'56 áldozatainak becsmérlését is büntetné a Fidesz

Vágólapra másolva!
Két hasonló célú, de mégis sok tekintetben különböző törvényjavaslatot nyújtottak be szerdán a parlament elé: az SZDSZ képviselői a Btk. módosításával tennék büntethetővé a holokauszttagadást, a fideszes Répássy Róbert viszont az alkotmányt módosítaná, és az alaptörvényben tiltaná meg az összes népirtás nyilvános tagadását.
Vágólapra másolva!

Akár öt év börtönt is ki lehetne szabni a holokauszttagadókra, ha az Országgyűlés elfogadja azt a 12 SZDSZ-es képviselő által benyújtott javaslatot, amely módosítaná a büntető törvénykönyvet (Btk.). A képviselők indoklása szerint ezzel a jogalkotói lépéssel az Országgyűlés hitet tenne amellett, hogy "a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadsága nem terjed ki a holokauszt tagadására".

A parlamentnek szerdán benyújtott javaslat értelmében három évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatnák a bíróságok azt, aki tagadja a holokauszt tényét, vagy kétségbe vonja az áldozatok nagyságrendjét, becsmérli az áldozatait vagy dicsőíti az elkövetőit. A büntetés öt évig terjedhet, ha mindezt nagy nyilvánosság előtt - például a médiában - teszi, vagy szavai erőszakos cselekményekhez vezetnek.

Ugyancsak szerdán nyújtott be törvényjavaslatot a fideszes Répássy Róbert, aki az SZDSZ elképzeléseinél magasabb szinten és tágabb körben tiltaná meg a holokauszt és más népirtások tagadását. A képviselő az alkotmányt módosítaná, és annak szólásszabadságról szóló részét egészítené ki azzal, hogy "tilos az önkényuralmi rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények nyilvános tagadása, kétségbe vonása, jelentéktelen színben való feltüntetése."

Répássy javaslatának indoklásában többek közt az Európai Parlament 2009. április 2-án elfogadott állásfoglalására hivatkozik, amely szerint "az áldozatok szempontjából mindegy, hogy melyik rezsim fosztotta meg őket szabadságuktól, kínozta vagy gyilkolta meg őket bármilyen okból". A képviselő hivatkozik egy korábbi alkotmánybírósági határozatra is, amely szintén kimondja: nincs ok arra, hogy "önkényuralmi rendszerek között bármiféle megkülönböztetést tegyen."

Az alkotmánymódosító javaslat nem rendel szankciót a tilalomhoz, a büntethetőséget egy későbbi törvénnyel lehetne megvalósítani. Az esetleges büntetést azonban az SZDSZ javaslatánál jóval tágabb körre lehetne kiterjeszteni: a javaslat értelmében büntethetővé lehetne tenni például az olyan kijelentéseket, amelyek szerint az 1956-os a forradalmárok bűnözők voltak, és joggal léptek fel ellenük, de azt a máig hivatalos török álláspontot is, amely szerint nem gyilkoltak meg tömegesen örményeket az I. világháború alatt.