Nem fedi fel terveit a Fidesz az EP-programmal

Vágólapra másolva!
Sok általánosságot tartalmaz és nagy terjedelemben bírálja a szocialista kormányok intézkedéseit a Fidesz szerdán nyilvánosságra hozott EP-választási programja. A dokumentum kevés támpontot ad ahhoz, hogy a párt kormányra kerülése után milyen konkrét lépéseket tervez, ugyanakkor Orbán Viktor pártelnök és Schmitt Pál EP-listavezető is úgy mutatta be, mint annak bizonyítékát, hogy a Fidesz tudja, mit csinál.
Vágólapra másolva!

"Mutatom, hogy ők lássák. Van programunk" - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azon a konferencián, ahol a párt programját mutatták be. "A Fidesz európai parlamenti választási programja bebizonyítja, hogy van alternatívája a kormány rossz gazdasági programjának" - mondta Schmitt Pál, a Fidesz EP-listájának vezetője. Az Igen, Magyarország többre képes! címet viselő, közel 300 oldalas dokumentumban azonban kevés konkrétum található meg erről az alternatíváról.

A szöveg főként helyzetelemzéseket tartalmaz, a rossz gazdasági helyzetért pedig az elmúlt évek szocialista kormányzását teszi felelőssé. Gyakoriak az olyan megfogalmazások, amelyek az elmúlt évek kormányzásával az 1998 és 2002 közötti, Fidesz-vezetésű kormányának időszakát állítják szembe: "Magyarország lett az első tagállam az EU történetében, amely az IMF pénzügyi mentőövére szorult. Ezzel visszajutottunk oda, ahol tíz éve tartottunk. 1998-ban Orbán Viktor miniszterelnökként jelenthette be, hogy Magyarország megszabadult IMF-kötöttségeitől."

A Fidesz szociálpolitikai célkitűzései között szerepel, hogy a gyereknevelés terheit ismerjék el az adórendszerben, hogy támogatni kell a legalább két gyermeket vállalókat, bővíteni kellene a bölcsődei, az óvodai helyeket, s munkalehetőséget kell biztosítani minden olyan polgár számára, aki munkát keres és munkavégzésre alkalmas. A célokhoz elvezető konkrét intézkedéseket nem fejti ki a program.

A dokumentumban az egészségügy mindössze úgy jelenik meg, hogy a Fidesz fontosnak tartja a betegek EU-n belüli szabad mozgását. "Meggyőződésünk szerint e jog gyakorlása jelentős mértékben hozzá fog járulni az egyes tagállamokban tapasztalható hosszú várakozási listák megszüntetéséhez, javítja majd az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést, és ezen keresztül hozzájárul az uniós polgárok egészségének a hatékonyabb megőrzéséhez" - fogalmaz a szöveg.

A Fidesz adójavaslatai között a párt által rendszeresen hangsúlyozott adócsökkentés terve jelenik meg a programban - ugyancsak konkrét számok nélkül. Az uniós adóparadicsomok megszüntetése mellett a Fidesz az adóeltitkolás érdekében együttműködne az unión kívüli országokkal, például Liechtensteinnel. Kifogásolja a Fidesz, hogy a kormány elhibázott gazdasági programja miatt még mindig nincs meg az euró bevezetésének céldátuma. Konkrét dátum ebben a programban sem szerepel, amit azzal indokoljnak, hogy "ellenzéki pozícióból jelenleg nem lehet felelősségteljesen céldátumot megjelölni".

Külön foglalkozik a program a cigányság helyzetével. A párt a segélyből élők helyzetének megoldására könnyen, olcsón elérhető hiteleket biztosítana. Több közmunkaprogramot indítana, a roma integráció érdekében óvodát építenének azokon a településeken, ahol nincs óvoda, fejlesztenék a szakképzési programokat. "Mindezek az intézkedések csak abban az esetben hoznak megoldást, ha a romák megkapják a lehetőséget, hogy az elért eredményeket saját erejükből fenn is tudják tartani" - teszi hozzá a szöveg.

A program személy szerint is bírálja Gyurcsány Ferencet, amiért a tavalyi uniós klímacsúcson nem tudott jobb pozíciókat kiharcolni az ország számára, részletes elképzelések ugyanakkor e témában sincsenek kifejtve.

A Fidesz korábban sem árult el sok konkrétat arról, hogyan kezelné kormányra kerülése esetén a gazdasági válságot. Erre reagálva Orbán Viktor az [origo]-nak még márciusban azt mondta: a párt programja egyértelműen kiderül a Fidesznek a parlamenthez benyújtott javaslataiból. Az ellenzéki párt ezt követően 10 törvényjavaslatból és 4 határozati javaslatból álló listát küldött [origo]-nak, ezek közül a legtöbb azonban jóval korábban, még a válság előtt készült, 6 darab 2006-ból, 3 pedig 2007-ből való. Erről részletesen itt olvashat.