Szorongatják a monorierdői vagon kifosztóit

Vágólapra másolva!
Nagy erőkkel keresi a rendőrség a monorierdői vonatbaleset összeroncsolt kocsijának kifosztóit. A ceglédi vasútállomáson álló vasúti kocsit fémtolvajok rongálták meg. Az ellopott színesfém fűtéscsövek másfélmilliót érnek.
Vágólapra másolva!

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a múlt héten, Monorierdőn történt vonatbaleset összeroncsolt kocsijának megrongálói után. A rendőrök vasárnap is dolgoztak az ügyön - közölte a Pest megyei rendőrség sajtóügyeletese, Beluzsárné Belicza Andrea.

A Monorierdőnél múlt héten hétfőn történt vasúti katasztrófában négyen vesztették életüket, és több tucatnyi utas megsérült. Egy személyvonat rohant bele az állomásnál álló Intercitybe. A súlyos baleset miatt, amely vélhetően a vasúti biztosítóberendezés hibájából történt, még aznap lemondott Szabó Pál közlekedési miniszter, valamint Kamarás Miklós, a MÁV igazgatóságának elnöke. Az eset után a MÁV vezérigazgatója is le akart mondani, de az ő távozását a miniszterelnök nem fogadta el.

A baleset során összeroncsolódott vasúti kocsit a rendőrség által felkért szakértők csütörtökön megvizsgálták, és elvégezték a szükséges felméréseket, ezután a roncs őrizetlenül maradt. Még aznap éjjel, péntekre virradóra kifosztották a ceglédi vasútállomás egyik vágányán álló kocsit. A tolvajok 14, színesfémet tartalmazó fűtéscsövet vittek magukkal, ezek összesen másfél millió forintot érnek.

A rendőrök feltérképezik azt a környéken tevékenykedő bűnözői kört, amely tagjainak köze lehet a színesfémlopáshoz. A vizsgálat ismeretlen tettes ellen, lopás bűntette miatt folyik - közölte Belicza Andrea. A roncskocsi kifosztása nem befolyásolja a baleset körülményeinek vizsgálatát.