Nyolc centis hó nehezíti a kelet-magyarországi közlekedést

Vágólapra másolva!
Nehezen, de járhatók a borsodi és szabolcsi utak a nyolc centiméteres hó ellenére is - közölte a Magyar Közút Kht. Az MTI szerint vannak főutak, amik havasak, és csak lassan lehet közlekedni rajtuk. Eddig 32 közlekedési baleset történt Borsod megye útjain, Csongrádban pedig még a szerdai hó miatt síkossá vált út okozott balesetet.
Vágólapra másolva!

Átlagosan nyolc centiméter hó esett az elmúlt huszonnégy órában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a helyi meteorológiai szolgálat csütörtökön. A megyében, és egész Kelet-Magyarországon folyamatosan havazik, és továbbra is várható csapadék.

Egyelőre nincs elzárt település a megyében - mondta az [origo]-nak a borsodi Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A tűzoltóknak szerinte eddig két esetben kellett csak kivonulniuk csütörtökön: egy autó csúszott árokba, illetve egy teherautó csúszott meg egy aluljáróban, itt kellett segíteni a járművek mentésében.

Sajgó Tamás, a Magyar Közút Kht. megyei területi igazgatóságának ügyeletese közölte: a térség főútjai latyakosak, sónedvesek, a mellékutak havasak. Jelenleg csaknem negyven munkagéppel dolgoznak. Az MTI tapasztalata szerint a 26-os főút nehezen járható, havas, latyakos. Csak lassan lehet haladni Miskolc és Kazincbarcika között.

Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: szerda óta 32 közlekedési balesetről érkezett a rendőrséghez információ, míg "átlagos viszonyok között 6-7 hasonló karambol" történik. Négy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset is volt, 28 esetben csak anyagi kár keletkezett.

A balesetek zöme kora reggel és késő délután történt. Azokban az időszakokban, amikor az emberek munkába indulnak vagy hazatérnek - tette hozzá a szóvivő. A legtöbb balesetet az M3-as és M30-as autópályák szakaszairól, Tiszaújváros, Mezőkövesd és Miskolc térségéből jelentették - tette hozzá.

A Miskolci Városi Közlekedési Zrt. honlapján olvasható közlemény szerint a városi busz- és villamosjáratok reggel probléma nélkül indultak, bár előfordulnak 5-10 perces késések néhány járatnál.

A Bánkúti Síklub tájékoztatása szerint mintegy hét centiméteres hó borítja a pályákat és csütörtök reggel óta ismét havazik.

10 centis hó az Alföld keleti részén

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 8-10 centiméter hó hullott eddig, de folyamatosan esik még - mondta az [origo]-nak a megyei katasztrófavédelem ügyeletese. Elmondása szerint a megyében nincs a hó által elzárt település.

Szabolcsban is két esethez hívták ki a tűzoltókat: egy kisteherautó és egy kamion igényelt műszaki mentést. Az ukrán papírszállító kamiont még mindig mentik: Nyíregyházától délre, a Debreceni úton ment neki a szalagkorlátnak, és jelenleg is az árok felé dőlve várja a segítséget.

Csütörtökön eddig hat balesethez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar megyében, és "két vonulás folyamatban van" - közölte a megyei katasztrófavédelem ügyeletese. Egy busz is az árokba csúszott Körösszegapáti külterületén, de a buszon nem sérült meg senki - tette hozzá. A közlekedési baleseteken kívül egy nagyobb faág leszakadt a hó súlyától Berettyóújfaluban, de sérültről itt sem tudni.

Az ügyeletes szerint eddig 10 centiméter hó lepte be a megye középső részét, és folyamatosan esik jelenleg is, de hófúvástól nem kell tartani. A megye útjai sónedvesek és járhatók.

Debrecen környékén 5-10 perces késésekkel, de folyamatosan járnak a vonatok - közölte Peiper Károly, a MÁV sajtóügyeletese. Elmondta, hogy a régió más megyéiben "a vasúti közlekedés a hideg és a hó miatt nem akadozik". A váltókat folyamatosan tisztítják a vasutasok, eddig nem volt komolyabb műszaki probléma a térség vasúthálózatán - tette hozzá Peiper.

Forrás: MTI/Donka Ferenc
Árokba borult autók a 451-es úton - Havas galériánkért kattintson a képre!

Csongrád megyében ugyan már elállt a havazás, de a csúszós 451-es főúton így is összecsúszott öt autó - közölte a megyei rendőr-főkapitányság. Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivő szerint a Csongrád és Gátér között történt tömegbalesetben ketten könnyebben megsérültek, őket kórházba szállították. A helyszínelés félpályás útzár volt egész délelőtt, amit végül délután 1 előtt pár perccel oldottak fel.

Kerestük az Országos Mentőszolgálatot is, azonban közlésük szerint ők még nem kaptak jelentést Kelet-Magyarországról, és későbbre ígértek tájékoztatást.