Vágólapra másolva!
Tíz újabb gyanúsítottat - így összesen már 21 személyt - hallgatott ki a főügyészség az erzsébetvárosi ingatlanügy miatt júliusban. Köztük van a már korábban meggyanúsított szocialista polgármester, Hunvald György egyik ismerőse, aki a nyomozók szerint kenőpénzt adott a politikusnak a kerületi ingatlanokért. Szintén eljárás indult azok ellen, akiknek a nevén voltak az ügyben érintett cégek.
Vágólapra másolva!

Tíz újabb gyanúsított van a VII. kerületi ingatlanügyben, a Központi Nyomozó Főügyészség júliusban valamennyiüket kihallgatta - közölte szerdán Keresztes Imre, főügyész. Az eljárás különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt folyik. Összesen 16 önkormányzati ingatlan értékesítése miatt merült fel törvénytelenség gyanúja: a gyanú szerint kerületi politikusok vesztegetési pénzeket kaptak vállalkozóktól azért, hogy cégeiknek értékesítsenek erzsébetvárosi ingatlanokat.

A főügyészség július első felében őrizetbe vette, majd pedig gyanúsítottként hallgatta ki Hunvald György, a kerület szocialista polgármesterének egy kettős állampolgárságú régi ismerősét, aki korábban üzlettársa is volt. Hunvald ismerősét azzal gyanúsítják, hogy 2003 és 2008 közt több millió forint kenőpénzt adott át a politikusnak, aki ennek fejében VII. kerületi önkormányzati megrendelésekkel látta el - összesen mintegy 91 millió forint értékben - az ismerőse érdekeltségébe tartozó céget.

A főügyészség szerint a gyanúsított - a kenőpénz mellett - Hunvaldék keszthelyi nyaralójának kialakítását is "több millió forinttal támogatta". A gyanúsított - akárcsak az ismételten kihallgatott Hunvald György - tagad, vele szemben lakhelyelhagyási tilalmát rendeltek el.

A nyomozó ügyészség szerint a tíz új gyanúsított közül másik hat strómanként működött közre az egyes önkormányzati ingatlanokat megvásárló projektcégekben, mivel csak névleg voltak a cégek tulajdonosai, illetve ügyvezetői. Őket - hasonlóan az ügyben korábban már kihallgatott öt személyhez - közokirat-hamisítással gyanúsítják, hiszen miattuk valótlan adatok kerültek a cégnyilvántartásba.

Ketten elismerték a nekik felrótt bűncselekményeket, a többiek tagadnak. A három másik gyanúsított volt a cégek valódi tulajdonosa, ellenük felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás miatt folyik az eljárás. Ők szintén tagadják a bűncselekmények elkövetését.

Az ügyben eddig összesen 16 önkormányzati ingatlan értékesítésével, 346 millió forint vesztegetési pénz átadása miatt nyomoznak. A nyomozás eddigi adatai szerint a VII. kerületi önkormányzatot összesen mintegy 970 millió forint kár érhette. A Központi Nyomozó Főügyészség eddig 21 embert hallgatott ki gyanúsítottként.