Nem találjuk Gyurcsányék 3 milliós spórolását

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc kormányfő és Molnár Csaba energiaügyi miniszter szerint a magyar lakosság szerda este a vártnál 3 millió köbméterrel kevesebb gázt használt, amivel önkorlátozást vállalva járult hozzá a gázfogyasztás csökkenéséhez. Az [origo] szerette volna megtudni, kik voltak a legtakarékosabbak, de kiderült, hogy a lakosságot ellátó öt nagy gázszolgáltatónál vagy egyáltalán nem, vagy csak alig csökkent a lakossági fogyasztás mértéke. A pontos megoldást a kormányszóvivői iroda sem tudja.
Vágólapra másolva!

A lakosság jól vizsgázott a krízishelyzetben, önként mérsékelte a gázfogyasztását. Szerda este elmaradt a fogyasztási csúcs, a vártnál hárommillió köbméterrel kevesebb gáz fogyott - mondta csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Hasonlóan nyilatkozott reggel Molnár Csaba energiaügyi miniszter is, aki azt mondta, hogy az emberek "a gázhelyzetet megismerve úgy döntöttek, hogy önmaguk csökkentik gázfogyasztásukat". A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) pedig az [origo]-nak küldött levelében később megerősítette, hogy 3 millió köbméteres spórolás a lakosságnak köszönhető.

Ki spórolt a legtöbbet?

Az [origo] kíváncsi volt arra, hogy az ország melyik részén élők takarékoskodtak a legtöbbet, kik jártak élen az önkorlátozásban, milyen adatokra hivatkozva állítja a kormányfő és a miniszter, hogy 3 millió köbmétert spóroltunk a gázvita miatt, önként. Megkerestük a KHEM-et, de a tárca kérdéseinkre nem válaszolt, hanem az FGSZ Földgázszállító Zrt.-hez irányított bennünket. Az FGSZ csütörtökön azt mondta, hogy a lakossági fogyasztáscsökkenésről semmilyen információjuk nincsen.

A Földgázszálító pénteken sem tudott konkrét számokat mondani, mindössze annyit közöltek, hogy szerda este a gázszolgáltatóknak 3 millió köbméterrel kevesebb gázt adtak át, mint amire előzetesen számítottak. A nagyobb vállalatok gázfelhasználását már korlátozták, így a csökkenést valószínűleg a lakosság spórolása okozhatta - mondta az FGSZ -, bár azt nem fejtették ki, hogy ez a két dolog hogyan függ össze. A Földgázszállító szerint pontosabb adatokkal a gázszolgálatók rendelkezhetnek.

Az [origo] által megkérdezett, a gázfogyasztó magyar lakosság gyakorlatilag 100 százalékát ellátó gázszolgáltatók adatai alapján viszont nem világos, hogyan jön össze a Gyurcsány és Molnár által említett szám. A magyar lakosság gázigényét (összesen 3,2 millió lakossági fogyasztó van) a gázszolgáltatókat tömörítő Magyar Gázipari Egyesülés adatai szerint öt nagy gázszolgáltató elégíti ki, akik közül mindegyiktől megkérdeztük, hogy hol mennyivel csökkent szerdáról csütörtökre a lakossági gázfogyasztás. Az öt szolgáltató közül három tudott mondani pontos adatokat, egynek nem voltak erre vonatkozó adatai, egy szerint pedig semmi nem változott a korábbi napok fogyasztásához képest.

A Fővárosi Gázműveknek nem voltak pontos adatai, amit Csallóközi Zoltán, a Fővárosi Gázművek igazgatója azzal magyarázott, hogy a gázszolgáltató csak azt látja, hogy mennyivel esik vissza felhasználás, azt viszont nem tudja megmondani, hogy ez kinek köszönhető. A Fővárosi Gázművek a 3,2 millió lakossági fogyasztóból 774 ezret szolgál ki. A cég vezetője szerint szerda este a főváros felhasználása 1,2 millió köbmérrel csökkent, ebből 1 milliót az okozott, hogy korlátozták az első kategóriába tartozó nagyfogyasztók gázfelhasználást. Csallóközi szerint a maradék 200 ezer köbméter megtakarítását feltehetően a lakossági fogyasztás csökkenése okozta. Ez azonban nem biztos, mert a lakossággal megegyező fogyasztói kategóriába tartoznak például az irodaházak is - mondta Csallóközi, aki szerint a pontos adatokat lehetetlen megmondani.

Az E.ON Dél-dunántúli Gázszolgáltató Zrt., illetve az E.ON Közép-dunántúli Gázszolgáltató Zrt. azt közölte, hogy ellátási területükön - Zala, Somogy, Veszprém, Baranya, Fejér, Tolna megyében - szerdán a lakosság kevesebb gázt használt fel, mint várták. A 0,6 fokos hőmérséklet-csökkenés ellenére 150 ezer köbméterrel mérséklődött a fogyasztás. Ez azért is érdekes, mert a kormányfő és a miniszter részben a hőmérséklet-növekedéssel magyarázta a fogyasztás visszaesését, ami ezek szerint - feltehetően a gázvita miatt kialakult különleges helyzet miatt - nem függ össze közvetlenül. Az E.ON két vállalata - a Magyar Gázipari Egyesülés adatai szerint 570 ezer fogyasztót lát el.

Az észak-keleti régióban jelen lévő Tigáz - amely 1,172 millió lakossági gázfogyasztót lát el - becsült számokat sem tudott mondani, mindössze annyit közöltek, hogy valamelyest valóban csökkent a lakosság fogyasztása. A Dégáz-Égáz - amely Bács-Kiskun, Békés Csongrád, Vas, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében lát el gázszolgáltatási feladatokat - pedig az [origo]-nak küldött válaszában azt írta, hogy az utóbbi napok fogyasztásában semmilyen változást nem tapasztaltak. A cég összesen 735 ezer lakossági fogyasztóért felelős.

A szolgáltatók - a Főgáz és a két E.ON-cég - adatai alapján tehát a lakosság 42 százaléka összesen 350 ezer köbméterrel fogyasztott kevesebb gázt a várhatónál, de csak akkor, ha nem választjuk szét a lakosság tényleges fogyasztását és például az irodai fogyasztást. A lakosság 20 százalékát ellátó szolgáltató - Égáz-Dégáz - szerint semmilyen visszaesés nem történt. A lakosság 38 százalékát ellátó Tigáz csak annyit tudott mondani, hogy valamelyest csökkent a fogyasztás, de a Gyurcsány és Molnár által említett 3 milliós spóroláshoz ennek a cégnek kellett volna megtakarítania 2 millió 650 000 köbméter gázt. Pénteken újra megkerestük a Tigázt, hogy megkérdezzük, lehetséges-e ez, azonban a cég központjában senki nem vette fel a telefont. A távhőt pedig ebben az esetben nem kell figyelembe venni, a távhőszolgáltatók spórolása ugyanis nem a lakosságnál, hanem az erőműveknél jelentkezik.

Megkerestük pénteken a Kormányszóvivői Irodát is, hogy megtudjuk, hogyan jöttek össze Gyurcsányék számai. Az iroda gyakorlatilag megismételta az FGSZ érvelését: szerdára egész Magyarországra nézve 64 millió tonna gázfogyasztást vártak, de végül csak 61 milliót használtak fel. A Kormányszóvivői Iroda szerint ennek oka az Országos Meteorológiai Szolgálat által előre jelzettnél egy fokkal melegebb, valamint az önkéntes takarékoskodás. "A miniszterelnök tegnapi sajtótájékoztatóján bemutatott grafikon egyértelműen ezt igazolja" - fogalmaztak az [origo]-nak küldött levélben. Arra viszont nem válaszoltak, hogy mi igazolja azt, hogy mindez egyedül a lakosságnak lenne köszönhető.