[origo] itthon

100
90

Kedden temetik el az afganisztáni támadás áldozatát

Független Hírügynökség|2010. 09. 10., 13:58|Utolsó módosítás:2010. 09. 10., 13:59|

Tatán temetik el kedden az Afganisztánban megsebesült, és a sérüléseibe kedden belehalt magyar katonát, Kolozsvári Györgyöt

JÁTSSZ ONLINE!

Kedden 14 órakor temetik el az Afganisztánban megsebesült, és sérüléseibe később belehalt Kolozsvári György posztumusz hadnagyot Tatán, a Kocsi úti temetőben - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A honvédség hősi halottjától katonai tiszteletadás mellett vesznek végső búcsút.

Kolozsvári György augusztus 23-án sebesült meg életveszélyesen, amikor a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjának 8. váltásából haza indulók első konvoját orvtámadás érte. Ekkor vesztette életét Pappné Ábrahám Judit, posztumusz hadnagy, a Magyar Honvédség hősi halottja, két társuk pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A közvetlen életveszélyben lévő zászlóst a Mazar-e Sharif-i német tábori kórházban látták el, majd miután az állapotának stabilizálták, Magyarországra hozták.

A Honvédkórház intenzív osztályának orvosai a legkorszerűbb terápiás kezelésekkel és eszközökkel, huszonnégy órás folyamatos ügyeletben küzdöttek a kritikus állapotban lévő sérült életéért. A katona állapota mindezek ellenére is az utóbbi napokban rohamosan romlott. Életfunkcióit csak gépi támogatással tudták fenntartani, végül szeptember 7-én reggel életét vesztette.

A temetésen a család kérésére csak korlátozott létszámban vehet részt a sajtó.

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »