[origo] itthon

100
90

Orbán férfiasságát pedzegeti blogjában Gyurcsány

[origo]|2010. 02. 08., 12:13|Utolsó módosítás:2010. 02. 08., 12:20|

Gyávának nevezi Orbán Viktort internetes naplójában Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő, amiért a Fidesz-elnök nem akar vitázni az MSZP miniszterelnök-jelöltjével. Gyurcsány szerint gyáva miniszterelnöke lehet az országnak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Legyávázta Orbánt

JÁTSSZ ONLINE!

"Lehet, hogy gyáva miniszterelnökünk lesz?" - tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc blogjának legfrissebb, hétfői bejegyzésében. Az egykori miniszterelnök szerint ugyanis Orbán Viktor "ha nem áll ki vitára, akkor gyáva".

Az MSZP szakmai vitákat kezdeményezett a Fidesszel a két párt programjáról, illetve Mesterházy Attila többször kijelentette, hogy Orbán Viktorral állna ki tévés vitára. A Fidesz már a szakpolitikusok közötti vitát is visszautasította azzal, hogy nem akar vitázni "hazug, korrupt emberekkel".

Gyurcsány internetes naplójában az 1998-as választási kampánnyal állítja párhuzamba azt, hogy a Fidesz elnöke visszautasította a nyilvános vita lehetőségét az MSZP miniszterelnök-jelöltjével. Szerinte akkor Horn Gyula is vonakodott kiállni, de a Fidesz nem hagyta annyiban, és végül a szocialista politikus kötélnek állt. Horn a vitában 1998-ban a vártnál rosszabbul, Orbán pedig jobban szerepelt, ez is hozzájárult az MSZP választási vereségéhez - írja Gyurcsány.

Szerinte Orbán pont úgy gondolkodik, mint Horn, "számol, kalkulál, és nem akar kockáztatni". Ezért nevezi gyávának, és mint írja, nem szeretné, ha gyáva miniszterelnöke lenne Magyarországnak. Gyurcsány hosszan sorolja, melyek azok a problémák és személyek - gazdasági válság, egészségügy vagy Robert Fico szlovák miniszterelnök, Angela Merkel német kancellár -, amelyek/akik elől majd nem térhet ki Orbán. "Ráadásul menekülni, elbújni nem egyszerűen gyáva, de férfiatlan dolog is" - teszi hozzá.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »