[origo] itthon

100
90

Tiltakozik Orbán jelöltje ellen a korrupcióellenes szervezet

[origo]|2010. 08. 10., 11:14|Utolsó módosítás:2010. 08. 10., 11:47|

Nyílt levélben tiltakozik a miniszterelnök által a GVH élére jelölt Juhász Miklós kinevezése ellen egy korrupcióellenes szervezet. A Transparency International magyarországi szervezete azért bírálja a jelöltet, mert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete korábban bennfentes ügylet miatt elmarasztalta Juhászt. Az ügyvédként dolgozó Juhász elismerte, hogy részt vett a kifogásolt ügyletben, de azt állította, nem magának vette a részvényeket.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

A GVH épülete

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Megkérdőjelezhető a tisztességes piaci verseny kikényszerítéséért felelős Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöki posztjára jelölt Juhász Miklós hitelessége a korrupció ellen küzdő Transparency International (TI) szerint, mert 1999-ben törvénysértő módon vásárolt annak a cégnek a részvényeiből, amelynek felügyelőbizottságában tag volt. A TI nyílt levélben kéri a köztársasági elnököt és a miniszterelnököt, fontolják meg Juhász kinevezését.

A Miniszterelnökség múlt hét csütörtökön jelentette be szűkszavú közleményben, hogy Orbán Viktor Juhász Miklóst jelöli a GVH élére. Pénteken Juhász fővárosi, III. kerületi irodájában az [origo]-nak megerősítették, valóban az ő vezetőjüket jelölték a versenyhivatal élére.

Titkos megbízó a háttérben

A szombati Népszabadság arról írt, hogy Juhász Miklóst a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 1999-ben 300 ezer forintra büntette bennfentes kereskedelem miatt. A PSZÁF szerint Juhász törvényt sértett, amikor segédkezett egy értékpapír-vásárlási ügyletben, de ezt nem jelentette a felügyeletnek. 1999 tavaszán az CA-IB Értékpapír Rt. felvásárolta a tőzsdén jegyzett Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) részvényeinek egy részét, és a PSZÁF szerint az egyes tranzakciók mögött Juhász Miklós állt, aki ebben az időszakban a BIF felügyelőbizottságát vezette.

Hétfőn a Népszabadság internetes kiadásának adott interjújában Juhász elismerte, hogy 1999-ben hibázott, de tagadta, hogy visszaélést követett volna el. "Az egyik CA-IB-es tulajdonos - a nevét ügyvédi titoktartás miatt nem fedhetem fel - megkért arra, hogy a nevében vásároljak BIF részvényeket. Tehát nem magam számára vásároltam részvényt. A bírságot az érintett személy kifizette, nem kértem jogorvoslatot" - beszélt az ügy részleteiről az interjúban Juhász.

Bajnaira is rászólt a Transparency

A Transparency International 2009 áprilisában szintén nyílt levélben tiltakozott Bajnai Gordon korábbi miniszterelnöknél a gazdasági és nemzeti fejlesztési tárca élére jelölt Vahl Tamás kinevezése ellen. A TI azért bírálta a miniszterjelöltet, mert a Gazdasági Versenyhivatal korábban elmarasztalta kartellvétségért az akkor Vahl által vezetett céget. Egy nappal a TI bejelentését követően Vahl visszalépett a jelöltségtől.



Régi, szoros barátság

A cégnyilvántartás szerint Juhász több cég felügyelőbizottságának is tagja volt az elmúlt tíz évben. Az adatbázis szerint 2000 és 2002 között a Paksi Atomerőmű, 1998 és 2007 között pedig a Budapesti Ingatlanhasznosítási Nyrt. felügyelőbizottságában vállalt szerepet. Az utóbbi cég a 2006-ban elhunyt Ungár András érdekeltségébe tartozott; ő az első Orbán-kormány idején a miniszterelnök tanácsadói körébe tartozó - ma a Terror Háza Múzeumot vezető - Schmidt Mária férje volt.

Juhász az [origo]-nak azt mondta, az 1990-es évek elején ismerkedett meg Ungárral, akinek ugyanabban a kerületben volt az irodája, ahol akkoriban az ügyvéd dolgozott. Juhász azt mondta, a két család között szoros baráti viszony alakult ki, így ha Ungár megkérte, örömmel vállalt szerepet a milliárdos vállalkozó cégeiben, segítette őt jogi tanácsokkal. Juhász Miklós az [origo]-nak elmondta, az üzletember 2006-os halála után ő képviselte az Ungár családot a hagyatéki eljárásban, majd ő intézte - a Terror Háza háttérintézményeként működő - Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány jogi ügyeit, de ezzel két hónapja felhagyott.

Meglepődött a jelölésen

Juhász az [origo]-nak azt mondta, a miniszterelnök májusban jelezte neki, hogy jelölni fogja a GVH elnöki posztjára, amin nagyon meglepődött, mert "kialakult praxisa, ügyfélköre" van, amiből tisztességesen megél, de rövid gondolkodás után igent mondott a felkérésre.

Az [origo] rendelkezésére bocsátott életrajza szerint az 58 éves Juhász Miklós az ELTE jogi szakának elvégzése után a Pesti Központi Kerületi Bíróságra került, ahol egy ideig polgári bíróként is dolgozott, majd 1983-tól egy rövid ideig megbízott elnökhelyettes volt a 18-19. kerületi bíróságon. Két évvel később, 1985-ben egy nyugatnémet-magyar vegyesvállalatnál, az MD-Vállalkozási és Kereskedelmi Kft.-nél helyezkedett el jogtanácsosként, ahol a vezérigazgató-helyettesi tisztségig vitte. Juhász hétfőn az [origo]-nak azt mondta, az 500 fős cég elsősorban export-importtal foglalkozott, még Líbiából is voltak megrendeléseik. 1991-ben több társával ügyvédi irodát alapított, 2001 óta pedig saját önálló irodát működtet.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »