Negyven éves korig lehetne otthon szülni

Vágólapra másolva!
Véget ért a szakmai egyeztetés, áprilistól kormányrendelet szabályozza az otthon szülést, amely így hivatalosan részévé válik az egészségügyi rendszernek. Tavasztól megnyílhatnak a születésházak is, a várandós nők terhességük 36. hétéig dönthetik el, hol akarnak szülni. A szülésnél képesített bába, vagy szülész-nőgyógyász jelenléte kötelező lesz, a kórházon kívüli szülést csak 18 és 40 éves kor közötti anyák választhatják. Ha az anya korábban császárral szült, akkor nem választhatja az otthon szülést, ahogy abban az esetben sem, ha erős dohányos, drogfüggő vagy nincs hideg-meleg víz a lakásában.
Vágólapra másolva!

Lezárult az otthon szülést szabályozó kormányrendelet szakmai egyeztetése, a most kezdődő közigazgatási egyeztetés után 2011 április elsejétől hatályba léphet a jogszabály - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkára. Szócska szerint eddig az otthon szülés szabályozatlansága volt a legnagyobb gond, de a rendelettel kihúzzák "ezt a méregfogat", a kormányrendeletnek köszönhetően jövő tavasztól az otthon szülés az egészségügyi rendszer részévé válik.

A társadalombiztosítás továbbra sem finanszírozza majd a kórházon kívüli szülést, csupán a minden szülésnél kötelezően kijelölt háttérkórház szolgáltatásait, ha szülés közben valamilyen okból mégis be kell szállítani az anyát. Így ha valaki otthon akar szülni, ennek költségeit magának kell vállalnia, továbbra is csak a kórházi szülés finanszírozott. "Jelenleg ezt tudjuk vállalni" - mondta Szócska, aki az [origo] kérdésére hozzátette: elsősorban a szabályozatlanságon akartak változtatni, de nem az a céljuk, hogy egyszer majd "50 százalék otthon szüljön", mivel továbbra is az intézményi szülést tartják biztonságosnak.

A rendelet szerint jövő áprilistól lehetőség lesz úgynevezett születésházak létrehozására. Ez azt jelenti, hogy aki nem tud otthon szülni - például mert az otthona nem felel meg a rendeletben szereplő követelményeknek -, az igénybe veheti a születésházak szolgáltatásait, amelyeknek működési engedéllyel és felelősségbiztosítással kell rendelkezniük.

A császármetszés kizáró ok

A várandós nőnek az áprilistól érvényes szabályok szerint a terhessége 36. hetéig kell eldöntenie, hogy intézményen kívül szeretne-e szülni. A szülésnél mindig jelen kell lennie felelős személynek, aki csak szülész-nőgyógyász szakorvos vagy megfelelő képesítéssel rendelkező szülésznő, bába lehet. A bábák képzési rendszerét csak ezután kezdi kidolgozni a minisztérium, otthon szülést viszont áprilistól csak két éves szakmai gyakorlattal rendelkező bába vezethet majd le. Szócska Miklós egyelőre nem tudta megmondani, hogyan fogják igazolni szakmai gyakorlatukat azok a bábák, akik eddig - szabálytalanul - segédkeztek az otthon szüléseknél, úgy fogalmazott, hogy egy idő után majd "összeér" az otthon szülés és a bábák képesítésének szabályozása.

Az otthon szülést a 18 és 40 év közötti terhes nők választhatják. A szakmai egyeztetés során korábban a 35 éves felső korhatárról volt szó, de végül 40 éves korig engedélyezik majd az otthon szülést. Csak akkor választható továbbá az intézményen kívüli szülés, ha a terhesség szövődménymentes, a magzat megfelelő fekvésű, és a becsült születéskori súlya 4000 gramm alatt marad. Nem szülhet otthon, aki korábban császármetszéssel szült, vagy komplikációk adódtak a szülésénél, lázas, alkoholista vagy drogfüggő, illetve erős dohányos. Az anya meghatározott krónikus betegségei, illetve ikerterhesség esetén szintén kizárt az otthon szülés.

A felelős személynek kell döntenie arról, hogy fennállnak-e az otthon szülés kormányrendeletben rögzített feltételei, és arról is, hogy a szülés közben kórházba kell-e szállítani az anyát. A tervezet szerint neki kell felelnie az összes előírás betartásáért, a szülés folyamatáról észlelési lapot, az újszülöttről pedig újszülött lapot kell vezetnie. Ha komplikáció adódik, be kell kísérnie az anyát a háttérkórházba, és ott az orvosokat teljes körűen tájékoztatnia kell.

Hideg-meleg víz és tiszta lepedő kell

Ha valaki otthon szeretne szülni, akkor a tervezet szerint a következő higiéniai feltételeket kell biztosítania: elkülönített helyiség a szülésre, "vízöblítéses wc, kád vagy zuhanyfülke, illetve mosdó hideg-meleg vízzel, és az újszülött számára tiszta, száraz lepedő". Alapfeltétel, hogy húsz percen belül elérhető háttérkórháznak kell lennie, akiknek az otthonától nincs ilyen távolságra kórház, akkor csak a születésházakat választhatják. Szócska az [origo] kérdésére azt mondta: azt is a felelős személynek kell ellenőriznie, hogy az anya lakásától valóban 20 percen belül biztosan elérhető-e a háttérkórház. A háttérkórházakat előre tájékoztatni kell az otthon szülésről, ezt ők tudomásul veszik, amiről írásban tájékoztatják a felelős személyt.

A kormányrendelet külön rendeletben rögzíti, hogy milyen feltételek esetén kell a szülő nőt, illete az újszülöttet azonnal a háttérkórházba - ha ez valamilyen okból nem lehetséges akkor bármely más kórházba - szállítani. Ilyen ok például, ha 38 fölé megy az anya láza, a magzat szívhangja nem megfelelő, erős vérzés lép fel, vagy a szülés bármelyik szakasza elhúzódik.

A szülés befejezése után a felelős személynek még hat órán át még felügyelnie kell az anyára, ezen kívül 72 órán belül értesíti a szülésről a védőnőt, akinek három napon belül meg kell látogatnia az anyát.. Még három napon keresztül naponta ellenőriznie kell a felelős személynek az anya és a gyermek állapotát, a negyedik naptól veszi át a gyermekorvos az újszülött ellátását. A születésházakan a felelős személynek meg kell vizsgálnia az újszülöttet már "az első életórában".

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Szócska Miklós szerint áprilistól része lesz az egészségügyi rendszernek az otthon szülés

A sajtótájékoztatón Szócska Miklós bírálta az "egészségpolitikailag impotens" korábbi kormányokat: szerinte hamarabb is "tető alá lehetett volna hozni" a szabályozást, "mégis félillegális keretek közé" kényszerítették a szülő nőket. Az államtitkár kijelentette, hogy egy olyan kompromisszum született, amely a szülészeti szakma, és az otthon szülés hívei számára is elfogadható. Mint mondta, a biztonság oldaláról közelítettek a kérdéshez, de azt ígérte, ha valamelyik szabályról bebizonyosodik, hogy túl szigorú, akkor azt felülvizsgálják. Megjegyezte, hogy az egyre fogyó magyar népesség miatt kiemelten fontos kérdés, hogy "vonzó élmény" legyen a szülés - intézményen belül és kívül.

Az otthon szülésről szóló összes cikkünket megtalálja itt.