[origo] itthon
Mindkét hajtóműve leállt a lezuhant helikopternek
[origo]|MTI|2008. 08. 01., 12:19|Utolsó módosítás:2008. 08. 01., 18:09|A hajtóművek leállása miatt zuhant le csütörtökön a mentőhelikopter Pest megyében. A baleset körülményeinek kivizsgálására nemzetközi bizottság alakult, részt vesz benne a helikoptert gyártó német cég, a hajtóművet gyártó francia cég és az osztrák üzemeltető cég képviselője és szakértője. A roncs őrizet alatt, változatlan állapotban várta péntek délután a helyszínre érkező szakértőket. Este a tököli repülőtér egyik hangárjába fogják átszállítani további vizsgálatra.

A gép roncsai
KÉPGALÉRIA
JÁTSSZ ONLINE!
Mindkét hajtóműve leállhatott a csütörtökön szerencsétlenül járt helikopternek, ez okozhatta a balesetet - közölte Túri Péter, a helikoptert üzemeltető kht. ügyvezető igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten. Az igazgató elmondta: a helikopter 300 méteres magasságban 240 kilométer/órás sebességgel haladt, amikor a pilóta jelezte, hogy leállt az első hajtómű. A második hajtómű leállása ezután következhetett be - tette hozzá. A balesetet Túri bizarrnak nevezte, mert a helikopter sík terep fölött repült, nem hajtott végre semmilyen manővert 15-17 perccel a felszállás után, amikor bekövetkezett a szerencsétlenség.
A nemzetközi polgári repülésről szóló egyezmény értelmében a tagországoknak értesíteniük kell a területükön balesetet szenvedett légijármű tervező, gyártó és üzemeltető államát. Ennek a kötelezettségnek a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) még csütörtök délután eleget tett - áll a szervezet pénteki közleményében.
A KBSZ vezetésével nemzetközi bizottság alakult annak kivizsgálására, mi okozhatta a csütörtökön Bankháza közelében bekövetkezett mentőhelikopter-balesetet. A független viszgálatban részt vesz a német kivizsgáló szervezet, a BFU, mint a helikopter gyártó államának képviselője, és mellette a gyártó cég, az Eurocopter szakértője, a francia Turbomeca cég, amely a helikoptertípus hajtóműveit gyártja, valamint az osztrák üzemeleltető szervezet, az ÖAMTC szakértője, aki már csütörtökön Magyarországra érkezett és az első helyszínelésen is részt vett.
A külföldi szakemberek a déli órákban Budapestre érkeztek és az ily módon kiegészült nemzetközi szakmai vizsgálóbizottság kora délután megtartotta első ülését. Áttekintették a KBSZ elsődleges adatait, a légiforgalmi szolgálat által a vizsgálathoz rendelkezésre bocsátott, a helikopter repülését rögzítő radarképet, majd a helyszínre indultak, hogy folytassák a csütörtökön megkezdett helyszíni vizsgálatot. A baleset helyszínén a roncs őrizet alatt, változatlan állapotban várta délután a szakembereket.
Az MTI helyszínen lévő tudósítója azt jelentette, hogy a vizsgálóbizottság a helikopter közvetlen környezetét vizsgálta át, a szakértők pedig fényképeket készítenek. A roncsot egyelőre kívülről vizsgálják meg, nem szedik szét. Bajkó Erika, a KBSZ szóvivője szerint a roncsot és az összes fellelhető darabját - a legutolsó csavarig - egy teherautóra rakják még pénteken délután, és a tököli repülőtér egyik, erre a célra kiürített hangárjába szállítják, ahol folytatódik a mindenre kiterjedő szakértői vizsgálat.
A helikopter nem rendelkezett a klasszikus értelemben vett fekete dobozzal. Fedélzeti számítógépe azonban volt, amelynek a memóriája rögzített olyan adatokat, amelyekből elsősorban a helikopter műszaki állapotára tudnak következtetni a szakértők - mondta a szóvivő az MTI-nek a helyszínen. Hozzátette: a baleset okáról csak a teljes vizsgálat befejezése után, az eredmények figyelembevételével tudnak nyilatkozni.
Videó a baleset helyszínéről
A mentőhelikopter Paksról Budapestre tartott egy kétéves égési sérült kisfiúval és édesanyjával, valamint egy ápolóval és egy orvossal, amikor kényszerleszállást kellett végrehajtania a pilótának. Eközben zuhant a Kiskunlacháza és Apajpuszta közötti learatott gabonatábla közepére, pár száz méterre a Kunszentmiklós-Budapest vasútvonaltól.
A balesetben az ápoló életét vesztette, a pilóta életveszélyes állapotban van, éjszaka több műtétet is végrehajtottak rajta, A pozitív vérre volna szüksége. Túri Péter pénteken elmondta: az anya és a mentőorvos állapota is stabilnak mondható, heteken belül talpra állhatnak. A kisfiú a balesetben nem szenvedett további sérüléseket.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Lebénultak a magyar bankok
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Saját apja lőtt le egy nyolcéves fiút Ausztriában
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Gyalogost gázolt a 3-as villamos
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?