Alig van forgalom a NATO-csúcs alatt Budapesten

Vágólapra másolva!
A fővárosi taxisok szerint jóval kisebb a forgalom Budapest belvárosában, mint az csütörtök napközben lenni szokott. A NATO-csúcs miatt jelentős korlátozások vannak a városrészben, ami miatt sokan dugókat vártak.
Vágólapra másolva!

Szinte hétvégi a forgalom Budapest belvárosában csütörtökön, még a máskor forgalmas, túlzsúfolt főutak is jól járhatóak az MTI tudósítóinak tapasztalata szerint. Annak ellenére nincs dugó, hogy a NATO miniszteri találkozója miatt kiterjedt forgalmi korlátozások léptek életbe.

Az Alagútban és a Lánchídon, valamint a József Attila utcában - azaz a találkozó környékén -, ahol máskor délelőttönként csak lépésben lehet autózni -, a délelőtti órákban jól lehetett haladni, a taxisofőrök szerint szinte kiürült a város. Ennek az lehet az oka, hogy a NATO-találkozóval kapcsolatban megjelent, forgalmi káoszt jósoló hírek miatt sokan elkerülték ezt a részt kocsival, vagy egyáltalán nem is szálltak autóba.

A találkozóra több mint háromszáz újságíró regisztrálta magát, és több, mint 40 országból érkeztek politikusok.