[origo] itthon
Száz tűzoltó lesz készültségben augusztus 20-án
MTI|2009. 08. 14., 17:04|Utolsó módosítás:2009. 08. 14., 17:05|Több mint száz tűzoltó ügyel majd a biztonságra az augusztus 20-i ünnepen. A tűzijáték alatt hajóval és motorcsónakban is készenlétben állnak majd, a Citadella növényzetét pedig előre locsolni fogják, nehogy lángra kapjon. Az új influenzavírus miatt az operatív törzs munkájában járványügyi szakértő is részt vesz.

Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Az augusztus 20-i rendezvények biztosításában a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság 105 tűzoltója, 15 gépjárműfecskendővel és egy tűzoltóhajóval vesz részt. A legtöbb tűzoltót a két kiemelt kockázatú eseményre, a Duna fölött zajló repülőverseny és a tűzijáték idejére vezénylik ki, a utóbbi alatt közel mind a száz tűzoltó 16 gépjárművel, egy tűzoltóhajóval, valamint négy motorcsónakkal áll majd készenlétben.
A Lánchíd, a Szabadság híd, valamint az Erzsébet híd mindkét végén tűzoltóautók állnak majd, a Gellért-hegy oldalát pedig már délután locsolják, hogy a Citadelláról kilőtt, lehulló rakéták ne tudják meggyújtani az aljnövényzetet - mondta a biztosítási tervet ismertetve Bende Péter vezérőrnagy, fővárosi tűzoltóparancsnok pénteken. Idén sokkal több menekülő utat építenek ki a rakpartoknál, így 50 méterenként, ideiglenes lépcsőkön távozhatnak a Duna partról a légi parádéra és a tűzijátékra látogatók.
A fővárosi tűzoltóparancsnok rendkívül veszélyesnek tartja, hogy a robbanóeszközzel megrakott híd alatt, mintegy 400 km/h sebességgel repülnek át a gépek és a parton ez idő alatt sok ezer ember áll, de mint mondta, ennek engedélyezése a légügyi hatóság feladata. Kizárólag a repülőversenyen résztvevő közönség mentését és biztosítását látják el a tűzoltók, a repülőknek saját mentőegységeik állnak készenlétben a parton és a folyón egyaránt.
Idén a tűzijáték rakétáit a Citadelláról, a Lánchídról és az Erzsébet-hídról, valamint a Lánchíd és a Margit híd között, a Dunán felállított pontonról és uszályokról lövik majd ki. A kormányszóvivő korábbi közlése szerint ezt a módszert eddig folyók vizén még sehol a világon nem alkalmazták, s magát a technikát is csak néhány európai helyszínen vonultatták fel eddig: így például a velencei karneválon vagy a Genfi-tavon láthattak hasonló megoldást a nézők.
Az augusztus 20-i ünnepségek biztonsági intézkedéseiről Budai Bernadett kormányszóvivő azt is mondta: az operatív törzs fogadja el az ünnep biztonsági terveit, és az ünnepségsorozat ideje alatt egész napos ügyeletet tart. A tűzijáték - akárcsak tavaly - egy gombnyomással központilag vagy az egyes kilövési helyszíneken külön-külön is leállítható lesz. Három éve augusztus 20-án öt ember meghalt és több tucatnyian megsérültek, amikor hatalmas vihar tört ki a tűzijáték alatt.
A biztonsági intézkedések között szerepel, hogy az új influenzafertőzés elkerülése érdekében az operatív törzs munkájában járványügyi szakértő is részt vesz, illetve a Kossuth téren 10, fertőtlenítővel ellátott kézmosó egységet szerelnek fel a mobil wc-k és vendéglátó helyek közelében.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Orbán elkérte Hódmezővásárhelytől Lázár Jánost
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Lebénultak a magyar bankok
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Elhamvasztva viszik át Romániába Nyirő József holttestét
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Kétmilliós jeggyel már meghallgatható Orbán köszöntője
- Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
- Az összes bank az OTP-nek szurkol
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Gyalogost gázolt a 3-as villamos
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?