[origo] itthon

100
90

Elismerte hibáját a kórház a maró anyaggal itatott kismama ügyében

Független Hírügynökség|[origo]|2010. 07. 02., 18:34|Utolsó módosítás:2010. 07. 02., 18:43|

Kártérítést fizetne az Állami Egészségügyi Központ annak a nőnek, akit maró folyadékkal itattak meg savlekötő helyett - közölte a kórházat felügyelő minisztérium. A tárca szerint az intézmény elismeri a hibáját az ügyben, amelyet a rendőrség is vizsgál.

Forrás: MTI

Az egykori Honvéd Kórház egyik műtője

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Rendőrségi és belső vizsgálat is folyik az Állami Egészségügyi Központban (ÁEK), ahol februárban az egyik betegnek a műtét előtt savlekötő helyett lúgot adtak - reagált egy közleményben a kórházat felügyelő Honvédelmi Minisztérium a pénteken kirobbant ügyre.

A  vizsgálatok lezártáig türelmet kérő minisztérium szerint az ország egyik legnagyobb és legjobban felszerelet egészségügyi intézményeként számon kórház elismerte, hogy hibázott, tehát azt is, hogy kártérítési felelőssége van, és ennek megfelelően tárgyalnak is a károsodást szenvedett beteggel a kártérítésről. A kórház ezen kívül vállalja, hogy ha a beteg beleegyezik, az általuk okozott sérülést helyreállítják és folytatják a kezelését - áll a közleményben.

A Népszabadság számolt be arról, hogy az Állami Egészségügyi Központban egy szülő nővel savlekötő helyett maró folyadékot itattak. A nővel - aki február közepén került az intézménybe túlhordott terhességgel - a császármetszés előtt akartak savlekötőt itatni, hogy ne égjen a gyomra, de az első korty után égni kezdett a szája és vért hányt. A gyerek megszületett, de az anya olyan rosszul volt, hogy már nem tudott vele foglalkozni. Ennek ellenére a Népszabadság szerint a szülészetre szállították.

Végül az egyik orvos kezdett el gyanakodni, hogy mérgezés történhetett, ezért elküldte a toxikológiára, ahová már mentővel szállították át. Kiderült, hogy a gyomra és a nyelőcsöve is súlyosan károsodott, egy hónapon át volt kórházban a lúg okozta marás miatt.  Az asszony nem tud rendesen enni, csöveken át táplálják, mivel a balesettől beszűkült a nyelőcsöve. Legközelebb februárban tudják megműteni, akkor megpróbálják kicserélni a nyelőcsövét, de a lap szerint ez sem garantálja teljes felépülését.

A minisztérium szerint február óta a kórház kezdeményezésére rendőrségi eljárás folyik az ügyben, hogy megállapítsák, terhel-e valakit büntetőjogi felelősség. Az intézmény belső vizsgálata pedig arra keresi a választ, hogy megállapítható-e személyi fegyelmi felelősség. A közleményben leszögezik: ezek a vizsgálatok nem befolyásolják az érintett beteggel folytatott kártérítési tárgyalásokat.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »