[origo] itthon

100
90

Az elnökkel együtt távozik a Magyar Rádió teljes vezetése

[origo]|2010. 07. 30., 14:05|Utolsó módosítás:2010. 07. 30., 15:25|

Július végén távozik posztjáról Such György, a Magyar Rádió elnöke. Az elnökkel együtt távozik Kossuth Rádió és a Petőfi Rádió főszerkesztője is.

JÁTSSZ ONLINE!

Négyéves mandátumának lejártával, július 31-ével távozik Such György a Magyar Rádió elnöke - olvasható a Magyar Rádió közleményében.

Az elnökkel együtt távozik Mészáros László gazdasági alelnök, Cseh Gabriella ügyvezető igazgató, Kerényi György, az MR1-Kossuth Rádió főszerkesztője és helyettese, Szikra Zsuzsanna, valamint Csillag János, az MR2-Petőfi Rádió főszerkesztője.

A közlemény szerint Such négy évvel ezelőtt 47 millió forint hitelből fedezett forráshiánnyal vette át az intézményt, az elmúlt évet 187 millió forint mérleg szerinti nyereséggel zárta. 

Such György márciusban jelentette be, hogy nem indul újra a rádió elnöki posztjáért. Ezt azzal indokolta, hogy a pártok delegáltjaiból álló kuratóriumi elnökség már nem támogatja egyöntetűen. 

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Beliczay László Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »