Megszünteti az Egészségbiztosítási Felügyeletet a kormány

Vágólapra másolva!
Kezdeményezte a kormány egészségügyi államtitkára, Szócska Miklós az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetését, és a patikaliberalizáció felfüggesztését is. Az államtitkár egy konferencián beszélt az új kormány egészségügyi programjáról.
Vágólapra másolva!

Egy egészségbiztosító lesz, koncentrálják az egészségügy terén az erőforrásokat, megerősítik az alapellátást - jelentette be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEM) egészségügyi államtitkára, Szócska Miklós a Világgazdaság csütörtöki egészségügyi konferenciáján Budapesten, amelynek témája az új kormány egészségügyi programja volt.

Szócska Miklós az új egészségügyi stratégia részeként megemlítette azt is, hogy az egészségügyi ellátást a teljesítményelv alapján finanszírozzák majd, visszaszorítják a korrupciót és a kórházak konszolidációjáért is sokat tehet majd a NEM.

Az államtitkár azonnali intézkedésként egyebek mellett azt is bejelentette, hogy kezdeményezte az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetését, a patikaliberalizáció felfüggesztését, az orvosi és gyógyszerészeti kamarai tagság kötelezővé tételét, valamint a szakmai minimumrendszer felülvizsgálatát.