költségvetése is lesz az országnak - véli a Concorde elemzője.
Megújítaná a kormányprogramot Gyurcsány
Szakpolitikai vitát akar indítani Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a koalíciós pártok részvételével, hogy megújíthassák a kormányprogramot - derül ki keddi közleményéből. Többek között az adórendszer átalakításáról, az egészségügyi reformról és a konvergenciaprogramról szeretné megismerni a pártok álláspontját. A kormányfő azt reméli ettől, hogy a koalíció megmarad és folytathatják a kormányzást.
Svédekkel menne a kisebbségi kormányzás
A világ szerencsésebbik felén nem szokott gondot okozni a kisebbségi kormányzás, de Közép-Európában eddig nem bizonyult túl hatékonynak, így kérdés, mi lesz a helyzet Magyarországon. Egy alkotmányjogász szerint ott működik jól ez a konstrukció, ahol a kormány és a legnagyobb ellenzéki párt meg tud állapodni. A sokat látott Demszky Gábor ugyan már kipróbálta a kisebbségi kormányzást, de egykori bizalmasa szerint ő is rosszul viselte.
Márciusban tovább mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma, a részvénypiacon - kétszeres árfolyamértéken számolva - 1035 milliárd forint értékben születtek üzletek, ami 12 százalékkal alacsonyabb a februári forgalomnál - közölte a BÉT.
Hamis volt Orbán blokáddal fenyegető levele
Valakik feltörték a parlamenti Fidesz-frakció levelezőrendszerét, és valótlan üzenetet küldtek szét róla a sajtónak. Az üzenet szerint Orbán Viktor blokáddal fenyegette meg a baloldalt, ha nem támogatják az előre hozott választásokat. A Fidesz feljelentést tett.
Tovább gyengült a forint, bizonytalan irány
Jelentős gyengüléssel nyitott a forint a budapesti bankközi kereskedelemben kedden, az eurót kilenc órakor 261,00/10 forinton jegyezték a hétfő délutáni 259,50/60 forinttal szemben.
Az SZDSZ érzi az esélyt, az MSZP kivár
Bántotta az SZDSZ vezetésének önérzetét, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő keményen bírálta a pártot és menesztette az egészségügyi minisztert - derül ki az [origo]-nak nyilatkozó szabad demokrata vezetők elmondásából. A párt komolyan számol azzal, hogy az MSZP nélkül saját arculatot tud építeni. A jelek szerint a kisebbségi kormányzásba már a szocialista vezetés is beletörődött. A párt elnöksége higgadtan reagált az SZDSZ-es szakításra, a kormányfő menesztése nem merült fel lehetőségként és kiálltak mellette a párt erős emberei is.
FT: Veszélyben lehet az euró bevezetése is
Összeomlásról és kétséges euróbevezetésről is írnak a küldöli lapok a koalíciós válsággal kapcsolatban. A német Süddeutsche Zeitung szerint a magyar kormány az összeomlás szélén áll, a brit Financial Times szerint pedig kisebbségben kormányozva nem lesz képes teljesíteni az euró bevezetéséhez támasztott feltételeket.
Délután összedugja fejét az MSZP és az SZDSZ
A szabad demokrata miniszterek lemondásának technikai lebonyolításáról egyeztet délután az MSZP és az SZDSZ. A kisebbik koalíciós partner hétfőn döntött úgy, hogy visszahívja minisztereit a kormányból, miután a miniszterelnök kirúgta az egészségügyi minisztert.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 177,76 pontos csökkenéssel, 21 532,76 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,82 százalékkal gyengült.
Hétfő, március 31.
Meglepte Gyurcsányt az SZDSZ éles reakciója
A vártnál élesebbnek nevezte az SZDSZ Horváth Ágnes menesztésére adott reakcióját Gyurcsány Ferenc kormányfő, aki a Friderikusz Most című műsorban hétfőn ese azt mondta: az elmúlt hetek koalíciós egyeztetéseiből az derült ki számára, elfogadja majd lépését a liberális párt. Gyurcsány közölte, megegyezésre törekszik április végéig az SZDSZ-szel, de "ha becsukódik az ajtó, ki kell nyitni azt, vagy egy másikat."
Gyengült a forint, emelkedtek a kötvényhozamok
Gyengült a forint, emelkedtek az államkötvény hozamok hétfőn, az eurót 259,50/60 forinton jegyezték délután négy órakor a budapesti bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délutáni 257,60/80 forinttal.
Borulni látszik a konvergencia képlete
Rövidtávon komolyabb tőkekivonást és a forint jelentősebb gyengülését is hozhatja a reformok megállásának a kormányválság általi megerősítése, összeomlástól azonban nem kell tartani . Az euró jegyzése simán elmehet 265 forintig és semmi biztosíték nincs arra, hogy az lenne a kurzus teteje. A befektetők számára a bizonytalanság fennmaradása a lehető legrosszabb, a sok rossz közül talán az előrehozott választások rongálnának a legkevesebbet.
Az SZDSZ kiszáll a koalícióból
Az SZDSZ nem kíván tovább szerepet vállalni a jelenlegi koalícióban - jelentette be Kóka János pártelnök hétfőn este. A párt vezetése egyhangúlag döntött úgy, hogy április 30-án visszahívja minisztereit a kormányból. A párt döntésének oka, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meneszteni akarja Horváth Ágnes egészségügyi minisztert. Az MSZP elnöksége is értékelte a helyzetet, de nem terítették ki lapjaikat.
Megszégyenülés vagy lebénulás - mit jelent az SZDSZ lépése?
Még nem volt példa a magyar politikában arra, amit az SZDSZ frakciója kezdeményezett hétfő délelőtt: visszahívnák a párt által delegált minisztereket a kormányból. Az [origo] által megkérdezett politológusok szerint rendkívüli helyzet alakult ki, és három lehetséges forgatókönyvet vázoltak: vagy lebénul a kormányzás, vagy megszégyenül az SZDSZ, vagy megszégyenül a miniszterelnök.
A vártnál nagyobbat emelt a jegybank
Keddtől 0,50 százalékponttal 7,50 százalékról 8,00 százalékra nő a jegybanki alapkamat - döntött hétfőn kora délutáni ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A kamatmódosítás iránya megfelel az elemzői várakozásoknak, mértéke azonban nagyobb a szakértők többsége által vártnál.
Egy osztrák lap szerint borulhat a koalíció
A szakadás és a bukás szélén táncoló magyar kormánykoalícióról írt hétfőn az osztrák Der Standard, a svájci Neue Zürcher Zeitung és a Financial Times is. Az osztrák lap szerint Gyurcsány Ferenc eddig sikerrel szállt szembe saját pártjával, de a népszavazás után engedni kénszerül a belső és külső nyomásnak. Az SZDSZ-t csak azt tarthatja távol a szakítástól, hogy egy előrehozott választáson kiesne a parlamentből. A Financial Times szerint Gyurcsány távozása is valós lehetőség.
Miniszter-visszahívás hatására esett a BUX
A Budapesti Értéktőzsdén az elmúlt hét szolid emelkedése után ma reggel óta rohamos zuhanás figyelhető meg. A részvények gyengülésében szerepet játszhatott az, hogy az SZDSZ bejelentette: visszahívja minisztereit. Fél kettő körül kezdett magához térni a kereskedés, majd kora délután emelkedni, ám összességében így is a BUX 528,44 pontos, 2,38 százalékos eséssel, 21 710,53 ponton zárt hétfőn.
A puha, a felesleges és a rámenős - helycserék a Gyurcsány-kormányban
Horváth Ágnes szombaton bejelentett leváltásával együtt hat miniszterének mondott búcsút 2006 nyara óta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Tavaly nyáron pedig úgy alakította át a kormányát, hogy senkit nem rúgott ki, de öt fontos emberét ültette át másik bársonyszékbe.
Szakítás, békülés vagy Medgyessy-effektus? - forgatókönyvek a kormányválságra
Kölcsönös előnyökön alapuló gyors békülés, a régóta ígérgetett szakítás végrehajtása vagy a Medgyessy bukásánál már megtapasztalt lehengerlés - az [origo] számba vette a koalíciós válság néhány lehetséges kimenetelét. A konfliktust az okozta, hogy a miniszterelnök kezdeményezte a liberális egészségügyi miniszter menesztését, amit azonban a koalíciós partner nem hajlandó elfogadni.
Az egészségügyi miniszter menesztésének híre jelentős forintgyengülést, hirtelen hozamemelkedést okozott; hétfőn fél tíz körül 259,70/75 forint volt az euró árfolyama a péntek délutáni 257,60/80 forint után.
Hétfő reggel a BUX 239,32 pontos csökkenéssel, 21 999,64 ponton nyitott, ami a péntekihaz képest 1,08 százalékos gyengülés
Vasárnap, március 30.
Gyurcsány április végén meneszti Horváthot
Április 30-tól felmenti a kormányfő Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, akivel hétfőn reggel négyszemközt tárgyalt parlamenti dolgozószobájában. Az SZDSZ-ben már a koalíciós szakítás is felmerült, de a pártban egyelőre senki nem nyilatkozik, a hétfői egyeztetésekre készülnek. Az SZDSZ a történtek után hétfőn kétszer is tárgyal a koalícióról, a reformok folytatásáról és Horváth Ágnesről.
Szombat, március 29.
Gyurcsány menesztené Horváth Ágnest
A koalíciónak új egészségügyi minisztert kell javasolnia Horváth Ágnes helyett - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő szombaton, az MSZP pártértekezletén. A kormányfő beszédében reformgőggel vádolta az SZDSZ-t. Gyurcsány szerint újra kell gondolni a koalíciós szerződést, a reformokkal kapcsolatban azt mondta: azokat úgy kell folytatni, hogy elfogadhatók legyenek az ország számára. Az SZDSZ azt állítja: Gyurcsány egyeztetés nélkül jelentette be Horváth menesztését.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?![Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static5.origos.hu/i/0803/20080331parlament6.jpg)