209-cel száguldott egy autós Somogyban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A legnagyobb sebességtúllépést az az autós követte el, aki 209 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott az M7-es Somogy megyei szakszán a szerdai ellenőrzés során - közölte Kulcsár Tibor, a megyei rendőrség osztályvezetője. A napközben tartott sebességellenőrzés alatt 487 gyorshajtót regisztráltak, akik közül az említett autós volt a leggyorsabb, ám volt olyan személygépkocsi, amelynek vezetője óránként - a megengedett 130 helyett - 195 kilométerrel száguldott - közölte Kulcsár. Hozzátette: a teherautó-vezetők között is találtak olyanokat, akik megszegték a KRESZ-t. A leggyorsabb teherautó - a megengedett óránkénti 80 kilométer helyett - 150-el hajtott. Az alezredes közölte: a gyorshajtók rendszámát regisztrálták és - az objektív felelősség elve alapján - az üzemben tartókkal szemben eljárás indul. Emlékeztetett: a szabályszegők 30 ezer és 300 ezer forint közötti büntetésre számíthatnak.