Lezárták a Szépvölgyi utat Budapesten egy baleset miatt

Vágólapra másolva!
Egy baleset miatt lezárták a Szépvölgyi utat Budapesten a III. kerületben kedden késő este. Egy autó kidöntött egy tűzcsapot, a feltörő víz pedig elérte a távvezetéket, ami miatt a közelben szünetel az áramszolgáltatás.
Vágólapra másolva!

Két személygépkocsi ütközött, az egyik felszaladt a járdára, és így törte ki a vízcsapot - közölte az MTI-vel Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője, aki szerint személyi sérülés nem történt. A víz éjfél előtt nem sokkal még ömlött a járdára és az úttestre, folyt a Bécsi út irányába és elkezdett lefagyni az útra.

A Fővárosi Vízművek ügyeletese azt közölte, hogy a tűzcsap lezárása folyamatban van, emiatt egy időre esetleg előfordulhatnak kisebb üzemzavarok a vízellátásban a környéken. A 15-20 méter magasságba felszökő víz a villamos távvezetéket is elérte, ezért a Budapesti Elektromos Művek közlése szerint a Szépvölgyi út elején és a Seregély közben nincs áramszolgáltatás.