Megvan a megölt csepeli igazgató feljelentésének másolata

Vágólapra másolva!
A rendőrség szerint megvan annak a feljelentésnek a másolata, amelyet a csepeli iskola meggyilkolt igazgatója akart átadni a rendőrségnek nem sokkal a halála előtt. Nemrég derült ki, hogy az igazgató fel akarta jelenteni a gazdasági igazgatót, és járt is a csepeli kapitányságon.
Vágólapra másolva!

A csepeli kettős gyilkosság ügyében meghallgatott egyik tanú átadta annak a feljelentésnek a másolatát, amelyet a lelőtt iskolaigazgató akart eljuttatni a csepeli rendőrkapitányságra - közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában 2009. január 7-én megölték az intézmény igazgatóját és helyettesét, Takács Józsefet és Papp Lászlót. A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekmény során megsérült gondnokot, K. Tamást és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort. Deme a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja volt, azóta lemondott tisztségéről.

A rendőrség közleménye szerint a BRFK két büntetőeljárást is folytat: emberölés miatt nyomoznak a két férfi ellen, valamint sikkasztás, csalás és okirat-hamisítás miatt gyanúsítottként hallgatták ki Deme Gábort és az iskola egyik alkalmazottját, K. Ildikót. Az emberölés miatt indult eljárásban a nyomozók ugyanis bizonyítékokat találtak arra, hogy az iskolában vagyon elleni bűncselekmények is történhettek, és ennek köze van a kettős gyilkossághoz.

A gazdasági ügyben nyomozó rendőrök a gyilkosság utáni napokban házkutatást tartottak az iskolában és több tanút hallgattak ki. Az utóbbi időben került nyilvánosságra, hogy Takács József feljelentést készült tenni a gyilkosság napján. Ennek nem volt nyoma, pedig az igazgató aznap valóban járt a Csepeli Rendőrkapitányságon. Az emberölés után néhány nappal a tanúként meghallgatottak egyike átadta a nyomozóknak annak a feljelentésnek a teljes másolatát, melyet Takács József akart eljuttatni a csepeli kapitányságra.

A BRFK pénteken a Fővárosi Főügyészséghez fordult annak tisztázása érdekében, hogy az egykori csepeli rendőrkapitányt terheli-e bármi felelősség az eset kapcsán, s milyen kapcsolata volt az emberölés gyanúsítottjával (erről bővebben itt olvashat).