[origo] itthon

100
90

Előzetesben a hangácsi tömegverekedés gyanúsítottjai

MTI|[origo]|2010. 02. 01., 16:22|Utolsó módosítás:2010. 02. 01., 16:37|

Emberölés és garázdaság gyanújával előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a hétvégi Borsod megyei tömegverekedés gyanúsítottjait. A két halálos áldozattal járó hangácsi verekedésben 5 embert a gyilkosság miatt tartóztattak le, a hatodikat pedig azért, mert felfegyverkezve sietett rokona segítségére.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a hangácsi tömegverekedés után őrizetbe vett hat embert - közölte hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség öt embert emberöléssel, egy embert felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsít.

A gyilkossággal gyanúsított csoport a rendőrség szerint két embert ölt meg péntekről szombatra virradó éjjel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hangácson. A hozzátartozók szerint a csoport éjjel hívta ki házából a két áldozatot, akiket előbb végigkergettek az utcán, majd összevertek. A esetből tömegverekedés lett, a helyiek botokkal és karókkal estek egymásnak.

A hatodik letartóztatott személy az egyik áldozat női hozzátartozója, aki a rokona védelmére kelve keveredett a tömegverekedésbe. A hétvégi verekedésben az áldozatok mellett többen megsérültek, a miskolci kórházban összesen öt férfi tés két nőt láttak el másnap.   

Egy az [origo]-nak nyilatkozó helyi férfi és a rendőrség is úgy tudja, hogy a verekedésnek nem volt etnikai vonatkozása. A helyszínre érkező kisebbségi vezetők a hétvégén arról beszéltek, hogy egy korábbi konfliktus utáni bosszú lehetett a gyilkosság kiváltó oka. Az [origo]-nak nyilatkozó helyi férfi szerint az áldozatok évek óta próbálták "terrorban tartani" a falut. (Az esetről korábbi cikkünkben részletesen is olvashat).

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »