A '90-es évek nagy játékosai állnak az iszapkatasztrófás cég mögött

2010.10.07. 15:18

Előbb magas állami pozíciókat töltöttek be, majd befolyásos gazdasági szereplők lettek a hétfői iszapkatasztrófában érintett nagyvállalat tulajdonosai. A céget elnökként most is képviselő Tolnay Lajosra egy korábbi munkatársa úgy emlékszik, hogy jó politikai kapcsolatai voltak, de "a farvízen ment, és nem mutatta magát". Ismerje meg a tulajdonosi kört és a cég felemelkedésének történetét!

Egy biztonsági szolgálat apró Volkswagenjébe tuszkolták be magukat az iszapkatasztrófában érintett Mal Zrt. képviselői a kolontári polgármesteri hivatal előtt, miután a köréjük gyűlt újságírók befejezték a faggatásukat. Tolnay Lajos igazgatósági elnök kék munkáskabátot viselt, Bakonyi Zoltán cégvezető pedig egy kissé fakó pólót a zakója alatt, így sem a ruházatuk, sem az őket szállító autó nem utalt arra, hogy kifejezetten vagyonos emberekről van szó.

Tolnay és Bakonyi nemcsak tisztségviselői, hanem áttételesen tulajdonosai is az évi több tízmilliárdos forgalmat bonyolító cégnek, amelynek Ajka melletti tározója hétfőn átszakadt. Az onnan kiömlő hatalmas mennyiségű vörösiszap legalább négy ember halálát okozta, a balesetben több mint 160-an megsérültek, a természeti károk felmérése még zajlik. A két cégvezető kedden Kolontáron azt mondta, hogy nem érzik magukat felelősnek a történtekért, bár a folyamatban lévő vizsgálatokra hivatkozva nem akartak beszélni arról, hogy mi is okozhatta a katasztrófát.

A vizsgálatok - köztük a rendőrségi nyomozás - még zajlanak, de a cégre nehezedő nyomás egyre nagyobb. Nemcsak a súlyos károkat elszenvedő helyiek hibáztatják őket, de Orbán Viktor miniszterelnök is a Mal Zrt. felelősségére utalt, amikor kedden azt mondta, úgy tűnik, hogy emberi mulasztás okozhatta a történteket. Eközben a cég láthatóan nem volt felkészülve egy ilyen válsághelyzet kezelésére, pedig tulajdonosai között kifejezetten befolyásos, az elmúlt évtizedek gazdasági történéseiben fontos szerepet játszó emberek vannak.

Kohómérnökből menedzser

A 62 éves Tolnay Lajos a 21. helyen szerepel a száz leggazdagabb magyart bemutató, a Napi Gazdaság által készített listán 23 milliárd forintosra becsült vagyonával. A Mal Zrt.-nél betöltött igazgatósági elnöki poszt arra utal, hogy a napi munkában nem vesz részt, és az [origo] által az életútjáról szerzett információkból is az derül ki, hogy a rendszerváltás környékén és az 1990-es években volt igazán aktív, azóta viszont inkább a háttérben maradt, és nem sokat mutatkozott a nyilvánosság előtt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Bakonyi Zoltán (balra) és Tolnay Lajos (középen, szemüvegben) nyilatkozik Kolontáron (a katasztrófáról készült összes képünkért kattintson!)

Az MTI archívumában található életrajza szerint a kohómérnöki végzettségű Tolnay az egyetem után a Lenin Kohászati Művek acélművében kezdett dolgozni, ahol már a nyolcvanas években magas pozíciókba került. 1986-ban ő lett a vállalat műszaki igazgatója, majd 1989. január elsején vezérigazgatónak nevezték ki. A rendszerváltás után is megtartotta a pozícióját a továbbra is állami tulajdonban lévő vállalatnál, és közéleti funkciót is vállalt, amikor megválasztották a Magyar Gazdasági Kamara elnökének.

"Ügyesen csinálta, a farvízen ment"

1992-ben a kormánnyal is vitába keveredve távozni kényszerült az akkor már Diósgyőri Metallurgiai és Alakítástechnológiai Gyárnak hívott cég éléről, majd a Dunai Vasmű egyik cégénél tett kitérő után 1994 júliusában, a szocialista kormány hivatalba lépése után a Rákóczi Bank nevű, állami és önkormányzati tulajdonban lévő, miskolci központú pénzintézet elnök-vezérigazgatója lett. A térség vállalkozásainak megsegítésére létrehozott bank nem bizonyult sikertörténetnek (hányattatásairól ebben a cikkünkben talál részleteket), és Tolnay is csak két évet töltött ott. "A megyei szocialista vezetés hatására került oda" - mondta az [origo]-nak a bank későbbi vezérigazgatója, Koszticza Kornél, aki már Tolnay vezetése alatt is a pénzintézetnél dolgozott. Szerinte nyilvánvaló volt, hogy Tolnaynak jó politikai kapcsolatai vannak, de "ügyesen csinálta, a farvízen ment, nem mutatta magát".

Az egykori banki tisztviselő szerint a Rákóczi Banknál Tolnay nem folyt bele a napi ügyintézésbe, a szakmai kérdések eldöntésébe, viszont "az emberekkel való bánásmódban, a kommunikációban" jó volt. "Megelőzte a korát. Mostanában képzik úgy a menedzsereket, hogy a kommunikációra és az emberi kapcsolatokra helyezik a hangsúlyt, és ő ezt ösztönösen csinálta már a nyolcvanas évektől kezdve" - fogalmazott Koszticza.

Feltűnt a Fidesz közelében is

Tolnay vagyona folyamatosan nőtt ugyan, de ezzel együtt a kétezres évek elejére egyre inkább a háttérbe vonult. 2000-ben elvesztette a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnökségét a tisztséget azóta is betöltő Parragh Lászlóval folytatott versengésben, és egyre kevésbé mutatta magát a nyilvánosság előtt. 2005-ben feltűnt  ugyan az akkor ellenzékben lévő Fidesz elnöke, Orbán Viktor által életre hívott gazdasági konzultáció mellett létrejött tanácsadói testület tagjaként, de ennek a tevékenysége nem volt túl látványos. "A konzultáció a vállalkozásokról szólt, és felállt ugyan egy szakértői csapat, de érdemi tevékenységet nem végeztek" - mondta az [origo]-nak egy, a testület munkájában részt vevő tisztviselő, aki azonban arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy Tolnayt miért hívták meg tanácsadónak. Az akkori híradások szerint a testület tagja volt még Parragh László, az iparkamara elnöke, Székely Péter üzletember, valamint Pitti Zoltán adószakértő.

A cégvezetők nyilatkozata a katasztrófáról

Némileg hasonló pályát futott be a Mal Zrt. tulajdonosi körének egy másik tagja is. A cégvezető Bakonyi Zoltán apja, Bakonyi Árpád pályája szintén már a rendszerváltás előtt elkezdett emelkedni. A Nehézipari Minisztériumban dolgozott, és főosztályvezetőként dolgozott az Antall-kormány által létrehozott Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban is. Később az alumíniumiparban helyezkedett el, és vezette a privatizálás alatt álló Hungalut, az utóbbi nyolc évben pedig a Nitrokémia vezetőjeként dolgozik. Az egykori vegyipari vállalat ma már környezetvédelmi tanácsadással foglalkozik, így váltást jelentett Bakonyi pályájában, akiről három éve a Gazdasági Tükör című szaklap is azzal a címmel írt cikket, hogy "Rablóból lesz a legjobb pandúr". Bakonyi (családjának érdekeltségeit is beleszámítva) a leggazdagabb magyarok idei listáján a 28. helyen szerepel 16,5 milliárdos vagyonnal, és a róla szóló portréban is az szerepel, hogy a hobbija a környezetvédelem.

A lista szerint Bakonyival megegyező nagyságú a tulajdonosi kör harmadik szereplőjének, Petrusz Bélának a vagyona. "Társaival - Tolnay Lajossal és Bakonyi Árpáddal - együtt részt vett az alumíniumipar 1995-1999 közötti privatizációjában" - írják róla a kiadványban. A 67 éves Petrusz korábban részt vett a cég irányításában, de most már csak az igazgatóságnak a tagja. A leggazdagabb magyarokról szóló kiadvány szerint hobbija a síelés és vitorlázás.

A magyar ezüst

Ők hárman voltak azok, akik megalapították a katasztrófa miatt most a figyelem középpontjában álló, több mint ezer embert foglalkoztató, mintegy negyven országba exportáló vállalatot. A cég meghatározó szereplője a magyar bauxittermelés, timföldgyártás és alumíniumkohászatnak, amely az 1960-as évektől indult jelentős fejlődésnek, szoros összefüggésben a szovjet ipar növekvő igényeivel. A termelés különböző fázisait az 1963-ban alapított Magyar Alumíniumipari Tröszt fogta össze. Az 1980-as évek végére a bauxitkitermelés elérte az évi 3 millió tonnát.1990-ben azonban lejárt a magyar-szovjet egyezmény, megszűnt a KGST, és az oroszoknak sem kellett bauxit vagy timföld. A helyzetet súlyosbították az egyre emelkedő energiaárak.

1991-ben HUNGALU Magyar Alumíniumipari Rt. néven szervezték részvénytársasággá a Magyar Alumíniumipari Trösztöt, amely 1993-ra minden állami segítség (járuléktartozás elengedése, tőkeemelés, hitelátvállalás) ellenére hatalmas, majdnem 10 milliárdos adósságot halmozott fel. Az állami mamutcéget az Antall-kormány próbálta egyben tartanai, de már akkor is kivettek néhány elemet a holdingból: elsőként 1992-ben a bezárt tatabányai alumíniumkohó helyén alakítottak ki ipari parkot.

Gyurcsány-kapcsolat

A Horn-kormány idején, 1995-ben felpörgették az alumíniumipar privatizációját is. A holdingot azonban nem egy darabban, hanem részenként adták el, így a befektetők kimazsolázhatták az értékesebb részeket (így került például a Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő tulajdonában álló Altus Rt.-hez a mosonmagyaróvári Motim Rt.). A privatizáció idején, 1995-től a HUNGALU elnöke Bakonyi Árpád volt, aki közvetve ma is tulajdonosa a Mal Zrt.-nek.

Később, az első Orbán-kormány idején az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. felügyelőbizottsága készített egy jelentést az alumíniumipari privatizációról, amely szerint a "társaság [a Hungalu] értékesítése során a magyar államot jelentős mértékű veszteség érte". A jelentés szerint a kár összesen 25 milliárd forint volt, és főként abból származott, hogy a cégeket áron alul adták el. Szabó Pál korábbi közlekedési miniszter (aki 1995-'96-ban a Hungalu vezérigazgatója volt, majd az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója lett) egy későbbi interjúban azt mondta: a jelentés elfogult volt, és figyelmen kívül hagyta, milyen nehéz helyzetben volt akkor az ágazat.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Hatalmas pusztítást okozott az iszapömlés (a katasztrófáról készült összes képünkért kattintson!)

A Mal előzményének számító Magyar Alumínium Kft.-t 1995-ben hozták létre, majd 1996 végén az azonos nevű részvénytársasággá alakult át. A cég először, 1996 nyarán az Inotai Alumíniumkohó Kft.-t vette meg az állami mamuttól. Később újraépítették a teljes holdingot a bauxitbányászattól a fém feldolgozásáig: A Magyar Alumínium Kft. és a Motim Rt. (két másik céggel együtt) vette meg 1996-ban a Bakonyi Bauxitbánya Kft. többségi tulajdonrészét. Ugyanebben az évben privatizálták a Köbal Könnyűfémmű Kft.-t. Végül, 1997-ben az Inotai Alumínium Kft. vásárolta meg az Ajkai Timföld Kft.-t.

A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem (a mai Corvinus) egyik 1996-os tanulmánya szerint az ajkai timföldgyár megvételére több külföldi érdeklődő is volt: érdeklődött a Norsk Hydro nevű nemzetközi holding (az MTI korabeli híre szerint a norvég külügyminiszter magyarországi látogatásán is szó volt a privatizációról), amely Szlovákiában épített alumíniumkohót, és szüksége lett volna timföldre. Végül azonban nem a norvégok, hanem a Magyar Alumínium csoport lett a befutó.

Timföldgyár tízmillióért

Az ajkai timföldgyárért egy, a Közgazdasági Szemlében 1998-ban megjelent cikk szerint tízmillió forintot fizettek, viszont vállaltak hárommilliárd forint értékű környezetvédelmi kárelhárítást. A hulladék elhelyezésének kérdése már 1997-ben lakossági tiltakozást váltott ki: a Magyar Alumínium Rt. ugyanis Ajkán akarta tárolni az inotai alumíniumkohóban keletkezett mintegy 29 ezer tonna hulladékot. Erre megkapta ugyan a környezetvédelmi felügyelőség engedélyét, de az ajkaiak tiltakozni kezdtek, és a Mal visszakozni kényszerült.

A Mal csoport többször átalakult, a ma létező Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. 2000-ben jött létre, amikor a korábbi kft.-k (köztük az inotai kohó és az ajkai timföldgyár) összeolvadtak a Mal Rt.-vel. A Köbal ma már felszámolás alatt áll, az inotai kohót pedig 2005-ben leállították. Viszont a cég a 2000-es években külföldön is terjeszkedni tudott: 2004-ben többségi részesedést szerzett egy boszniai bauxitbányában, Szlovéniában pedig két cégben is többségi részesedést szereztek: az egyik szilikát- és zeolittermékeket gyárt, a másik pedig timföldből állít elő tűzálló építőanyagokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK