Elzárásra ítéltek egy mikuláscsomag-tolvajt Salgótarjánban

Vágólapra másolva!
Negyven napot kell fogdában töltenie egy szlovák állampolgárságú nőnek, aki mikuláscsomagokat próbált ellopni egy salgótarjáni áruházból. Társát  80 ezer forint pénzbírságra ítélték a gyorsított szabálysértési eljárásban.
Vágólapra másolva!

Mikuláscsomagokat lopott egy salgótarjáni szupermárketből két szlovák állampolgárságú nő, akiket gyorsított eljárásban ítéltek pénzbírságra és elzárásra - közölte pénteken a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Az áruház biztonsági őre csütörtökön jelezte, hogy két embert lopáson ért és rendőri segítséget kér. A járőrök megállapították, hogy a két nő közel 16 ezer forint értékben lopott el mikuláscsomagokat és különböző élelmiszereket. A nőket szabálysértési őrizetbe vették, majd a városi bíróságnál gyorsított eljárást kezdeményeztek. Az egyik nőt 80 ezer forint pénzbírságra, társát pedig 40 nap elzárásra ítélték.