Vizesek, latyakosak az utak a Dél-Dunántúlon a havazás miatt

Vágólapra másolva!
A főutak vizesek, a mellékutak latyakosak, helyenként havasak a Dél-Dunántúl több pontján, miután Baranya, Zala és Somogy megye egyes részein szerda reggel óta esik a hó. Elakadások egyelőre nincsenek, napközben akár tíz centi hó is hullhat.
Vágólapra másolva!

Szerda reggel 9 óra óta esik a hó a Dél-Dunántúl határmenti részén. Zalából Nagykanizsa környékéről, Somogy megyéből Nagyatádról illetve Baranyából a Mecsekből és Harkány környékéről jelentettek havazást. A főutak itt vizesek, a mellékutak latyakosak, helyenként havasak. Elakadásról sehonnan nem érkezett hír - mondta az Útinform ügyeletese az [origo]-nak. Az utakat sózzák, a munkagépek folyamatosan dolgoznak az utak síkosságmentesítésén. A közútkezelő a Dél-Dunántúlon összesen 128 géppel áll készenlétben.

Főleg Dél-Somogyban és Dél-Baranyában találkozhatnak havas-latyakos mellékutakkal az autósok. Járhatatlan út és megközelíthetetlen település a Dél-Dunántúlon nincs.

Somogy megyében több településen kisebb koccanásos baleseteket okozott a hó - tudta meg a Független Hírügynökség a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletén. A balesetekben senki sem sérült meg.

Szerdán reggel mediterrán ciklon kettős frontja érte el a Kárpát-medencét. Az említett front hatására eleinte főleg a délnyugati, déli országrészben várható intenzív havazás. Az említett térségben a csapadék egész nap tartósnak és intenzívnek ígérkezik, ezért itt akár 10 cm friss hó hullhat.

Mivel a hőmérséklet délnyugaton egész nap fagypont alatt alakul, és az északkeleti szél megerősödik, átmenetileg viharossá fokozódik, ezért kisebb hófúvások is kialakulnak. Narancs riasztás érvényes. A közlekedést jelentősen akadályozó havazás elsősorban a Baranya, Somogy, Tolna, Zala és Bács-Kiskun déli részén élőket érinti. (Az aktuális időjárásról bővebben itt olvashat.)