[origo] itthon
Megijedt a parlament az örökbefogadó melegektől
Janecskó Kata|2009. 09. 23., 7:39|Nem fogadhatják örökbe az élettársak partnerük gyerekét - mondja ki a hétfőn elfogadott új polgári törvénykönyv. A melegszervezetek azt állítják, az igazságügyi minisztérium megígérte nekik, hogy ezt a jogot az új ptk.-ban megkapják, és ezt a tárca sem tagadja. A tiltás miatt nehéz helyzetbe kerülhetnek a heteroszexuális párok is, de a szociális minisztérium azt állítja: a gyerekeknek így biztonságos és ez a nemzetközi elvárás.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static7.origos.hu/i/0909/20090905melegfelv33.jpg)
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Hétfőn elfogadta a parlament az új polgári törvénykönyvet (ptk.), amely hamarosan felváltja a jelenlegi, eredetileg 1959-ben elfogadott kódexet. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) szinte az utolsó pillanatban többszáz módosító indítványt nyújtott be a törvénykönyvhöz. Az egyik javaslat arra vonatkozott, hogy vonják meg a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők jogát arra, hogy örökbefogadhassák partnerük korábbi kapcsolatából született, de közösen nevelt gyerekét.
Az SZDSZ frakció külön szavazást kért erről. Hétfő este 328 képviselő támogatta a meleg párok jogait csorbító kormányjavaslatot, és csak 20-an szavaztak ellene (az SZDSZ képviselői mellett az MDF-es Dávid Ibolya, Herényi Károly és Karsai Péter), hatan pedig tartózkodtak. Az elfogadott új polgári törvénykönyv tehát kimondja: a bejegyzett élettársakra nem alkalmazhatók azok a közös gyermekké fogadásra vonatkozó szabályok, amelyek a házastársakra igen. A hazai melegszervezeteket tömörítő Magyar LMBT szövetség keddi közleményében "homofób nagykoalíciónak" nevezte a módosítást elfogadó képviselők csoportját.
A jogszabály a gyakorlatban azt jelenti, hogy hiába nevel egy pár akár évek óta együtt egy gyereket, csak egyiküket kötheti törvényes kapcsolat hozzá. Ha a vér szerinti szülő meghal, a gyerek akár állami gondozásba is kerülhet, az őt korábban nevelő másik felnőttet pedig kizárhatják az életéből - említ példát a lehetséges következményekre az LMBT Szövetség.
A ptk. még 2008 júniusában benyújtott, eredeti verziója is tartalmazta ezt a tiltást. Viszont a polgárjogi kódex hónapokon át tartó parlamenti vitája során három szocialista képviselő idén márciusban benyújtott egy módosító javaslatot arról, hogy kerüljön ki a szövegből a közös gyerek örökbefogadásának tilalma. Az MSZP-s politikusok azzal indokolták javaslatukat, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló külön törvény parlamenti vitája folyamatban van, és ez iránymutató lehet az ilyen esetekre. A tilalom törlését március 30-án megszavazta az Országgyűlés.
Nem sokkal később lezárult a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló külön törvény vitája, a jogszabályt április 20-án megszavazta a parlament, és július 1-jén hatályba is lépett. Ez a törvény azonban végül egyértelműen kimondta, hogy bejegyzett élettársak nem fogadhatják örökbe a közösen nevelt gyereket. Erre hivatkozott az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium idén szeptemberben, amikor benyújtotta azt a módosítást a ptk-hoz, amely a törvénykönyvben ismét megerősítette az élettárs gyerekének örökbefogadására vonatkozó tiltást, mondván: a módosítás az összhang megteremtését szolgálja a ptk. és az élettársi kapcsolatokat rendező törvény között.
Abszurdnak tartják a kormány indoklását
"Ez az érvelés abszurd" - mondta az [origo]-nak a Háttér Társaság a Melegekért szervezet munkatársa, Dombos Tamás. A melegszervezetek ugyanis éppen abban reménykedtek, hogy az új ptk. megengedőbb lesz, és hatására módosul majd utólag a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló külön törvény általuk diszkriminatívnak tartott rendelkezése is. A jogvédők ezt az elképzelésüket egy tavaly decemberi háttérmegbeszélésre alapozták Dombos szerint. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény megvitatására hívta össze a jogvédő és melegszervezeteket.
A miniszter ezen a megbeszélésen azt mondta: a tárca szeretné, hogy minél gyorsabban elfogadják ezt a törvényt, ezért ebben egyelőre nem fog szerepelni az örökbefogadás, arra majd a ptk. tárgyalásakor térnek vissza, de az IRM támogatja - állította az [origo]-nak Dombos, aki jegyzőkönyvből ismeri az elhangzottakat. Steigler Sándor, az LMBT Szövetség szóvivője szerint erre utalt az is, hogy a három szocialista képviselő a tilalom eltörlését javasolta a ptk-hoz benyújtott márciusi módosító indítványában, és azt a parlament is elfogadta.
Az [origo] megkérdezte az IRM sajtóosztályát, megígérték-e korábbi háttérmegbeszélésen, hogy az új polgári törvénykönyv lehetővé tesz majd az élettárs gyermekének örökbe fogadását. Megkeresésünkre az IRM sajtóosztálya kedden a következőt válaszolta: "Az új polgári törvénykönyvet előkészítő egyeztetések, háttérmegbeszélések során az IRM és a jogvédő szervezetek képviselői áttekintették a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó döntési lehetőségeket. Az IRM, a kormány, kidolgozta javaslatait, a döntés, az alternatívák közötti választás a törvényhozót, vagyis az Országgyűlést illeti meg. Ebben az értékválasztáson alapuló kérdésben nem az IRM, hanem a parlament dönthet, mint ahogy a tegnapi külön szavazás során jelentős többséggel döntött is."
"A gyerekek megfelelő neveltetéséhez férfi és nő is kell"
Az LMBT Szövetség keddi közleménye szerint a végső, örökbefogadást tiltó változat megjelenésének valódi oka nem a két törvény összehangolása volt. "Nyíltabban vallott a módosítás visszavonásának valódi okairól a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, amelyik egyértelművé tette, hogy még a különnemű élettársak által nevelt gyermekek feláldozása árán is hajlandóak megakadályozni, hogy egy gyereknek a törvény szerint is két azonos nemű szülője legyen" - áll a közleményben. Steigler az [origo]-nak azt mondta: állításukat egy szeptember 13-án megjelent Népszava-cikkre alapozzák. A cikkben ez olvasható: "A szociális minisztérium lapunk kérésére úgy reagált: nem illeszkedik a nemzetközi tendenciákhoz és elvárásokhoz az azonos nemű párok örökbefogadási lehetősége, ezért nem támogatják. A gyerekek megfelelő neveltetéséhez férfi és nő is kell."
Az [origo]-nak kedden a Szociális és Munkaügyi Minisztérium illetékes főosztályvezetője, Katonáné Pehr Erika megerősítette: ez a tárca álláspontja az azonos nemű párok örökbefogadásáról, és ezt képviselték a ptk.-nál is. Pehr szerint a gyermekvédelmi szakma véleménye is az: a gyerekek biztosnághoz fűződő érdeke diktálja, hogy élettársak ne fogadhassák őket örökbe.
A Háttér munkatársa szerint a szociális tárca heves ellenállásán múlt, hogy a kormány meggondolta magát. Pehr szerint jelenleg is megoldható, hogy jogi kapcsolatban legyen a gyerekkel az, aki hosszú ideig gondozta, például gyámság alá veheti. Dombos szerint viszont ez nem mindig jó megoldás, tud olyan külföldi esetről, amikor a gyámkijelölés ellenére elvették a gyereket a partnertől a vér szerinti szülő halála után.
Sólyomhoz fordultak a melegszervezetek
Kedden sajtótájékoztatót tartott az új ptk-ról a szocialista Szép Béla, aki márciusban még egyike volt annak a három MSZP-snek, akik a tilalom kitörlését javasolták. Az alkotmányossági követelmények miatt kell tartalmi különbséget tenni a házasság és a bejegyezett élettársi kapcsolat között, és az egyik fontos eltérés, hogy a házasságban élő örökbe fogadhatják társuk gyerekét, a bejegyzett élettársak viszont nem - mondta kedden Szép.
Az Alkotmánybíróság decemberi határozatában ugyanakkor az állt: "Az azonos nemű személyek számára, akik az Alkotmány alapján házasságot nem köthetnek, a jogalkotónak az Alkotmány korlátai között biztosítania kell egymás irányában a házastársakéhoz hasonló olyan jogállást, amely az egyenlő méltóságú személyként kezelésüket biztosítja."
A melegszervezet szerint a tiltó rendelkezés a nem házas heteroszexuális párok jogait is csorbítja. Az LMBT Szövetség közleményében arra kérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a hétfőn elfogadott polgári törvénykönyvet "tekintettel a gyerekek érdekeit súlyosan sértő, diszkriminatív rendelkezésekre". A közlemény szerint ha mégis hatályba lép a ptk., a szövetség az Alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fog fordulni.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?