[origo] itthon

100
90

Nem tetszik Sólyomnak a módosuló médiatörvény

MTI|[origo]|2008. 12. 29., 14:31|Utolsó módosítás:2008. 12. 29., 19:49|

Nem írta alá a médiatörvény módosítását Sólyom László köztársasági elnök, hanem az Alkotmánybíróság véleményét kérte róla. A törvény pályázat nélkül hosszabbítaná meg több rádió szerződését - ez érdemben a Sláger és a Danubius Rádiót érinti. Az államfő szerint a módosítás sérti az egyenlő bánásmód elvét.

Forrás: MTI

Sólyom nem írta alá a médiatörvény módosítását

JÁTSSZ ONLINE!

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a médiatörvény módosítását. A jogszabályt, melyet a parlament már megszavazott, véleményezésre elküldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.

December 8-án csaknem teljes egyetértésben, mindössze 10 ellenszavazattal szavazta meg a parlament a kétharmados többséget igénylő médiatörvény-módosítást, amely a műsorszolgáltatási jogosultságok meghosszabbításáról szól. A jelenlegi médiatörvény szerint ilyen jogosultságot egyszer lehet meghosszabbítani pályázat nélkül - a módosítás viszont, amely januárban lépett volna életbe, arról szólt, hogy az ORTT egymás után többször is megújíthatta volna a jogosultságot pályázat nélkül.

A módosítás érdemben két rádiót érintett volna: a két országos kereskedelmi rádiót, a Danubiust és a Slágert. A két rádió engedélye - azaz műsorszolgáltatási jogosultsága - jövőre jár le, a jelenlegi médiatörvény szerint a frekvenciákra pályázatot kellene kiírni. Ezen változtatott volna az új törvény, melyet az államfő elküldött az Ab-nek.

Sólyom szerint az Ab véleményére azért van szükség, mert a médiatörvény módosítása "háttérbe szorítja a pályáztatás követelményét", miután pályázat nélküli szerződésmódosítást tesz lehetővé. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint "ez ellentétes az Alkotmánybíróságnak a sajtószabadsággal és az információszabadsággal kapcsolatos" gyakorlatával, ráadásul a jelenleg frekvenciával rendelkező műsorszolgáltatókat hozza helyzetbe "a pályázni kívánó új társaságokkal szemben, ami sérti az egyenlő bánásmód alkotmányos követelményét is".

A törvénymódosítás elfogadását korábban az ORTT elnöke, Majtényi László a parlament "példás négypárti egyetértésben hozott rossz döntésének" nevezte. Majtényi szerint figyelemre méltó, hogy "a közvélemény teljes közönye" mellett hozták meg a két országos kereskedelmi rádió - a Danubius és a Sláger - frekvenciaengedély-hosszabbítását szabályozó döntést, amely szerinte igen súlyos, a gazdasági és a közjogi alkotmányosságot is érintő kérdéseket vet fel.

"A Danubius Rádió tulajdonosai hosszú távon terveznek, ezért felkészültek minden eshetőségre, így készek a hosszabbításról tárgyalni vagy pályázat esetén indulóként azon részt venni." - nyilatkozta László Géza, a Danubius Rádió vezérigazgatója. Heal Edina, a Sláger Rádió külföldön tartózkodó vezérigazgatója, aki - mint mondta - nem ismeri a részleteket, későbbre ígért kommentárt.

Akár a jövő héten - azaz napokkal a moratórium január elsejei lejárta után - kiírhatja a pályázatot a két országos kereskedelmi rádió, a Danubius és a Sláger frekvenciájára a médiahatóság, de a lépésre január végéig nagy valószínűséggel sor kerül - értesült az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) név nélkül nyilatkozó tagjaitól az MTI hétfőn. "Ha nem lép hatályba a törvénymódosítás, akkor nekünk jog szerint kell eljárnunk, azaz minél előbb ki kell írnunk a pályázatot" - mondta az ORTT nevének elhallgatását kérő tagja.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »