[origo] itthon

100
90

MTI: Negyvenkét államtitkárt nevezhet ki szerdán Sólyom

MTI|2010. 06. 01., 16:21|Utolsó módosítás:2010. 06. 01., 18:00|

Összesen 42 államtitkára lesz az új Orbán-kormány nyolc csúcsminisztériumának - értesült kedden az MTI, amely szerint az államtitkárokat szerdán nevezi ki az államfő. Lesz olyan tárca, ahol csak egy államtitkár dolgozik majd, több tárcánál azonban hat államtitkár és egy közigazgatási államtitkár is megférhet majd.

Forrás: MTI/Kovács Attila

Sólyom szerdán államtitkárokat nevezhet ki

JÁTSSZ ONLINE!

Szerdán nevezi ki az Orbán-kormány államtitkárait Sólyom László köztársasági elnök - értesült az MTI, amely szerint ezzel a hét közepén teljessé válhat az új kabinet. A hírügynökség meg nem nevezett forrásból úgy értesült, hogy a kormány nyolc csúcsminisztériumához összesen 42 államtitkár fog tartozni.

A Miniszterelnökségnek egyetlen államtitkára lesz, a már korábban megnevezett Varga Mihály. A Belügyminisztériumban az MTI szerint Kontrát Károlyt és Tállai Andrást nevezik majd ki, közigazgatási államtitkár pedig Felkai László lehet. A Honvédelmi Minisztériumban Simicskó István látja majd el az államtitkári, Fodor Lajos pedig a közigazgatási államtitkári feladatokat.

A Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál Balog Zoltán, Kovács Zoltán, Répássy Róbert, Rétvári Bence, Szabó Erika és Szászfalvi László töltik majd be az államtitkári posztokat az MTI szerint; itt a közigazgatási államtitkár Gál András Levente lesz. Egy államtitkár lesz a külügyi tárcánál Németh Zsolt személyében, a külügy közigazgatási államtitkárának Bába Ivánt nevezik majd ki.

A Nemzetgazdasági Minisztériumnál hat államtitkár dolgozik majd: Becsey Zsolt, Bencsik János, Cséfalvay Zoltán, Czomba Sándor, Kármán András és Naszvadi György. A közigazgatási államtitkári feladatokat Nagy Róza látja majd el - írja az MTI keddi értesüléseire hivatkozva.

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumánál államtitkár lesz Czene Attila, Halász János, Hoffmann Rózsa, Soltész Miklós, Szócska Miklós és Szőcs Géza. Közigazgatási államtitkárként Jávor András dolgozik majd a tárcánál.

Hat államtitkár tevékenykedik majd a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál is: Fónagy János, Halasi Tibor, Hegmanné Nemes Sára, Molnár Ágnes, Nyitrai Zsolt és Völner Pál. E tárca közigazgatási államtitkára Vízkelety Mariann lesz.

A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárai lesznek Ángyán József, Czerván György, Illés Zoltán, Kardeván Endre és V. Németh Zsolt. Farkas Imre az MTI szerint közigazgatási államtitkár lesz.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »