[origo] itthon
"Jó, hogy a cigányok megijedtek kicsit" - kétkedik a tinigyilkosság megoldásában Kiskunlacháza
Visnovitz Péter|2010. 02. 08., 11:13|Utolsó módosítás:2010. 02. 12., 11:26|Megerősített rendőri jelenlét van Kiskunlacházán 2008 novembere, egy helyi tinilány megerőszakolása és meggyilkolása óta. Az ügy gyanúsítottja ellen múlt héten vádat emeltek, de a helyiek kétkednek, és még mindig nem szállt el belőlük a félelem. Többen helyi cigányokat gyanúsítottak meg a bűncselekménnyel, és bár tisztázta őket a DNS-vizsgálat, sok kiskunlacházi szerint kapóra jött a cigányokkal szembeni indulat.

Így emlékeztek az áldozatra
DNS és vallomások
A több mint egy évig tartó nyomozás az egyik legdrágább eljárások közé tartozik; 16 kötetnyi, több mint 5400 oldalas nyomozati anyag keletkezett, 193 tanút hallgattak ki, és P. József gyanúsítottat is 8 alkalommal hallgatták meg. A Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet 146 DNS mintát elemzett, amely 53 millió forintba került.
P. József első kihallgatásakor, illetve a bíró előtt is részleges beismerő vallomást tett, később ezt a vallomását részben "enyhítette", majd visszavonta. Először még azt vallotta, hogy megerőszakolta a és megölte a lányt, az újabb "verzió" szerint viszont a lány beleegyezését követően közösültek, majd élve hagyta ott H. Nórát a kiserdőben.
A gyilkosság elkövetésével eleinte három roma fiatalembert gyanúsítottak meg a helybéliek, de az országos rendőrfőkapitány nem sokkal a gyilkosság után kizárta, hogy a gyanúba keveredett három romának bármi köze lenne a gyilkossághoz. Ezt később DNS-vizsgálatokkal is igazolták.
Ajánlat
- Elmarasztalták a "romaerőszakról" szónokoló polgármestert
- Betiltották a kiskunlacházi Jobbik-rendezvényt
- Kiskunlacházán vonulhatott a Magyar Gárda
- Beismerő vallomást tett a kiskunlacházai gyilkosság gyanúsítottja
- Összehívja a helyi cigányokat Kiskunlacháza polgármestere
- Még több időt kérnek a kiskunlacházi ügyre
- 10 milliót ajánl a rendőrség a kiskunlacházi gyilkosért
JÁTSSZ ONLINE!
"Használd ki az időt, amikor boldog lehetsz, mert kerülhetsz olyan helyzetbe, amikor már túl késő" - hirdeti a felirat a kiskunlacházi házak között, egy síremlékre hasonlító emlékmű márványtábláján. A mécsesekkel és száraz virágokkal borított emlékmű helyén, egy behavazott, ligetes facsoport közepén találták meg holtan 2008 novemberében a 14 éves H. Nórát, akit a gyanú szerint késő éjszaka, diszkóból hazafelé ölt és erőszakolt meg egy helybéli fiatal. Bár több mint egy év után a rendőrség a héten lezárta a nyomozást és vádemelési javaslatot tett a lehetséges elkövető ellen, a község lakói még mindig nem hisznek a rendőrség szerint "megdönthetetlen" bizonyítékoknak.
"Nem áll össze a kép, zavaros a történet" - mondja kapuja előtt állva a gyilkossággal vádolt P. József egyik szomszédasszonya. A most vastagon behavazott utca túloldalán, P. József elhagyatott, zöld kockaházában a nyomozók egy porszívóba rejtve megtalálták H. Nóra táskáját, iratait és nyakláncait: az idős asszony mégse tudja elképzelni, hogy szomszédja ölte volna meg a tinilányt.
"Kisegítő iskolába járt, labilis idegzetű, hallgatag fiú volt, én vettem át mindig az ajánlott leveleit" - meséli az asszony. Szerinte a vízvezeték-szerelőként és kőművesként dolgozó, dadogó fiú egyedül élt, mert apja és testvére is meghalt már: minden reggel rendesen járt dolgozni, a gyilkosság utáni hétfőn ugyanúgy, mint máskor. "Mindenkire gondolt az ember, de hogy pont ő? Azt hittem, szörnyet halok, amikor hallottam" - mondja az asszony.
Kiskunlacházán 2008 végén etnikai villongásokat korbácsoltak az arról szóló pletykák, hogy a lány megöléséhez köze lehetett helyi cigányoknak, bár a DNS-viszgálat tisztázta őket (erről keretes írásunkban olvashat). A feszültség akkor jutott csúcspontra, amikor Répás József kiskunlacházi polgármester a gyilkosság utáni megemlékezésen azt mondta: "Kiskunlacházán elég volt a roma erőszakból!" Január végén az Egyenló Bánásmód Hatóság elmarasztalta kijelentéséért, de a polgármester fellebbezést tervez. Az [origo]-nak most azt állította, nem a gyilkosságot akarta összekapcsolni a községben élő cigányokkal, sokan mégis így értelmezték kijelentését, és roma szervezetek is magukra vették azt. Bő fél évvel később pedig hiába derült ki, hogy a rendőrök nem romákat, hanem a gyilkosság helyszínétől egy sarokra lakó magyar fiút gyanúsítják, a cigányokat érintő gyanúsítgatások máig nem csitultak el (itt megnézheti a gyilkosság után készült videóriportunkat).
![Fotó: Hirling Bálint [origo] Fotó: Hirling Bálint [origo]](http://static4.origos.hu/i/1002/20100205kiskunlac6.jpg)
H. Nóra emlékműve: a lányt a házakkal körülvett kiserdőben találták meg 2008-ban
A 2008 végén pattanásig feszült helyzetet az önkormányzat úgy próbálta kezelni, hogy egyeztetéseket, megbeszéléseket kezdett a helyi romákkal. A dolog nem ment könnyen, mivel a cigányoknak itt nincs kisebbségi önkormányzatuk, és belső ellentétek is feszítik a közösséget. "Valakinek meg kell értetnie velük is, hogy be kell tartani a társas együttélés normáit" - mondja a polgármester és még annyit tesz hozzá: "aki a kiskunlacházi polgárok által felállított normákat nem tartja be, az költözzön el".
"Jó, hogy megijedtek kicsit"
Egy névtelenséget kérő helyi férfi szerint ez több estben meg is történt az elmúlt évben. Szerinte könnyű volt előítéleteket kihallani a polgármester 2008-as beszédéből, de ez "nem is baj", mert mint mondja, a beszéd óta "félősebbek" a helyi cigányok, több család elköltözött, és a községben a korábbinál sokkal több visszaeső bűnöző került rács mögé is. A férfi egyáltalán nem hisz abban, hogy a romáknak köze volt H. Nóra megöléséhez, hiszen a "balhésabbak" messze laknak a gyilkosság helyszínéről, és valószínűtlen, hogy a holttestet pont ahhoz a forgalmas úthoz hozták volna be, amelyik mellett másnap megtalálták. Ennek ellenére szerinte a romák gyanúba keverése javította a községben az összetartást.
"Azelőtt, ha a kocsmában megütöttek egy magyart, senki nem mert visszavágni, most viszont igen... sőt, volt már olyan is, hogy 5-6 magyar csapott szét a cigányok között" - teszi hozzá a férfi. Ugyanerre a végkövetkeztetésre jut egy gyermekeit sétáltató középkorú asszony is. A Marcsiként bemutatkozó nő állítása szerint kiskorától ismerte a meggyilkolt H. Nórát, ő szintén nem hisz a romák érintettségében, de azért hozzáteszi: "Jó, hogy a cigányok most megijedtek kicsit".
"Nagyon meghúzzák őket"
"Nagyon is érezzük, hogy összefogtak ellenünk a magyarok: ellenségeskednek, kötekednek a cigányokkal a gyilkosság és a polgármester beszéde óta" - mondja a kiskunlacházi romák által létrehozott civil szervezet vezetője, Bogos Mónika is. Szerinte még a "hatósági személyek" is kötekednek velük, és megalázzák őket. "Egy hónapja a közösségi házban, egy internetes szobában egy rendőr ok nélkül megütött egy fiatal gyereket" - állítja a nő: "Fenyegetőzött, hogy emlékművet emelnek majd a cigányoknak, és az alá ássák el".
Bogos szerint valóban van olyan cigány család, amelyik elköltözött a megaláztatás miatt, és az itt maradók sem tudják, mi lesz ennek a szembenállásnak az eredménye. A cigányok Kiskunlacházán már nem kapnak semmilyen segítséget, nem kapnak tüzelőt, "nagyon meghúzzák őket" - mondja. Szerinte nem csak a magyarok, de a cigányok ellen is vannak támadások a településen.
![Fotó: Hirling Bálint [origo] Fotó: Hirling Bálint [origo]](http://static6.origos.hu/i/1002/20100205kiskunlac8.jpg)
Répás József polgármester, aki "roma erőszakról" beszélt
"Tavaly egy 13 éves cigánylányt nem roma gyerekek támadtak meg, lekapták a bicikliről, és majdnem megerőszakolták" - állítja az asszony. A civil szervezet vezetője elismeri, hogy hasonló eset egy nem roma lánnyal is megtörtént, akit cigányok támadtak meg, de szerinte abból botrány lett, a cigány lány megtámadására pedig senki nem figyelt fel. "Igaz, hogy van némelyik cigány fiatallal gond, de ha valaki egyszer megbotlik, nem kell minden esetbe beletaposni a földbe, és föleg nem kell miatta általánosítani" - mondja.
A rendőr sem engedné el a lányát
Több mint egy évvel a gyilkosság után, fél évvel a vádlott elfogását követően Kiskunlacházán nem csak a cigányok félnek: "Lehet itt félni, főleg a kiserdő környékén" - mondja a gyilkossággal vádolt férfi szomszédja. Az utcán megszólított szülők mind azt mondják, hogy féltik a gyerekeiket: "Kísérgetni kell őket, egyedül nem engedjük el őket, hiszen fényes nappal is veszélyben vannak" - mondja Marcsi.
A polgármester és az egyik helyi körzeti megbízott rendőr, Belina József törzszászlós állítja, hogy a gyilkosság óta javulnak a bűnözési statisztikák, és ezt érzik az emberek is. Belina szerint a járőröző rendőröknek és polgárőröknek örülnek az emberek, kapnak pozitív visszajelzéseket, és a lakosság most már sokkal jobban együttműködik a bűnesetek felderítésénél. "Ott még nem tartunk, hogy sorban állnának a tanúk az őrsön, de ha elmegyünk kérdezni, most már mernek beszélni" - mondja.
Több helyi mondta azt az [origo]-nak, hogy a gyilkosság óta kevesebb bűncselekményre emlékeznek, de a helyzet szerintük még messze nem tökéletes. Belina is megerősítette, hogy vannak még visszaeső bűnözők a községben, akik betöréses lopásokat, alkalmi lopásokat követnek el, és kérdésünkre, hogy ő ma elengedné-e este 10-kor egyedül a lányát diszkóba, azt mondta: "Biztosan nem". "Persze ez csak egy aggódó apa félelme... közbiztonsági szempontból egész nyugodtan elengedhetném" - teszi hozzá.
Jelenleg nyolc rendőr dolgozik a körzeti megbízotti irodában. "Ha sokkal többen lennénk, akkor is kevesen lennénk, hiszen a több mint 9000 lakosú Kiskunlacháza mellett több környékbeli településre is mi vigyázunk" - mondja Belina. Kapnak ugyanakkor segítséget a központból: a körzeti megbízotti irodát hetente többször készenléti rendőrök is kisegítik, akik kisbusszal érkeznek a községbe, és rendszeresen járőröznek, ellenőriznek, igazoltatnak. Kiskunlacházán gyakorlatilag a 2008-as gyilkosság óta megerősített rendőri jelenlétet tartanak fenn, és ez mind a polgármester, a rendőrök szerint megtette a hatását. "Úgy érezzük, hogy megnyugvófélben van a község, még ha nem is felejt" - mondja a H. Nóra emlékműve előtt cigarettáját szívó rendőr.
[origo] címlapon»
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Szájer éles hangú levélben osztotta ki Neelie Kroest
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
- Elhunyt Whitney Houston
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Erősítette a forintot a görög parlamenti igen
- Rendőröket gyújtottak fel a megszorítás ellen tüntető görögök
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
- Több euró, kevesebb demokrácia?
- Süteménnyel kábította el áldozatait egy nő a fővárosban
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.