Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Minisztérium 90 ezer forintos ajándékutalványt osztott, a közlekedési tárca egyszeri 65 ezer forintos étkezési jeggyel egészítette ki munkatársainak béren kívüli juttatásait tavaly ősz óta. A Külügyminisztérium azon sajnálkozott, hogy kiváló teljesítményt nyújtó köztisztviselői sem kapták meg a korábban szokásos bónuszt. Az agárminisztérium egyáltalán nem válaszolt a rendkívüli juttatásokat firtató kérdésünkre.
Vágólapra másolva!

Ha nem is olyan mértékben, mint a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban vagy az Önkormányzati Minisztériumban, de más tárcáknál is járt a szokásos béren kívüli juttatások mellé valamilyen formában rendkívüli bónusz a válság miatt meghirdetett spórolás ellenére is.

Miután megtudtuk, hogy az akkor még Bajnai Gordon vezette gazdasági minisztériumban a takarékossági intézkedések ellenére nagy összegű rendkívüli juttatást kaptak a munkatársak, valamennyi minisztériumtól azt kértük: részletesen közöljék, milyen béren kívüli, rendkívüli juttatásokat - így például étkezési jegyet, ajándékutalványt - kaptak dolgozóik a válság kezdete, tavaly ősz óta. A tárcák közül végül egy, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egyáltalán nem közölte, hogy adott-e bármilyen extra juttatást a köztisztviselőknek, annak ellenére, hogy ezt többször is kértük.

Az FVM jogtalanul tartja vissza a kért információt, hiszen az adat a minisztérium gazdálkodását is érinti, márpedig a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szerint az ilyen információ közérdekből nyilvános, amit legkésőbb 15 napon belül ki kell adni.

A válasszal hetekig késlekedő öt másik minisztérium - a Miniszterelnöki Hivatal, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Külügy- , a Közlekedési, és az Egészségügyi Minisztérium - végül válaszolt.

Kiderült, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumnál (KHEM) is osztottak béren kívüli, rendkívüli juttatásokat azután, hogy a kormány takarékossági intézkedéseket vezetett be. A tárca kommunikációs osztálya azt közölte, hogy "az érvényes cafetéria juttatáson kívül" az állományban lévő aktív munkatársak novemberben egyszeri, 65 000 forintos étkezési utalványban részesültek. E mellé járt több részletben kisebb értékű, 20 ezer forintos ajándékutalvány is.

Ahogy korábban más tárcák, a közlekedési minisztériumnál is arra hivatkoztak, hogy a tavalyi bérmegtakarítások terhére tudták az extrát finanszírozni, idén pedig a szokásos cafetéria juttatásokon kívül egyéb béren kívüli bónuszt nem adtak.

Az Egészségügyi Minisztérium dolgozói a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szerinti mértékben kapnak melegétkezési utalványt - válaszolt kérdésünkre a minisztérium sajtóosztálya. 2008 decemberében a minisztérium 202 munkatársa kapott ezen felül ajándékutalványt is, fejenként átlagosan 90 ezer forint értékben. Idén júliusban ugyanennyien újabb ajándékutalványt vehettek át, de ezúttal kevesebbet, fejenként az adómentes, 21 ezer forintos összeget. E mellé járt még idén júniusban egy 71 ezer forintos üdülési csekk.

A külügy szerint a kiváló munkatársakat sem jutalmazták

A kormány gazdasági válság miatt szükséges takarékossági intézkedések részeként jelentősen csökkentette a minisztériumokban dolgozóknak adható jutalom maximális összegét, így a Külügyminisztériumban "a kiválóan teljesítő munkatársak sem kaphattak maximális jutalmat" - közölte Kohári Lajos, a minisztérium helyettes szóvivője. Így az eredeti előirányzathoz képest, összesen 109 millió forinttal kevesebb jutalomban részesülhettek a köztisztviselők, akik "ezzel a teljesítményalapú juttatással az eddigi években számolhattak" - tette hozzá.

Az egyes intézmények számára azonban megmaradt a lehetőség, hogy "saját hatáskörükben, saját megtakarításaik terhére juttatásban részesítsék az ott dolgozókat" - tájékoztatott a külügy, amely ezért 2008-as bérmegtakarításának terhére adott béren kívül juttatásokat. Az [origo]-hoz eljuttatott adatok alapján, a Külügyminisztérium 2008-ban bruttó 369,1 millió forintot, idén pedig 333 millió forintot fizetett a munkatársaknak "nem kötelező természetbeni juttatásként", például üdülési csekk, étkezési hozzájárulás, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás formájában.

Egyhavi fizetés ajándékutalványban

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium három évre visszamenőleg beszámolt arról, hogy mennyi béren kívüli juttatást kaptak a tárca munkatársai. Kérésünk ellenére ugyanakkor nem különítették el, hogy ebből mennyi a válság kezdete, szeptember óta szétosztott juttatás, és az sem derült ki, hogy mennyi ebből a rendkívüli bónusz, a havi rendszeres apanázs mellé.

2008-ban összesen 305 ezer forint értékben kaptak béren kívüli juttatásokat - ruhapénzt, étkezési és üdülési hozzájárulást - a szociális tárcánál dolgozók, idén eddig már 283 ezer forint értékben, amelyből 190 ezer forint "egyéb hozzájárulás". A tárca nem részletezte, utóbbi mit takar, de a sajtóosztály válasza alapján idén, a köztisztviselőknek az egyhavi illetmény 120 százalékának megfelelő ajándékcsekket adtak.

A MeH-nél semmilyen plusz juttatás nem volt

A Miniszterelnöki Hivatal munkatársai semmilyen rendkívüli juttatást nem kaptak 2008-ban, illetve 2009-ben - ez derül ki a Kormányszóvivői Iroda összesítéséből. E szerint tavaly, valamivel több mint havi 60 ezer forint béren kívüli juttatást kaptak a kancellária munkatársai "egységesen, fejenként", míg idén, eddig, havonta 51 ezer forint értékű juttatást kaptak. Ezt étkezési jegy, üdülési csekk, ruházati költségtérítés és BKV-bérlet formájában adták, míg az "önkéntes pénztári tagok a szociális szabályzatban meghatározott feltételek teljesülése esetén évi 120 000 forint munkáltatói hozzájáruláshoz is hozzájuthattak". Ezen felül azonban a Kormányszóvivői Iroda állítása szerint semmilyen ajándékutalványt vagy más jutalmat nem osztottak tavaly ősz óta.

Százmilliókba kerültek a bónuszok

Az [origo] által minden minisztériumból bekért adatok alapján a legtöbb rendkívüli juttatást, fejenként 340 ezer forintot az Önkormányzati Minisztériumban kapott nagyjából 320 tisztviselő, ez több mint 108 millió forint állami kiadást jelentett. Az NFGM-ben fejenként 200 ezer forintos rendkívüli juttatás volt, saját összesítésük alapján, tavaly szeptember és idén április között 106 millió forintot fordítottak a munkatársak bónuszára a rendszeres juttatások mellett.

A pénzügyi tárcánál fejenként 100 ezer forint bónuszt járt, de a munkatársak pontos létszámát nem közölték. A szociális tárca azt nem különítette el, hogy a szokásos cafetérián túl mennyi rendkívüli juttatást adott, adataik alapján fejenként több mint 800 ezer forint béren kívüli juttatást osztottak ki az összes munkatársnak az elmúlt két évben. Ez a minisztériumnak több mint 380 millió forintba került.

A közlekedési minisztérium munkatársainak fejenként kiosztott 85 ezer forintos plusz - a körülbelül 220 fős létszámmal számolva - valamivel több mint 18 millió forintba került, míg az egészségügyi tárcánál közel 37 milliót fordítottak a fenti három alkalommal osztott juttatásokra. A Külügyminisztérium 2008-ban 369 millió forintot fizetett ki "nem kötelező természetbeni juttatásként", míg az idei cafetériára fordítható keret 333,5 millió forint.

Állításuk szerint nem volt semmilyen rendkívüli juttatás a Honvédelmi Minisztériumnál, az Oktatási és Kulturális Minisztériumnál, a környezetvédelmi- és az igazságügyi tárcánál.